Újabb munkabeszüntetések várhatók
A három órás sztrájk után további tárgyalások és munkabeszüntetések várhatók - jelentette ki Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke. A LIGA konföderáció tagszervezetének vezetője honlapunknak elmondta azt is, hogy bízik a március 28-i egyeztetések sikerében...

A március 27-i, öt - köztük a LIGA tag légiközlekedési - szakszervezet közreműködésével lebonyolított sztrájkban szinte minden érintett munkavállaló részt vett. Információink szerint a cég képviselői dolgoztak a munkavállalók helyett, tehát ők próbálták megoldani a kialakult helyzetet. A sztrájk eredményes volt.
Megtudtuk, hogy - a megállapodás elmaradása esetén - az üzemanyag-kiszolgáló cégnél március 31-én, 11-19h között lesz munkabeszüntetés.
Nagyon bízunk abban, hogy a héten még előttünk lévő tárgyalások eredménnyel járnak, az álláspontok közeledni fognak, s megegyezhetünk a munkáltatókkal - zárta a március 28-i sajtótájékoztatón elhangzott gondolatait Csorba Attila, az LDFSZ elnöke.
A tárgyalások március 28-án délután folytatódtak, az eddig csupán kafetéria-megoldásban gondolkodó MALÉV-nál pedig március 30-án lesz egyeztetés a szakszervezet és a munkáltató között.
Szita Róbert