Az MVM TSZSZ-en belül a munkahelyi szakszervezeti testületek 2014. március 7-éig megvitatják és remélhetőleg ratifikálják a megállapodást. Ezt követően az Igazgatóság 2014. március 12-én tűzi azt napirendre. A megállapodás így válik hatályossá. A március 5-ére szervezett tüntetés a fenti okok miatt elmarad. További részleteket később tudunk közreadni.
2014. március 5-én 16:00 órától tüntetést szervez az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épülete elé (I. ker. Vám utca 5-7.). Valószínűleg március 5-én déltől a budai közlekedés Batthyány téri szakasza lebénul, hiszen a tüntetés során lezárásra kerül az I. Fő utca.
Az MVM Csoportnál sikeresen lezárultak a 2013. évi bértárgyalások. Az MVM vezetése a felelős gazdálkodást szem előtt tartva, az integrált nemzeti energetikai társaságcsoport jövedelemtermelő és költségviselő képességét figyelembe véve, a reálkeresetek megőrzését garantáló 2,6%-os fejlesztést ajánlott, amelyet az MVM Társaságcsoport Szakszervezeti Szövetsége mindkét fél érdekét szem előtt tartva elfogadott.
A tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. döntése alapján a munkáltatónak a kiinduló pontja az volt, hogy idén nem lesz bérfejlesztés. A vitában fontos érv volt és a tulajdonos számára is szempont volt az a tény, hogy van érvényes ágazati bérmegállapodás. Sok forduló és sok érv közeledett és végül találkoztak az álláspontok. A tárgyalások végén részt vett Baji Csaba Sándor úr, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója is.