Puhatolózó egyeztetések a minimálbérről
Szinte biztos, hogy jövőre bruttó 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, a legnagyobb kérdés, hogy cserébe mekkora adócsökkentést kapnak a vállalkozók. Egyelőre csak előzetes egyeztetések zajlottak, mivel sem a munkavállalói, sem a munkáltatói oldal nem alakított ki közös álláspontot, emellett a gazdasági kormányzat is adós még néhány információval, de nagyon informatív megbeszéléseket folytattunk – mondta a VG-nek Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) jövő évi minimálbérről tartott első tárgyalási fordulóját követően.
Az érdemi tárgyalások csak ezután várhatók – így reagált a VG-nek Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. A munkavállalói oldal képviselője elmondta, hogy összegszerűen a minimálbér mértékéről nem egyeztetettek még a felek, majd csak a két hét múlva sorra kerülő ülésre kell kidolgozniuk a bérre vonatkozó igényeket. Azt kérték, hogy ehhez a szükséges foglalkoztatási és béradatokat bocsássa a rendelkezésükre a kormányzat.
Perlusz László arról is beszélt, hogy áttekintették az elmúlt év, valamint a 2016-os bérmegállapodás óta eltelt időszak történéseit, hozzátéve, hogy ugyan nincs kőbe vésve, de az a metódus is érvényben fog maradni, hogy a reálbérnövekményhez kötik az élőmunkát terhelő adók csökkentését. A még érvényben lévő hatéves bérmegállapodás sarokpontja, hogy ha eléri a 6 százalékot a reálbérnövekmény, akkor a gazdasági kormányzat a következő évben két százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adót.
Az, hogy az európai országok közül nálunk csökkent a legnagyobb mértékben az élőmunka terhe, az ennek a megállapodásnak a vívmánya – hívta fel a figyelmet. A munkaadók által várt adócsökkentés mértékéről pontos számot nem kívánt közölni, viszont felidézte, hogy 2017-ben a mostanihoz hasonló nagyságú minimálbér-emelés történt, és akkor 5 százalékponttal mérsékelte a kormány a szochót.
Mészáros Melinda ugyanakkor jelezte, hogy az elmúlt öt évben elindult felzárkózási folyamat az idén megtört. Úgy látja, hogy mivel a környező országokban is folytatódni fog a minimálbér töretlen emelkedése, itt sem szabad lemaradni. A 200 ezres bruttó minimálbérrel a 2021-es cseh minimálbért közelítjük, de ezzel 2022-ben ismét lemaradásban leszünk – figyelmeztetett a Liga vezetője.
https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2021/09/puhatolozo-egyeztetesek-a-minimalberrol