Szó sincs az útlezárások lefújásáról

Czomba Sándor államtitkár az MTV ma reggeli adásában többször tévedett, vagy hibás információt közölt. A korkedvezményes nyugdíj rendszerének megszüntetését arra fogni, hogy azt a költségvetés nem tudja finanszírozni, súlyos hiba. Hiszen köztudott és egyértelmű: a rendszer jelenleg is túlfizetéssel üzemel, azaz nettó nyereséget termel a költségvetésnek. Forrását pedig a munkáltatók bizosítják, többletjárulék fizetésével.

Szó sincs az útlezárások lefújásáról

A rendszer valóban régi. Több olyan munkakör is szerepel a listán, amely már nem létezik, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy olyan munkakörök is létrejöttek azóta, amelyek veszélyesek ugyan, de nem kerültek fel a listára. A szakszervezetek épp ezért követelik régóta, hogy vagy frissítsük a listát, vagy találjunk ki rá egy új rendszert. Egy ilyen komplex javaslatot amúgy a LIGA Szakszervezetek már letett az asztalra.

A beszélgetésben példaként felhozott "vasúti büfékocsis" lehet, hogy elsőre viccesnek hangzik, ugyanakkor nem árt belegondolni, hogy a munkakör betöltője az év minden napján (nem csak vasárnaponként, de például karácsonykor is) dolgozik, napszak szerint pedig hol hajnali 4-re jár dolgozni, hol estére, többször haza sem jut aznap, hanem szálláson - vagy a vasúti kocsiban! - tölti az éjszakát, távol a családjától. Mindeközben fizikailag folyamatosan le van terhelve, hiszen napi 8-12 órát zötykölődik állva, a büfékocsiban.  

És a vegyészek? Nos igen, még az államtitkár is elszólta magát, hogy a vegyészek közül például sokan nincsenek fent ezen a listán, pedig elég sok fizikai ártalomnak vannak kitéve munkájuk során. Ahogyan a több műszakban dolgozók is, akik szintén nem szerepelnek a listán. És lehetne sorolni...

Az egyeztetésekről szólva elmondható, hogy a LIGA Szakszervezetek valóban jelen van a VKF monitoring bizottságának ülésein, ahol azonban a legfőbb téma a jövő évi minimálbér és szakmai bérminimum. Más egyeztetések azonban nem igen haladnak. A korkedvezményes nyugdíj úgy tűnik, egyértelműen halálra van ítélve, a Munka törvénykönyvéről már régóta, több kormányzati ígéret alapján folynia kellene az egyeztetéseknek, a sztrájktörvény továbbra is használhatatlan, a kafetériáról, a költségvetési törvényről és egyéb, munkavállalókat érintő változtatásokról pedig gyakorlatilag nincs társadalmi párbeszéd, hacsak nem tekintjük annak az utólagos, demonstrációkkal kikényszerített beszélgetéseket.

Ennek fényében jelenleg nincs napirenden a december 15-i félpályás útlezárások lefújása, a helyszínek száma folyamatosan nő, várjuk a további résztvevők jelentkezését!