Egységes bérajánlás?

Nemrég több sajtóorgánumban felröppent a hír, hogy az állami cégeknél dolgozó munkavállalók fizetését azonos mértékben emelné a kormány. Mindez a kormány, a munkáltatók és a szakszervezet által aláírt bérajánlástól függ. A miniszteri ígéret szerint várható, hogy hamarosan sor kerül a tárgyalásra.

Hosszú évtizedekig az volt a gyakorlat, hogy a minimálbér illetve a garantált bérminimum elfogadásával párhuzamosan a kormány a munkáltatók és a munkavállalók megállapodtak egy bérajánlás elfogadásában is. Bár tavaly nem született meg a bérajánlás, a szakszervezetek azonban azért küzdenek, hogy idén sor kerüljön erre - elsősorban az állami vállalatoknál dolgozó tagjaik érdekében.

A bérajánlásnak az a jelentősége, hogy orientálja a gazdaság szereplőit a termelékenység növekedését, az inflációt és több más tényezőt figyelembe véve az adott vállaltnál vagy vállalatcsoportnál a béremelés mértékének megállapítására. A bérajánláshoz általában tartják magukat a magáncégek is (illetve általában "fölfelé" térnek tőle el), azonban az állami vállalatokra nézve elengedhetetlen a megléte, mert ezen vállalatok vezetőinek ezzel lehet érvelni, ha a szakszervezetek bértárgyalásokat kezdeményeznek.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán tavaly nem született megállapodás a bérajánlásról, akkor a szakszervezetek 5-8 százalékos mértéket tartottak volna kívánatosnak. Utólag úgy tűnik, mindez indokolt volt, mivel a KSH féléves jelentése szerint a gazdaságban 2016. június végéig 7,5 százalékos volt a reálbér emelkedése.

A 2016. novemberi bértárgyalások során a kormány megígérte, hogy tárgyal a szakszervezetekkel az állami cégek dolgozóinak béremeléséről. A Magyar Idők több szakszervezeti vezetőt megkérdezett a kérdésről, találgatva, mikor lesznek ezek a tárgyalások.


Az újság így ír: „Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szintén megerősítette, hogy a kormányzat egységes bérajánlást tervez az állami cégek alkalmazottainak jövő évi juttatásai kapcsán. A szakszervezeti vezető ezek mellett arról is beszélt, hogy sürgősen el kellene kezdeni a tárgyalásokat a kormánnyal, de nemcsak az állami vállalatoknál dolgozók béréről, hanem a közalkalmazottak fizetéséről is. Ez azért is fontos, mert a minimálbér 15, valamint a garantált bérminimum 25 százalékos megemelésével jelentősen összetolódik a közalkalmazotti bértábla. A közalkalmazottak bérével kapcsolatos tárgyalásokra az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács fórumán kerül sor, azonban annak pontos időpontja egyelőre még nem tisztázott.”

A szakszervezetek várják, hogy Varga Mihály ígéretének megfelelően, folytatódjanak a tárgyalások. Az időpont még nem biztos, az azonban valószínű, hogy ennek az ajánlásnak két számjegyűnek kell lennie…

-l-