Jogsegély és komplex tanácsadás a LIGA Szakszervezeteknél

A LIGA Szakszervezet 2001. március másodikán indította honlapját, amelyen már ott találjuk a jogsegély rovatot. Ezzel a LIGA Szakszervezet elsőként szervezte meg az országos, mindenki számára elérhető jogsegély szolgáltatását. Azóta a szolgáltatás nem csak munkajogi, polgári- öröklési- és családjogi elemekkel bővült, hanem adózási és szervezeti pénzgazdálkodási tanácsadással, valamint munkavédelmi tanácsadással is. Ráadásul a munkajogi tanácsadás – egyedüliként az országban – immár angol nyelven is elérhető.

Jogsegély és komplex tanácsadás a LIGA Szakszervezeteknél

A LIGA Szakszervezetek első országos szintű jogi tanácsadását dr. Szebehelyi Klára végezte. A kétezres évek elején a LIGA Szakszervezetek honlapján a jogi fórum rovatban az elhangzott kérdések és a reájuk adott válaszok rögzítésre kerültek, és lehetőséget adtak arra, hogy bárki lássa, milyen problémákkal szembesülnek a munkavállalók Magyarországon. (Ezeket az eseteket szedte csokorba Dr. Schnider Marianna, aki a „Jogsértések fekete könyve” címmel száz jellemző jogesetet vázolt fel a Szakszervezeti Kiskönyvtár XVIII. számú kötetében, 2007-ben.) Azóta a LIGA Szakszervezetek tanácsadó-szolgáltatásai megújultak, és jelentősen kibővültek.

Pénzügyi és adótanácsadás

Árkovics István, a LIGA Szakszervezetek gazdasági alelnöke elmondja, kollégájával, Göncze Ildikóval együtt a LIGA pénzügyi- és adótanácsadását biztosítják. Arra a kérdésre, hogy milyen kérdésekkel fordulnak leggyakrabban hozzájuk a tagszervezetek, Árkovics István kiemeli, például azzal a kérdéssel keresik meg, hogy milyen pénzügyi szabályai vannak, ha a szakszervezet a pénzeszközeit szeretné befektetni. Ugyanakkor, magyarázza a gazdasági alelnök, egyéb gazdálkodási kérdésekben is kérdeznek a tisztségviselők, például hogyan készítsék el az éves beszámolójukat. és egyéb, a szakszervezetek működését meghatározó témákban. Divatos kérdés, hogy a szakszervezetek milyen ajándékokat, juttatásokat adhatnak, ezeknek milyenek az adó vonzatai. „Ekkor sokszor meglepetésként értesülnek arról, hogy ezek igénybevételéhez különböző szabályzatokat kell elkészíteni... de természetesen más, a szakszervezet életéhez kapcsolódó egyéni kérdéseket is kaptunk már. Ezekre is igyekszünk a legjobb tudásunk szerint válaszolni.”

Munkavédelmi tanácsadás

A LIGA Szakszervezetek munkavédelmi tanácsadásáért Miskéri László munkavédelmi szakértő felel. „A legutóbbi megkeresésem az volt, hogy a munkavállaló veszélyes anyaggal végzett munkavégzés során fokozott expozíciónak volt kitéve, a szervezetében kimutatták a veszélyes anyagot, a munkáltató másik munkakörbe helyezte át, de nem ismerte el a betegségét foglalkoztatási megbetegedésként! - magyarázza a szakértő, és hozzáteszi, sok kérdés foglalkozik az egyéni védőeszközök munkáltatói biztosításával is: ki jogosult rá, mikor jogosult rá, kap-e a munkavállaló, és ha kap, akkor megfelelőt kap-e.

„Kevesen tudják az is, hogy ha például szélsőséges időjárási körülmények között kell dolgozni, az nem csak azt jelenti, hogy a munkáltató köteles védőeszközöket biztosítani, hanem van olyan helyzet, például a szélsőségesen hideg időjárás esetén, amikor a munkatevékenységeket is át kell szerveznie!

Sajnos sokan nem ismerik az adott munkahelyre vonatkozó kockázatértékelés tartalmát – ami szintén alapvető hiba, merthogy kellene. Szóval nagyon sokféle kérdés merül fel, amelyre általában írásban, de időnként telefonon is válaszolok” – zárja mondandóját Miskéri László.

Jogsegély – akár angolul is

A LIGA Szakszervezetek jogsegélyszolgálatát dr. Osztrovszky Zoltán és Dr. Szabó-Zsura Brigitta jegyzi. Dr. Szabó-Zsura Brigitta az online munkajogi jogsegély-szolgáltatásért felel. Elmondja, változatos kérdéseket kap, ezekből nehéz egy eset-típust kiemelni, de sajnos az utóbbi időben megszaporodtak a munkaviszony megszüntetésének feltételeiről érkező kérdések. Ebben vannak felmondásos és közös megegyezések esetek is. „Mindenesetre döntő többségben egyéni munkajogi kérdésekkel foglalkozom, és csak elenyésző a kollektív munkajogi kérdés” – pontosítja a jogsegélyszolgálat-vezető. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a szolgáltatásunk 2024 szeptemberétől megújult, így tagsági azonosító megadása után közvetlenül is tudok válaszolni a hozzám érkezett kérdésekre. Természetesen annak örülök, ha a kérdéseket írásban kapom meg, mert akkor pontosabban láthatom az adott problémát, és akkor pontosabb is lehet a válasz. Új elem, hogy szeptembertől lehet angolul is hozzánk fordulni, ez olyan munkavállalóknak lehet kedvező, akik vendégmunkásként szakszervezeti tagjaink, mert már erre is fel kell készülnünk.”

Jogsegély a régiókban

Mindezeken túl a LIGA Szakszervezetek tagjai és tagszervezetei a minden régióban jelenlévő regionális referensekhez is fordulhtnak, akik jogi és/vagy közgazdasági végzettséggel rendelkeznek. Személyesen, e-mailben vagy telefonon - ez csak tőlük függ. 

-l

--