Mennyi jut a munkavállalóknak?
Bár még nem ismert a költségvetés "bevételi lába", a LIGA Szakszervezetek kialakította előzetes álláspontját a kormány beterjesztett költségvetési javaslatáról.

Sajtónyilatkozat
A LIGA Szakszervezetek megkezdte a kormány tegnap nyilvánosságra hozott költségvetési tervezetének részletekben történő áttekintését, de azt mindenképpen kifogásolja, hogy a kormány társadalmi egyeztetés nélkül terjesztette be Magyarország 2017. évi költségvetését az országgyűlés elé.
Másrészt, a szakszervezet felhívja a figyelmet, hogy a költségvetés úgy került beterjesztésre, hogy az adó és járulékrendszer változtatására vonatkozó elképzelések még nem ismertek, pedig ez a költségvetés „bevételi lába”, így nem látható, hogy a költségvetés kiadási oldala milyen módon kerül finanszírozásra.
Üdvözöljük, hogy olyan válságterületek, mint az egészségügy, a közoktatás, a szociális terület, a tavalyihoz képest jelentős finanszírozási többlettel számolhat, de azonban egyelőre nem látható, hogy ebből mennyi a dologi kiadás, mennyi a felhalmozott adósságok visszafizetése, és ténylegesen mennyi jut a jelentős jövedelemhátránnyal küzdő munkavállalóknak.
A LIGA Szakszervezetek látja azt a kormányzati szándékot, amely egyes munkavállalói csoportokat kiemel a közszférán belül, és azoknak a bér és jövedelmi helyzetét javítja, de számára nem elfogadható, hogy mindezekből az intézkedésekből jelentős munkavállalói csoportok kimaradnak.
Ugyanakkor a LIGA Szakszervezetek a célzott áfa-csökkentéseket jó eszköznek tartja, olyan intézkedésnek, amelynek szükségességét már korábban is jelezték a szakértők. Egyrészt azért, mert az alapvető élelmiszereket érintő adóterhek csökkentése a legszegényebb rétegek érdekeit védi, másrészt azért, mert az intézkedés a gazdaság kifehérítését szolgálja. Hozzá kell tenni, hogy nem teljesen világos, hogy az áfa csökkentés miatt várhatóan kieső bevételeket honnan pótolja a kormány.
A változatlanul 15 százalékon hagyott személyi jövedelemadó kulccsal kapcsolatban a LIGA Szakszervezetek továbbra is azt képviseli, hogy a nagyobb társadalmi igazságosságot megvalósító adórendszerre kell áttérni - ugyanakkor megjegyzi, hogy korábban a kormány az egykulcsos adóterhek csökkentését ígérte, amely a beterjesztett költségvetésben nem teljesült.
A LIGA Szakszervezetek végül reméli, hogy a kormány, amely a jelen költségvetési javaslatban a saját mozgásterét jelentősen megnövelte, ezt a lehetőséget arra is felhasználja, hogy a munkavállalók jövedelmi pozícióit javítsa, különös tekintettel a minimálbér már régóta aktuális, jelentős emelésére a 2017-es évben.