Hogyan segíthetik a hazai szakszervezetek munkáját az európai szakszervezetek?
2025. március 6-7. Székesfehérvárott Hogyan segíthetik a hazai szakszervezetek munkáját az európai szakszervezeti törekvések?- címmel rendezett tájékoztató rendezvényt a LIGA Akadémia Alapítvány. A tanfolyam az Európai Szakszervezeti Szövetség és az Európai Unió munkavállalókat védő eredményeit abból a szempontból is ismertette, hogy a nemzetközi szabályozás változása hogyan hat a magyar munkajogra, a munkaügyi kapcsolatokra, illetve a magyar szakszervezetek munkájára..
A tanfolyam megnyitója után dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke ismertetést tartott a Gazdasági, foglalkoztatási folyamatok Magyarországon és a szakszervezetek szerepe a változó gazdaság kihívásai között témáról. A jelenlévő szakszervezeti tisztségviselők több kérdést tettek fel a hazai gazdasági kilátásokról, de foglalkoztatáspolitikai és jogi kérdések is elhangzottak.
A délutáni nap során Kozák László, a LIGA Szakszervezetek kommunikációs referense csoportos interaktív foglalkozást tartott arról, milyen munkavállalókat védő értékeket vall magáénak az európai szakszervezeti mozgalom, valamint, hogy ezen értékek közül melyek lehetnek a legfontosabbak. Az ezt követő beszélgetésben arról volt szó, hogy ezeket az értéket hogyan lehet érvényre juttatni, a munkavállalóknak milyen lehetőségei vannak, ha az Európai Unió valamilyen rendeletben, jogszabályban vagy irányelvben szabályoz egy-egy kérdést.
Ez a gondolatmenetet folytatta Hangonyi Adrienn, a LIGA Szakszervezetek nemzetközi referense, aki Az Európai Jogok Szociális Pillérétől a legfőbb munkavállalókat érintő európai intézkedésekig címmel az Európai Szakszervezeti Szövetség prioritásait követően a különböző direktívákról és a magyarországi átvételükről szólt. Ezen belül részletesen beszélt a Minimálbér irányelvről, végül feltette a kérdést, hogyan növelhető a kollektív szerződések általi lefedettségi szint – amely kívánalom az Európai minimálbérről szóló direktívában is benne foglaltatik.
Másnap dr. Szabó-Zsura Brigitta, a LIGA Szakszervezetek régiós referense Az Európai Unió politikájától a magyar munkajogig – következmények a magyar munkaügyi kapcsolatokra címmel tartott ismertetőt, részletesen bemutatva az Európai Unió jogalkotásának hatását a magyar munkajogra, illetve a bértranszparencia irányelvet. Ez utóbbi irányelv ratifikálására Magyarországnak 2026 júniusáig van ideje.
A megbeszélést dr. Kállay Piroska az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság munkavállalói csoportjának tagja zárta, aki a bizottság munkájáról beszélt, és arról, hogy a munkavállalók véleményét hogyan lehet megjeleníteni, képviselni és adott esetben érvényre juttatni.
-l