Az Esélyegyenlőségi- és az Ifjúsági Bizottság Szegeden

2024. május 28-29-én a LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi- és Ifjúsági Bizottsága közös rendezvényt tartott a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával Szegeden „Munkaerőpiaci szakadékok és generációk együttműködése a munkahelyen” címmel.

 

Az Esélyegyenlőségi- és az Ifjúsági Bizottság Szegeden

Az eseményen Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket és ismertette Szeged város aktuális beruházásait, kiemelten a BYD-gyár projektjét. Ezt követően Németh Edit, a Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti irodájának munkatársa nyitotta meg a konferenciát az esemény fő támogatójának képviseletében.

Végül Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke köszöntötte a több, mint 50 jelenlévőt. A konföderáció elnökasszonya első előadóként tartott egy átfogó prezentációt az országos érdekegyeztetés aktualitásairól „Munkaerőpiaci helyzetkép, foglalkoztatáspolitikai kihívások” címmel.

A délutáni program Dr. Rúzs Molnár Krisztina,  a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense előadásával folytatódott. Témája „ A bérkülönbségek munkajogi megítélése – az átláthatóság kihívásai” volt. Ennek keretében részletesen ismertette az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos EU-szintű szabályozás fejlődését, majd bemutatta a jelenleg legfontosabb ezzel kapcsolatos Európai Parlament és Tanács (EU) 2023/970 irányelvét. Az irányelv a férfiak és nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elve alkalmazásának a bérek átláthatósága és végrehajtási mechanizmusok révén történő megerősítéséről szól.

A folytatásban Czövek János, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának társelnöke következett. Prezentációjában bemutatta a GINOP-5.3.5-18 konstrukcióban a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a Honvédszakszervezet, mint konzorciumi partnerek közös projektjét, melynek témája „Generációk közötti kapcsolat” a honvédelmi ágazatban volt. A projekt keretében közvéleménykutatást végeztek a generációk közötti különbségekkel kapcsolatban, ezek eredményét ismertette, majd bemutatta a kutatás konklúziójaként tett javaslataikat is a honvédelmi ágazattal kapcsolatban.

A nap zárásaként az Esélyegyenlőségi Bizottság két tagja vállalta, hogy az általuk képviselt ágazatokban bemutatják hogyan tudnak egymással együttműködni a generációk, esetlegesen milyen nehézségeket véltek felfedezni. Elsőként Gál Zsuzsanna, a Postás Szakszervezettől ismertette az észrevételeit, majd Nagy Sándor, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségétől világított rá érdekes problémákra. Mindkét előadás interaktív formában zajlott, a résztvevők is elmondták a hasonlóságokat, illetve különbségeket, amiket a saját területükön tapasztaltak.

IMG_20240529_092605.jpg [md-600]

A második nap egy rendhagyó előadással kezdődött. Aline Brüser, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) tanácsadója jelentkezett be online formában és tolmácsolással tartott prezentációt „Tudnivalók, nemzetközi tapasztalatok a bértranszparencia irányelvről” címmel. Beszélt arról, hogy miért szükséges ez az irányelv, illetve az ETUC milyen folyamatokon, lépéseken keresztül igyekezett támogatni az irányelv létrejöttét.

A nemzetközi kitekintés után Hangonyi Adrienn, a LIGA Szakszervezetek munkatársa interaktív feladatokkal mozgatta meg a résztvevőket. A férfiak és nők közötti bérkülönbségekkel, valamint a generációkkal kapcsolatos kérdéseket tett fel a jelenlévőknek, akik közül az azonos választ adóknak kellett csoportokba rendeződniük.

A programsorozat zárásaként Dr. Bernschütz Mária, generációkutató és mentálhigiénés szakember következett. Interaktív előadásában felhívta a figyelmet a megértésre, amely a generációk közötti híd létrehozásának egyik legfontosabb láncszeme. Elsősorban a fiatal generációk (Z és Alpha) új sajátosságaira világított rá, hangsúlyozta, hogy nem minden megszokottól eltérő dolog feltétlenül rossz, nyitottnak kell lenni az újításokra. Tapasztalatai alapján a munkahelyeknek a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a mentálhigiénés lehetőségekre, ugyanis a fiatal generációknak már ez az egyik legfontosabb döntési szempontja egy munkahely kiválasztásakor.

Dudás Roland