Súlyos érvek kerültek elő a bértárgyalásokon

A magas infláció miatt 2023-ra bérkorrekciót tart szükségesnek a Liga Szakszervezet, miközben bár a munkaadók a mielőbbi döntéshozatalt sürgetik, a vállalkozások túlélése érdekében óvatosságra intenek.

"Az erre az évre vonatkozó bérmegállapodásban rögzítettük azt, hogy amennyiben a gazdasági mutatók - a GDP alakulása és legfőképpen az infláció mértékének a változása - szükségessé teszi, akkor a már végrehajtott bérfejlesztésen túl egyfajta korrekciót hajtunk végre. A két kötelező bérelem 14, illetve 16 százalékkal emelkedett, miközben az infláció mértéke magasabb, mint ahogy azt még az idén év elején is tervezni lehetett. Az MNB jelenlegi előrejelzése szerint 17,5 százalék lesz az éves átlagos infláció, de természetesen más intézetek adatait is figyelembe vesszük, ahol ennél is magasabb, 18 százalékos vagy azt meghaladó mértékről is szó van" – mondta Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezet elnöke.

https://infostart.hu/belfold/2023/08/31/sulyos-ervek-kerultek-elo-a-bertargyalasokon