A LIGA válasza Semjén Zsolt nyilatkozataira

A LIGA Szakszervezetek elutasítja a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettesének nyilatkozatában foglalt értékrendjét, amely szerint érdekegyeztetésre igazán nincs is szükség, a civil- és szakszervezetek lényegében illegitimek, és az egyedüli érdemi egyeztetés a „nemzeti konzultáció”.

Semjén Zsolt a 168 óra című hetilapnak nyilatkozva tett ilyen tárgyú homályos kijelentéseket, melyek semmi esetre sem azt a látszatot keltették, hogy a kormány valaha is kész lenne érdemben egyeztetni a civil- vagy szakszervezetekkel.
A szervezkedés, egyesülés joga pedig alapvető jog, melynek célja, hogy az egyes emberek csoportokat alkotva, nagyobb eséllyel tudják megvédeni érdekeiket - például a mindenkori kormányzattal szemben.
Ezt egyébként nemrég még a Fidesz-KDNP is így gondolta, hiszen a társadalombiztosítás privatizációja ellen folytatott mintegy másfél éves küzdelmet akkor - ha csak szavakkal is - de támogatta. Pedig azt a harcot akkor a LIGA Szakszervezetekkel együttműködő civil szervezetek közösen nyerték meg.
A LIGA Szakszervezetek továbbra is kiáll azon alkotmányba foglalt alapvető jogok mellett, melyek a szervezkedést biztosítják, és továbbra is ilyen szervezeti formában fogja megvédeni tagjai és minden munkavállaló jogait, gazdasági és szociális érdekeiket.

http://www.168ora.hu/itthon/sistereg-a-kezunkben-a-munka-61598.html