A minimálbér igazodási pont
Mészáros Melinda a KarcFM Hangoló című műsorában.
Nem csak a legkisebb keresetű munkavállalók esetében lenne problémás a minimálbér eltörlése. A Liga Szakszervezetek nemrég újraválasztott elnöke megdöbbenéssel hallotta a baloldali miniszterelnök-jelölt mondatait a minimálbér eltörléséről. Mészáros Melinda a Karc FM-en hangsúlyozta: a jövő évre vonatkozó bruttó 200 ezer forintos minimálbér és 260 ezer forintos szakmunkásoknak járó garantált bérminimum összegét tovább kell emelni, azonban ez a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentésével ellentétben nem a piaci működésből következő természetes folyamat, az érdekképviseleteknek kell kijárniuk ezt az országos bértárgyalásokon.
A Liga Szakszervezetek elnöke üdvözölte, hogy a jövő évtől a közmunkások bére is 100 ezer forintra emelkedik, egyúttal jelezte, hogy a kérdés már korábban megjelent az országos bértárgyalások folyamán a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.
Az érdekképviseleti szövetséghez tartozó számos vállalatnál már megtörténtek a jövő évre vonatkozó bértárgyalások, általánosságban két- számjegyű az emelés, van olyan cég, ahol megközelíti a 20%-ot, vagyis a minimálbér jelentős emelése hatással van a többi bérre.
Az elnök számításai szerint jelenleg 1 millió 200 ezer ember keres minimálbért és garantált bérminimumot Magyarországon, ez az összes munkavállaló negyede, arról nem is beszélve, hogy számos szociális juttatás összege függ a mértékétől.
A minimálbér 2010-ben bruttó 70 ezer forint volt.
https://karcfm.hu/2021/12/a-minimalber-igazodasi-pont-hangolo-2021-12-16/