A minimálbér mégsem minimálbér - megjelent a közmunkás bér
Havonta 57 ezer forint lesz a teljes munkaidős közfoglalkoztatottak kötelező legkisebb bére, ami nettóban 47 ezer forintra jön ki. A minimálbért csak azok kapják meg, akik középfokú végzettséget igénylő munkát végeznek majd.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint szeptembertől a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére - attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése - bruttó 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta, a havibér 57 000, a hetibér 13 120, a napibér 2624 forint. A minimálbér bruttó 78 ezer, vagyis a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások 21 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza, mint a minimálbérért dolgozók.
Teljesítménybérezésnél a követelmények száz százalék feletti teljesítésénél a bér növelhető. Csökkenthető is azonban abban az esetben, ha a követelményeket nem teljesíti a közfoglalkoztatott.
Részmunkaidőnél a havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni, azzal, hogy az egy hónapra folyósított havi, illetve az egy hónapra vetített heti és napi nettó bértétel nem lehet kevesebb a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegénél. A rendeletből kiderül az is: a havi közfoglalkoztatási bért heti részletekben fizetik ki.
Az új szabályok 2011. szeptember 1-jén lépnek hatályba, és azt követően már eszerint kell fizetni a közmunkásokat.
Gaskó István méltánytalannak nevezte a közmunkabért és egyetértett azzal, hogy annak nettó összege "szinte semmire nem elég", "alig több a semminél". A segély összegét ugyan meghaladja, de emlékeztetett rá, hogy a segély mellett az emberek legálisan vállalhattak munkát, például a házkörül, ezzel egészítve ki a munkanélküli ellátást.
A LIGA elnöke szerint a közmunkabér sérti az egyenlő munkáért egyenlő bért alapelvet, és úgy vélte, a kérdést alkotmányossági szempontból is meg kell vizsgálni. Akkor, amikor a kormány határozza meg a minimálbért és ezzel akár csődbe is kergethet kisvállalkozásokat, inkorrekt, hogy a saját maga által fizetendő közmunka bérét ennél alacsonyabban állapítja meg - mondta.
