Szakszervezeti stratégiaalkotás

2023. március 9-10-én, a Szakszervezetek a helyreállításért projekt keretében került megrendezésre a LIGA Szakszervezetek A kollektív szerződés és  a tagszervezési stratégiák című rendezvénye, melyet Czövek János a Honvédszakszervezet elnöke, a LIGA társelnöke nyitott meg Kecskeméten.

IMG_20230309_142422.jpg [sm-300]

Az első nap három előadást hallhattak a résztvevők dr. Trembulyák Pétertől. A tanfolyam kezdetén a résztvevők a szakszervezetek működésének jogi alapjait ismerhették meg, valamint a kollektív szerződések fontosságát. Ezt követően a tagszervezéshez való jogosultság kérdéseit járta körbe az előadó. Ez után a sikeres tagszervezés került a középpontba és azok a lépések, amelyekkel biztosítható a hatékonyabb toborzó munka. Végül pedig a tagmegtartás lehetséges módjairól szólt a nap utolsó előadása. A résztvevőknek folyamatosan lehetőségük volt hozzászólni és kérdezni az előadótól, így interaktív módon egyszerre tapasztalatcserére is sort került, melynek hasznosságát az ott lévők kiemelték.

IMG_20230310_120037.jpg [sm-300]

A második napon dr. Szabó-Zsura Brigitta mutatta be a Munka törvénykönyvének 2023. január 1-el hatályba lépett módosításait. Az előadás után csoportmunka útján dolgozták fel a jelenlévők az előző napon hallottakat a tagszervezés témájában. Ennek keretén belül három résztvevő bemutatta a szakszervezetének a munkáját, majd az volt a résztvevők feladata, hogy az adott szakszervezet számára dolgozzanak ki egy új stratégiát a tagszervezésre.

IMG_20230310_121333.jpg [sm-300]

A rendezvényen résztvevők -visszajelzéseik alapján- hasznos információkkal gazdagodtak és munkájuk során fel fogják használni a hallottakat.

Szabó-Zsura Brigitta