A szakszervezetek kérik a fővárosi képviselőket, tegyék lehetővé a béremelést

2024. december 13-án a fővárosi tulajdonú cégeknél működő reprezentatív szakszervezetek vezetői nyílt levélben kérték a Fővárosi Közgyűlés képviselőit, hogy minél előbb hagyják jóvá Budapest jövő évi költségvetését, mert 27 ezer fővárosi munkavállaló csak így kaphatja meg januártól az emelt bérét. A nyílt levelet a LIGA Szakszervezetek, tagszervezetei közül a BKDSZ, az MTSZSZ, az FKDDSZ, valamint a Fővárosi Vízművek Zrt., az FCSM Zrt. és a BGYH Zrt. Munkahelyi Szakszervezete is ellátta kézjegyével.

A szakszervezetek kérik a fővárosi képviselőket, tegyék lehetővé a béremelést

Az MTI-hez pénteken eljuttatott, 17 aláírással ellátott dokumentumban a szakszervezetek utaltak arra, hogy a költségvetési tervezet a napokban aláírt 8+1 százalékos béremelést is tartalmazza. Kiemelték, a hetek óta zajló bértárgyalások eredményre vezettek, az erről szóló előterjesztés információik szerint a közgyűlés december 18-án tartandó ülésén napirendre kerülnek. – Bízunk benne, hogy a Fővárosi Önkormányzat intézményeinél és cégeinél működő reprezentatív szakszervezetek és a főpolgármester által kötött megállapodást szavazatukkal Önök is megerősítik – fordultak a képviselőkhöz, rámutatva arra: ahhoz, hogy a bérmegállapodás megvalósuljon, szükség van a 2025. évi költségvetés elfogadására. Annak érdekében, hogy január 1-jétől megtörténjen a bérek emelése, a szakszervezeti vezetők azt kérik, hogy a fővárosi képviselők minél előbb, lehetőleg még ebben az évben zárják le az ezzel kapcsolatos vitákat, és fogadják el a költségvetési rendeletet.

– Dolgozóink felelős budapesti polgárként szavaztak képviselőikre, akiktől egy jól működő Budapest irányítását várják – fogalmaztak. Hozzátették, a város csak akkor működhet jól, ha van költségvetése, és annak elfogadásakor a munkavállalókról, az ő megbecsülésükről is döntenek. – Sajnos a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a bérmegállapodás elutasítása, vagy a költségvetés el nem fogadása miatti késedelem nemcsak a munkabérre lehet hatással, hanem növelheti a munkaerőhiányt is. Ez pedig hatással lesz a közszolgáltatások ellátására is – állt a közleményben.

MTI