Minimálbér: távoli álláspontok

Meglehetősen távol áll egymástól a munkaadók és a szakszervezetek álláspontja a minimálbér jövő évi összegéről. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülését követően a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, a szakszervezetek tíz százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelést tartanának kívánatosnak 2021-re, bérajánlással.

Minimálbér: távoli álláspontok

Az elnök a 2020. november 24-i VKF tanácskozás után kiemelte: a munkavállalói oldal részletes számítások alapján határozta meg a mértéket, ám ez a szám nincs kőbe vésve, a jelenlegi helyzetben a szakszervezetek is nyitottak a kompromisszumos egyezségre.

Mészáros Melinda a tízszázalékos emelésre tett szakszervezeti javaslattal kapcsolatban kiemelte: a visegrádi országokban a járvány ellenére is közel kétszámjegyű minimálbér emelésre kerül sor.

Amennyiben a hazai kötelező legkisebb keresetek nem változnak, úgy ismét leszakadunk a környező államoktól. A Liga elnöke arra emlékeztetett: tavaly és idén nyolc-nyolc százalékkal nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, miközben az átlagkeresetek emelkedése ennél magasabb volt.

Az átlagkereset növekedése az idei évben sem csökken érdemben, ráadásul a munkáltatók a kormánytól jelentős segítséget kaptak, emellett a szociális hozzájárulási adó is évről-évre csökken.

– Vannak olyan cégek, amelyek jövőre ismét két számjegyű emelésben gondolkoznak. Nem tapasztaljuk a munkáltatói oldalnak azt a megállapítását, hogy a vállalkozások egyharmada nem emelne semmit a kereseteken. Nem minden ágazatot érint egyformán a válság, eltérően a 2008-as krízistől, amely minden szektorra kihatott. A járványnak egyszer vége lesz, és a munkáltatóknak akkor is érdekükben áll, hogy a magyar munkaerő ne a környező országokban vállaljon munkát a magasabb bérek miatt – tette hozzá Mészáros Melinda.

magyarnemzet.hu