Már a minimálbért is a kormány szabja meg
Amint az a minisztérium honlapjára majd a parlament honlapjára is felkerült tervezetből kiderül, az OÉT helyett 2012-től működtetni kívánt Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsba ugyan jelen állás szerint bekerülnek a szakszervezeti konföderációk és a munkáltatói érdekképviseleti szervezetek is, nem igen lesz miről beszélniük egymással.
Konzultáni ugyan lehet, meg véleményt is cserélni, de minden döntés kizárólag a kormány kezében marad. Így jövőre már a minimálbérről és a garantált bérminimumról is ők döntenek, egyedül. Hogy bérajánlás például ennek ellenére lesz-e, még nem tudni. Mindenesetre súlyos következményei lehetnek annak, ha a kormányzat ilyen mértékben kíván belenyúlni a gazdaságba anélkül, hogy előtte konzultálna a gazdasági élet szereplőivel, az érintettekkel.
Emlékezetes, hogy habár legutóbb 2010-ben az OÉT tárgyalta a bérajánlást, a minimálbért és a garantált bérminimumot, a kormány folyamatosan cáfolta, hogy az új adórendszerrel bárki is rosszabbul járna. Majd idén februárban beigazolódott az, amit tulajdonképpen a munkáltatók és a munkavállalók is egyszerre harsogtak a kezdetektől. Azaz 210.000 forint kereset alatt mindenki nettó bérveszteséggel nézett szembe. Ha a kormány hasonló szakértői előrelátással állapítja meg a jövőben is a bérek alakulását, miközben a szakszervezeteknek és a munkaadóknak esélyük sem lesz érdemben vitába szállni a kormánnyal, kétséges, hogy a foglalkoztatás és a gazdaság teljesítménye növelhető.
