LIGA: a kormány ne várja meg a népszavazást, változtasson a szabályozáson most

A LIGA Szakszervezetek már a kötelező vasárnapi zárva tartás bevezetése előtt elutasította azt a kormányzati koncepciót, amely végül megvalósult. A kereskedelmi szektorban az intézkedés végül az előrejelzések szerint elbocsátásokkal járt - ha nem is a várt mértékben -, továbbá a lakosság igényeit sem elégítette ki.

LIGA: a kormány ne várja meg a népszavazást, változtasson a szabályozáson most

A rendelkezés bevezetése óta többször is elkészített felmérések egyhangúlag igazolták, hogy a lakosság mintegy kétharmada utasítja el azt.

A LIGA Szakszervezetek a kezdetek óta azt kérte a kormánytól, hogy a szakmai szervezetek, a lakosság, és az érintett munkavállalók álláspontját figyelembe véve változtasson a szabályozáson. Ez a felhívás ma még inkább aktuális, amikor várhatóan népszavazást kell még idén kiírnia az Országgyűlésnek a kérdésben. Habár a népszavazás a demokrácia legközvetlenebb és legtiszteletreméltóbb intézménye, nem feltétlenül szükséges akkor, amikor annak megszervezése milliárdokat emészt fel úgy, hogy az eredménye a tudományos alaposságú közvélemény kutatások, és a közhangulat által is előre borítékolható.
Ezeknek a milliárdoknak valószínűleg jobb helye lenne a közszolgáltatásokat nyújtó munkavállalók béremelésénél vagy munkakörülményeik javításánál. Ahogyan a kormánynak is valószínűleg jobban kellene az emberek véleményét, akaratát figyelembe vennie a törvények és szabályok kialakításánál.

Felszólítjuk ezért a kormányzatot, hogy a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt vonja vissza, és terjesszen az Országgyűlés elé egy olyan törvénymódosítást, amely egyrészt szigorítja a kereskedelemben a vasárnapi foglalkoztatás szabályait, másrészt növeli annak költségeit.

Amennyiben a kereskedelmi törvény a jelenlegi 50%-ról 200%-ra növelné a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot, és egy helyett kettőre növelné a kötelezően vasárnapra eső pihenőnapok számát, továbbá szigorítaná a túlórák elrendelésének szabályait, azzal további munkaerő felvételére sarkallná a kereskedelmi ágazatban tevékenykedő vállalkozásokat, több szabadidőt biztosítana az ágazat munkavállalóinak, egyúttal magasabb részt juttatna a vasárnapi extra profitból a munkavállalóknak.
A LIGA Szakszervezetek emellett szükségesnek tartja egy olyan rendszer kialakítását, amely biztosítja, hogy a munkavállalók szabadon dönthessenek a vasárnapi munkavégzésről.