Bővül a LIGA Szakszervezetek

2016. május 9-én LIGA Szakszevezetek Elnökségi ülést tartott, ahol - más napirendi pontok megtárgyalása mellett - felvette a szervezet tagjai sorába az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetét.

Bővül a LIGA Szakszervezetek

Az új tagszervezet a Szolnoki Hetényi Géza Kórház és rendelőintézet dolgozóit tömöríti. Érdekesség, hogy a szervezetet 1992-ben még a LIGA Szakszervezetek segítségével sikerült megalakítani, ám később a vezetőség a Munkástanácsokhoz való csatlakozásról határozott. 2016. április 23-án viszont arról döntöttek egyhangúan a Hetényi Géza Kórházban tartott küldöttgyűlésükön, hogy ismét a LIGA Szakszervezeteket választják.

Jagos Éva, a szakszervezet vezetőségének tagja elmondta, a Munkástanácsokkal rendezetlen volt a viszony, tagdíjat sem fizettek, az irodájukat is elvette a kórház vezetősége, és az elnököt is le kellett váltani, illetve nem javult meg a viszonyuk a konkurens egészségügyi szervezettel sem. Ekkor vették fel a kapcsolatot Trembulyák Péter régiós szervezővel, és a LIGA Szakszervezetek részéről megkapták azt a segítséget, aminek birtokában újjá tudták szervezni a szervezeti munkát. Mátrainé Mészáros Erzsébetet választották meg a szervezet elnökének, módosították az alapszabályt, a törvényi szabályoknak megfelelően felügyelőbizottságot alakítottak, így a 125-150 fő közötti létszámmal rendelkező szervet a 2016. május 9-én megtartott Elnökségi ülésen hivatalosan a konföderáció tagjává válhatott. A szervezet hosszú távú tervei között szerepel, hogy aktív szerepet vállaljon az újjá alakuló egészségügyi tagozatban.

*

A LIGA Elökségi ülése, amely tulajdonképpen a május 4-i ülés folytatása volt, a múlt évi szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadása után elfogadta a LIGA Szakszervezetek 2016. évi pénzügyi tervét, illetve, hogy pontosak legyünk a LIGA Tanács számára elfogadásra ajánlja, hiszen ez az a testület, amely ezekben a kardinális kérdésekben döntést hoz. Mint korábban beszámoltunk róla, a LIGA Tanács ülése 2016. május 26-án lesz a LIGA székházban.

k.l.