A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet támogatja a kontinens légiforgalmi irányító szakembereinek figyelmeztető munkabeszüntetését, amelyet az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) koordinál. Az irányítótornyokban dolgozókkal együtt üzenjük az Európai Parlamentnek, hogy álljon el az újabb ésszerűtlen és embertelen liberalizáció tervétől.
Rendkívül alacsony, alig 15 százalékos részvételi arány mellett ismét érvénytelen volt a munkavédelmi képviselőválasztás a BA Zrt-nél. A LESZ kezdettől ellenezte az eljárást, és pert is indított, amiért a vezetőség kilencről háromfősre csökkentené a Munkavédelmi Bizottság létszámát.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkájának törvénytelen akadályozása miatt bírósághoz fordul, és az ENSZ Munkaügyi Világszervezeténél is bejelentést tesz védett tisztségviselő elbocsátása miatt.
Mondvacsinált okokból, törvénytelenül mondott fel a Budapest Airport Zrt. a LESZ alelnökének, a báb „üzemi tanács” asszisztálásával. A lépésnek szerteágazó következményei lesznek, és a BA sötét titkai is napvilágra fognak kerülni - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleményében.
Hosszú évekkel ezelőtt kezdődött munkaügyi per végére került pont a közelmúltban. A bíróság a LESZ mind a négy jogtalanul elbocsátott tagjának milliós kártérítést ítélt meg. A 2009-ben a Celebi GH-nál dolgozó Béres Józsefet kérdeztük az ügy hátteréről.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye: A Hochtief-Budapest Airport menedzsmentje egy fantom-szerveződést ismer el „választási bizottságnak”a cégnél esedékes Üzemi Tanács (ÜT) választás előtt, holott jogerős ítélet mondja ki: a LESZ által alakított Választási Bizottság működik jogszerűen. Valószínűleg attól tartanak, egy erős ÜT beavatkozhat a biztonsági terület tervezett kiszervezésébe.
A Malév-emlékpark bejáratához szervezett békés tüntetést vasárnap délelőttre a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), a Budapest Airport (BA)azonban nem járult hozzá. A repülőteret üzemeltető BA ugyanis semmilyen demonstrációt nem engedélyez a reptér területén.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint meg kellene fontolni egy dolgozói tulajdonrész-program elindítását az életképes Malév-leánycégeknél. A LESZ közleményében jelentette be, hogy szakértői egyeztetéseket kezdeményez a dolgozói tulajdonrész-szerzésről.
Akármilyen formában működik is tovább a nemzeti légitársaság, a jelenlegi vezetői garnitúrával aligha lehet a nyereségorientált, átlátható működést biztosítani. Csorba Attila a Malév GH felügyelő bizottságának „akadozó" működésére és aggályos személyi összefonódásokra figyelmeztette dr. Berényi Jánost, a cégcsoport elnökét.
Január elején megakadtak a tárgyalások a kollektív szerződés meghosszabbításáról a Malév-csoport földi kiszolgáló cégénél. A LESZ megalakította a sztrájkbizottságot, és immár a munkabeszüntetés árnyékában folytatódnak az egyeztetések.