Kötelező a cégkapus regisztráció

A cégkapu olyan - a magánszemélyeknek fenntartott tárhellyel és elektronikus elérhetőséggel megegyező - nyilvántartás, amelyen a szakszervezeteknek is kötelező regisztrálni 2017. augusztus 30-ig.

Kötelező a cégkapus regisztráció

A cégkaput, vagy hivatalos nevén biztonságos kézbesítési szolgáltatást, mint intézményt az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény vezette be, de a rendszer bevezetésének körülményeit és határidejét már elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) határozta meg. Azon előrehaladott jogalkotói szándék szerint, amely az elektronikus kapcsolattartást kívánja a jövőben alapvetővé tenni, a természetes személyek elektronikus ügyintézése után szervezetek számára is kialakít egy olyan informatikai szervezetrendszert, ahol a hivatalos szervekkel (államigazgatási- és közigazgatási szervek, önkormányzatok, bíróságok, végrehajtók és közüzemi szolgáltatók) való kapcsolattartás egyszerűbbé, gyorsabbá és költséghatékonyabbá válik.

Mikorra kell elvégezni a cégkapus regisztrációt, mikortól indul „élesben” az új szolgáltatás?

A regisztrációt 2017. augusztus 30-ig kell elvégezni, annak ellenére, hogy a cégkapun keresztüli kommunikáció csak 2018. január 1-től lesz kötelező.

2017. december 31-ig szankcionálás nélkül elvégezhető a regisztráció, azonban ezt követően törvényességi felügyeleti eljárás és hatósági ellenőrzés indulhat a regisztráció elmulasztása esetén.

Kell-e cégkapus regisztráció az egyesületeknek, szakszervezeteknek?

Igen.

A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól 9. § (1) szerint, ha nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség alapján törvény nem rendelkezik eltérően, elektronikus ügyintézésre köteles valamennyi ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet, az ügyfél jogi képviselője, az ügyfélként eljáró (állam, önkormányzat, költségvetési szerv, ügyész, jegyző, köztestület).

A törvény 2.§. 23. pontja alapján gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott, belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, azzal az eltéréssel, hogy e törvény alkalmazásában gazdálkodó szervezetnek minősül valamennyi gazdasági tevékenységet folytató jogi személyiséggel nem rendelkező, belföldi székhelyű szervezet.

Kinek a feladata a cégkapus regisztráció?

Nem kérdéses, hogy kinek a feladata a cégkapu-s regisztráció elvégzése, hiszen az arról szóló (451/2016. (XII.19.) Korm. rendelet - továbbiakban Korm. rendelet - egyértelműen fogalmaz e területen:
„89. § (2) Gazdálkodó szervezet nevében a cégkapu-regisztrációt a gazdálkodó szervezet képviseletére jogosult természetes személy kezdeményezheti.”
Szakszervezetek esetén ez a képviseletre jogosult személyt jelenti.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi van, ha a képviseletre jogosult nem nézi a leveleit, és azokat nem továbbítja könyvelője, ügyvédje felé.

Mivel - a Korm. rendelet értelmében - van lehetősége mindenkinek, hogy a kapcsolattartásra jogosult további felhasználókat regisztráljon, így elejét vehetjük a problémának, ha a regisztrációt követően a cégkapu megbízott (pl. szakszervezeti elnök) cégkapu-ügyintézőként regisztrálja könyvelőjét, ügyvédjét.

Mi a helyzet akkor, ha valakinek megszűnik a képviseleti jogosultsági státusza?

A Korm. rendelet 89. § (11) bekezdése értelmében a gazdálkodó szervezet a cégkapumegbízott jogosultságának megszűnéséről 5 munkanapon belül, az új cégkapumegbízott bejelentésével egyidejűleg köteles bejelenteni ezt a tényt

Hogyan történik a cégkapu regisztráció?

A cégkapu regisztráció erről az oldalról indítható: https://tarhely.gov.hu/ckp-regisztracio/regisztracio/nyitooldal.html

A regisztráció folyamatáról részletes útmutató érhető el az alábbi linken, mely lépésről lépésre tartalmazza a teendőket:


http://ekozig.mo.hu/sites/default/files/Cegkapu_regisztracio_alkalmazas_felhasznaloi_leiras.pdf

A cégkapu regisztrációhoz segédlet a következő címen érhető el:

https://www.konyvelozona.hu/cegkapu-regisztracio-utmutato-segedlet/

A regisztráció - amennyiben rendelkezünk ügyfélkapuval - legfeljebb 1-2 percet vesz igénybe.

A www.minositettkonyvelok.hu cikke alapján.