Nem a munkába járás költségeinek növekedésére!
2024. február 21-én a LIGA Szakszervezetek levélben fordult Lázár János építési és közlekedési miniszterhez, amelyben az új közösségi közlekedési tarifarendszer bevezetésével felmerült problémára hívta fel a figyelmet, és kezdeményezte a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendelet módosítását.

Vannak olyan települések, jellemzően városok, ahol a korábbi (például 10-20 km-es utazásra feljogosító) bérletkonstrukciók kivezetésre kerülnek és helyükre a vármegyebérletek lépnek. Mindazok tehát, akik a helyközi buszjáratokat helyi úticélok elérésére használják (ilyenek a napi rendszerességgel munkába járók, például az ipari létesítmények, központok közigazgatási határon belüli elérése érdekében, azokon a helyeken, ahol a helyi közösségi közlekedés más módon nem biztosított), kénytelenek a korábbi bérlet áránál jóval magasabb árfekvésű vármegyebérletet megvásárolni. Mivel a közlekedés közigazgatási határon belül valósul meg, így a megvásárolt vármegyebérlet árát a munkáltató nem köteles a munkába járás költségtérítéséről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet szerint megtéríteni. Az ily módon havonta jelentkező többletteher a munkavállalók számára olyan problémát jelent, amely álláspontunk szerint sürgős beavatkozást igényel.
A LIGA Szakszervezetek javasolta a felmerült igényeknek megfelelő bérletkonstrukció kialakítását, illetve a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendelet módosítását olyan módon, hogy a munkáltató köteles legyen a vármegyebérlet ára kormányrendelet szerinti arányának megtérítésére akkor is, ha a vármegyebérlet munkába járáshoz való igénybevétele közigazgatási határon belüli közlekedés alkalmával történik.
A jelzett probléma munkavállalók széles köre számára a munkába járás költségeinek növekedését jelenti, ezért a LIGA Szakszervezetek mielőbbi intézkedést sürgetett a helyzet rendezésére.
-be