Országos, általános sztrájk lesz holnap

A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége a mai sajtótájékoztatón ismertette a holnapi sztrájkok résztvevőit és a tiltakozó szervezetek névsorát. Sajnálattal tájékoztatták a közvéleményt, hogy a Kormány nem tárgyal érdemben továbbra sem a sztrájkolókkal, és kommentálták Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó tegnapi nyilatkozatait is, melyben közvetve hazugnak és ostobának nevezték a sztrájkban részvevőket.

A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok többszöri kérésére, a Kormány a mai napig nem hajlandó érdemben tárgyalni, ezzel nemcsak törvénysértő módon járva el, de az ország társadalmi nyugalmát is veszélyeztetve.

A holnapi napon országos, általános sztrájk lesz. A sztrájkot szervezők listáját és a sztrájkok helyszínét mellékelten kiosztjuk. A még elégséges szolgáltatásokról folynak egyeztetések, de sajnos kevés az esély rá. A MÁV-val ma 15 órakor folytatódnak a tárgyalások.

A miniszterelnök és az MSZP-s frakcióvezető tegnapi nyilatkozataira reagálva, amelyben Gyurcsány Ferenc „hazugnak”, Lendvai Ildikó pedig „politikai és pszichológiai analfabétának” nevezte a lakosság mintegy kétharmadát - azokat, akik nem fogadják el a magántőke és a profitérdekek beengedését az egészségbiztosításba, a következőket válaszoljuk:

Két hónapja ismertes az MSZP és az SZDSZ ebbéli szándéka, melyet titkos koalíciós tárgyalásokon egyeztettek. Mégis, a holnap az Országgyűlés elé kerülő törvénytervezet végleges szövege a mai napig nem elérhető, mert nem készült el. Ez pedig kizárja, hogy társadalmi és szakmai vita folyt volna róla.

Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot mindenkitől, akit lehazugoztak és leostobáztak. Hagyjanak fel a felesleges indulatkeltéssel, és törekedjenek a társadalmi béke megőrzésére.

Hivatkozások:

http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=113392&fnHid=113392

http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=113409&fnHid=113409

http://www.eum.hu/index.php?akt_menu=2692