Nagyobb minimálbér emelést!
A LIGA Szakszervezetek szerint a minimálbérből élők megélhetését veszélyezteti, ha a minimálbér nettó értéke jelentősen elmarad a megélhetési költségektől. Ezért a LIGA Szakszervezetek elfogadta az öt szakszervezeti konföderáció szakértői bizottsága által kidolgozott, alább részletezett javaslatot.
A KSH korábbi létminimum-számítási módszertana alapján 2016-ban 88 368 forint az egy aktív korú felnőtt létminimuma. Az erre az évre elfogadott 111 000 forint bruttó minimálbér nettó értéke viszont csak 73 815 forint. Ennek a tarthatatlan helyzetnek a megváltoztatása érdekében két éves, a bérfelzárkóztatást célzó megállapodást kell kötni, amelynek keretein belül el kell érni, hogy a minimálbér nettó értéke a ciklus végére érje el a létminimum összegét. Ezt a célkitűzést akkor lehet teljesíteni, ha 2017-ben 10,4 százalékkal, 2018-ban pedig további 11,8 százalékkal nő a minimálbér bruttó értéke. (A kalkuláció során a 2018-ra várható létminimum érték meghatározása előreszámítással történt.)
A megállapodás részeként, figyelembe véve a krónikus szakmunkáshiányt is, gondoskodni kell arról, hogy a garantált bérminimum összege gyorsabb ütemben emelkedjen. Ennek megfelelően a LIGA Szakszervezetek 2017-ben 16,3 százalékos bérminimum emelést javasol, 2018-ban pedig további 13,3 százalékot.
A követelések megfogalmazása során a Parlament által 2017. évre elfogadott adó- és járulékrendszer változatlanságával számoltunk. Természetesen egy esetleges járulékcsökkentés mérsékelheti a bruttó béremelés szükséges mértékét.
-l-