Kiküldetésben Magyarországon és külföldön (előzetes tanulmány)

Ám a munkavállalók szabad áramlásával összeütközhet a szolgáltatást nyújtók szabadsága, ha így szociális dömping (olcsó bérű munkaerő) áramlik be egy országba, veszélyeztetve az ottani munkaügyi garanciákat. Efféle érdekkonfliktusokat látunk Franciaországban, Hollandiában, Németországban és az Egyesült Királyságban. 2012 óta tárgyalják az Unióban a tagállamokkal azt a tervezetet, amely a kiküldetésről szóló biztosítékok jobb érvényesülését szolgálná a fogadó országokban, ám nagyok a véleménykülönbségek. Különösen a 2004-2007-es uniós bővítés erősítette fel ezeket a konfliktusokat, ezért az EU Bizottsága, a kiküldetésről szóló Irányelv (96/71/EK irányelv) alkalmazását egy külön irányelvvel akarja megerősíteni, hogy megelőzze a visszaéléseket.[1]

Például Franciaországban, azért kritizálták az új irányelv tervezetét, hogy az nem megy elég messzire a kiküldetésben lévő munkavállalók szociális dömpingje terén, nem védi meg a dolgozókat, és nem előzi meg a jogsértéseket - mutatott rá Florence Dupont-Fargenaud és Camilla Spira. Más tagállamokban is hasonló véleményt fogalmaztak meg, elsősorban a kiküldetésben lévők szociális biztonsága miatt. Ennek kedvezőbbé tétele érdekében a francia parlamentben, számítva az új irányelvre, megvitattak egy törvényjavaslatot, amely a kiküldetésben dolgozók szociális dömpingje és a tisztességtelen verseny ellen lép fel. Végül a törvényjavaslatot elfogadták, ezzel szigorítva a külföldiekre vonatkozó szabályozást.[2]

“Igen törékeny az egyensúly az új irányelv garanciáit szorgalmazók és az ellenzők között”- jelentette ki a francia uniós miniszter, Thierry Repentin, miután a Tanácsban a további szigorítást követelők visszavonultak, és megállapodásra jutottak. Egyrészt azért, mert igen összetett szabály jön létre, hogy a vállalkozói láncban az alvállalkozók minimális társadalombiztosítási hozzájárulását garantálják. Hivatkozhatunk példaként a Flamaville-ben 2011-ben épült atomerőműre, ahol a lengyel építőmunkásokat egy ír székhelyű munkaerő-kölcsönző cég ciprusi fiókirodáján keresztül alkalmazták. Az ilyen esetekben a dolgozók társadalombiztosítási fedezete bizonytalan, és igen nehéz kibogozni, hogy melyik alvállalkozó miért is felelős. Másrészt azért, mert a cégek feletti állami ellenőrzés igen gyenge, hogy a kiküldetésben alkalmazottak megkapják-e a fogadó államban érvényes minimálbért és a kiküldetés ideje megfelel-e a jogilag maximált időtartamnak. Erre példa Clermont-Ferrand-ban történt, ahol a kiküldött munkavállalók 2,85 eurós órabért kaptak, jóval a francia jog szerinti minimális 9,53 Euró alatt. Harmadrészt, az Építő-és Faipari Dolgozók Európai Szakszervezeti Föderációja 2013 októberében jelezte, hogy gyakran az emberi tartózkodásra is alig alkalmas szállások költségét is a bérekből levonták. A Hollandiába kiküldötteknek havi 968 Eurót kellett fizetniük a munkaközvetítő ügynökségnek a bontásra való épületben elhelyezésért. Mindez együtt indokolja, hogy Gilles Savary parlamenti képviselő a kiküldetésben dolgozókról szóló 96/71/EK Irányelv alkalmazásáról szóló jelentésben úgy fogalmazott, hogy ez a „modern rabszolgaság” egy formája. A francia szélsőjobb pártja, a Nemzeti Front Európa-ellenes kampányában is az irányelvre hivatkozva a kiküldöttek szociális dömpingje elleni törvényhozást követelte. Marine Le Pen szerint az Irányelv tisztességtelen versenyben megöli a francia munkavállalók foglalkoztatását és ezért meg kellene szüntetni - hirdette a kampány-videójában.[3] A kiküldetés így vált a migráció-ellenes európai légkör elemévé is.

Az átlagember ebből az ellentétből szinte semmit sem észlel, nem tudja, hogy Belgium, Franciaország és a háttérben Németország egyre erősebb állami ellenőrzést szorgalmaz a kiküldöttekkel kapcsolatosan, míg Szlovákia, Magyarország és mások, a britek vezetésével félti cégeit, vállalkozásait a drákói szabályoktól, amelyek veszélyeztethetik a dolgozóik külföldi kiküldetését. Arról sem nagyon tud, hogy kompromisszum született a még tisztességes verseny és a szolgáltatások országhatárokon keresztüli szabad áramlása tekintetében. Két érzékeny pontja volt az új irányelv feletti vitának: a polgári jogi szerződéssel vállalkozó felelőssége (12.cikk) és a hatóságok ellenőrzési, igazgatási eszközeinek köre a minimális foglalkoztatási követelmények betartatásakor az egyes tagállamokban. Néhány ország, mint Franciaország, Németország, Belgium, Spanyolország, Finnország, Hollandia az ellenőrzési eszközök nyitott listáját szorgalmazta (9.cikk), és azt, hogy a fő-és alvállalkozók (vállalkozói láncolat) közösen legyenek felelősek, mégpedig valamennyi szektorban a foglalkoztatási minimum szabályok érvényesítéséért. Ezzel szemben a britek, valamint az új tagállamok az eredeti cikk szövegéhez ragaszkodtak, és ennek megfelelően a 12. cikk szerinti vállalkozói felelősségi láncolat általánosan, minden szektorra kötelező jellegű kiterjesztését ellenezték. A Tanácsban végül 2013 decemberében megszületett a kompromisszum, miszerint a 9. cikk szerint a kiküldő cég részéről megkövetelt dokumentumok listája nyitott lesz, és az adott tagállamban bevezetett kormányzati intézkedéseket az EU Bizottságánál be kell majd jelenteni, hogy az ellenőrizhesse, vajon azok arányosak-e. A kompromisszum kiterjed a francia részről sürgetett közös vállalkozói felelősségre, amely kötelezi a tendert nyert szerződéses partnert, hogy a teljes alvállalkozói láncra érvényesítse a minimum szabályokat, ám csupán az építőiparban. Egyebekben a tagállamokban hatékony lépésekkel, arányos szankciókkal kell erre rászorítani a szerződő felet. A lengyelek erősen érintettként közreműködtek a megállapodásban, míg a britek, észtek, magyarok, lettek, máltaiak, csehek és szlovákok nemmel szavaztak.[4] 

Formálisan a kompromisszumos új Irányelvet a Miniszterek Tanácsa 2013. május 13-án fogadta el, hogy érvényesítse a közös garanciákat a kiküldött munkavállalók jogait és a szolgáltatások szabad vállalását illetően. Az új irányelvet két éven belül kell átültetniük nemzeti jogukba a tagállamoknak, azaz 2016 közepéig. Az elfogadás világos üzenet volt az Európai Parlamenti választások előestéjén, hogy Európa nem fogadja el a csalást, visszaélést a kiküldöttek bérezésével és a szociális dömping más formáival kapcsolatban. Az új szabályozás hozzájárul a minimum szabályok kikényszerítéséhez, különösen az építőiparban és a közúti fuvarozásban, ahol gyakori a „postafiók cégek” (érdemi gazdasági tevékenységet a kiküldő országban nem végzők) bevonása a nemzeti jogszabályok kijátszásához, különösen a társadalombiztosítás és a munkakörülmények terén. Az a cél, hogy a fő-és alvállalkozói hálózat révén megelőzhető legyen a visszaélés, a kiküldött munkavállalói jogok megsértése. Ehhez erősíteni kell a munkavállalók és a cégek ismereteit foglalkoztatási jogaikat és kötelezettségeiket illetően, továbbá javítani kell a küldő és a fogadó ország hatóságainak együttműködését, ide értve az adatcserét a kiküldöttekkel kapcsolatos megkeresésekben is (például sürgős kérésre két, egyéb esetekben 25 munkanapon belül válaszoljanak).[5]Ehhez felhasználhatóak az eddigi eredmények (például a munkaügyi ellenőrök közös képzési rendszere, amelyet 2011-ben 9 tagállam indított el az Európai Munkaügyi Ellenőrök Hálózata keretében, amely főként a mezőgazdaságra és az építőiparra összpontosít,[6]vagy a Belső Piaci Információs Rendszerre, amely a közigazgatási együttműködést segíti a tagállamok között[7]). Mindez elősegítheti a jogok érvényesítését és a panaszok kezelését a küldő és a fogadó ország részéről, bevonva a kiküldöttek jogainak védelmébe a szakszervezeteket és már érintett feleket, hiszen panaszt tehetnek, igazgatási intézkedést kezdeményezhetnek a munkáltatókkal szemben, ha az a munkavállalói jogokat nem tartja tiszteletben.

Az új Irányelv a kiküldetés fogalmát egyértelműen meghatározza, csökkentve ezzel a bizonytalanságot a munkavállalók és szolgáltatást nyújtók számára. Rögzíti, hogy a tagállamok kijelölhetnek felelős hatóságokat a panaszok kivizsgálására, és a szolgáltató székhely országában ellenőrizhetik a feltételek teljesítését. A közvetlen alvállalkozói felelősség bevezetése az építőiparban az átfogó megközelítés és jogérvényesítés része. Az EU Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 152. cikke alapján az Irányelv figyelemmel van a tagállamokban különböző munkahelyi vitarendező viszonyokra, rugalmas megoldást nyújt a munkaáltatók és a reprezentatív munkavállalói szervezetek számára. Például, egy tagállam megkövetelheti, hogy jelöljenek ki egy kapcsolattartó személyt a tárgyalásokhoz, amelyben a kiküldő cég nevében az egyezkedik a megfelelő szociális partnerekkel. A kiküldő cég kapcsolattartója az illetékes hatóságokkal is együttműködik, bejelenti adatait, a kiküldött munkavállalók számát, a kiküldetés kezdő és befejező időpontját, a munkavégzés helyét, a szolgáltatás jellegét, továbbá rendelkezésre bocsátja a foglalkoztatással kapcsolatos dokumentumokat, a fizetési listákat, a kiküldöttek munkaidő nyilvántartását. Ha pedig az 1996-os Irányelvben foglaltakat nem tartja be egy szolgáltatást nyújtó cég, úgy igazgatási és más pénzbírságot szabnak ki, amelyet végre kell hajtani, elismerni a másik tagállamban. Továbbra is követelmény, hogy a mulasztásért, jogsértését kiszabott szankciók legyenek hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek.

Statisztika

Az EU-ban 2011-ben 1,2 millióra becsülték a kiküldetésben lévők számát, ez még az 1%-át sem éri el a munkaképes lakosságnak.[8]2009-ben a kiküldöttek száma csak 1 millió volt. Ugyanakkor csak töredékes adatok vannak az EU és az EGT országokból, sőt nincs egységes adatgyűjtési módszer. Csupán a társadalombiztosítási ellátásról kiállított igazolást lehet megszámolni, mivel a másik tagállamba kiküldött munkavállaló a saját országában megmarad biztosítottnak, ha a kiküldetés nem haladja meg a 24 hónapot (A1-es nyomtatvány, korábban E101-es igazolás volt neve). Ezzel igazolja a biztosítás meglétét a munkavállaló, és az ilyen kiadott igazolások számából képezhető statisztika, a legutóbbi 2011-re vonatkozik.

Az AI-es igazolások száma alapján 2011-ben a fő kibocsátó Lengyelország volt (228 000 fő), valamint Németország (227 000 fő), Franciaország (144 000 fő), Románia és Magyarország (55-55 000 fő), Belgium, valamint Portugália.[9] A legnagyobb növekedést 2009-hez képest Szlovénia érte el (+138%), továbbá Románia (+127%), Lettország (118%) és Észtország (83%). Ha pedig abszolút értékeket nézünk, úgy a legnagyobb emelkedést Németországban mérték (+57 000 fővel), meg Romániában (+33 000 fővel), Szlovéniában (+25 000 fővel), továbbá Lengyelországban (+24 000 fővel) és Magyarországon (+21 000 fővel). Ám a nettó küldő országok élén Lengyelország volt 2011-ben (226 000 kiküldetésben lévővel, amely a teljes munkaerő 1,8%-a), őt követi Románia, Portugália, Szlovénia és Magyarország. Hazánk teljes munkaereje 1,4%-a dolgozott kiküldetésben valamely tagállamban, döntően az ipari szektorban (90%-uk). Ez a magyarországi kiáramlás nem szorítkozik csak az EU, hanem kiterjed az EGT államokra is. Például Norvégiában növekedett a számuk (2007-ben 246 fő az adózási adatok szerint, míg az E101-es igazolást 140 főnek adták ki, 2008-ban már 405 főnek/240 főnek, 2009-ben már 331 főnek/173 főnek).[10] Ezt egybevetve a 2006-os adatokkal, amikor az E101-es igazolást 17 000 főnek adták ki, elég nyilvánvaló az emelkedés.[11]

1. Táblázat: AI-es nyomtatvány kibocsátása a kiküldő országokban, 2011-ben (1000 fő)[12]

A fő fogadó országok élén Németország állt (311 000 fővel), meg Franciaország (162 000 fővel). Őket követte Hollandia (106 000 fő) és Belgium (125 000 fő). Az adatok szerint a kiküldöttek 86%-a az EU-15-öknél dolgozott és csak 6%-a az EU-12-ben. A többiek mintegy 30-80 ezer közi számban fogadtak 2011-ben kiküldött dolgozókat, így Ausztria, Olaszország, Svájc, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Norvégia.

2. Táblázat: Kiküldöttek a fogadó országok szerint 2011-ben (1 000 fő)[13]

Magyarország az EU-15 országaiból és az EU-12 országiból fele-fele részben, összesen mintegy 10 000 kiküldöttet fogadott. Az Idea Consult és az Ecorys Netherlands elemzése szerint a kiküldöttek számát alábecsülik a valóságoshoz képest, mert nem feltétlenül mutatják be a fogadó országban a cégek a kiküldő országokban kiadott nyomtatványokat, miszerint fenntartják az ottani biztosítotti jogállást. Gond, hogy mégis ezt a számot veszik alapul. Például a francia munkaügyi miniszter 2010-ben úgy becsülte, hogy 220 és 330 000 között lehet a Franciaországban dolgozó azon kiküldöttek száma, akiket nem vettek nyilvántartásba.[14]

3. Táblázat: A kiküldöttek szektorális megoszlása 2011-ben (%)[15]

 

A táblázatból kitűnik, hogy elsősorban az ipari tevékenységekben vesznek részt a magyar kiküldöttek, míg az EU-12 országainak kiküldött dolgozói az építőiparban és a szolgáltatásokban is. Az építőipar jelentőségét kiemeli, hogy a kis-és közepes vállalkozások egyaránt élnek a kiküldetéssel, noha éppen ott a legfontosabb foglalkoztatási garanciákat a kollektív szerződések vagy választott bírósági ítéletek tartalmazzák, amelyeket általánosan alkalmaznak. A tagállamokban is be kell ezeket tartani a kiküldött munkavállalókra. Ám egy 2008-as jogeset szerint[16] korlátozott az alkalmazást nyomon követni, mivel az előzetes hatósági jóváhagyást tilalmazzák, amint a vállalkozás regisztrációja a fogadó államban és a ott a cég képviselőjének kijelölése. Az EU Bizottság pedig saját ellenőrzései nyomán úgy találta, hogy az 1996-os Irányelvben lefektetett szabályokat nem szükségképpen alkalmazzák tisztességesen a gyakorlatban. Ez tükröződik különböző tanulmányokban, bizottsági és munkaügyi ellenőri jelentésekben, de a szakszervezetek, munkáltatói szervezetek és parlamenti meghallgatások anyagaiban is, nem csak a médiában. Ezen bizonyítékok szerint a visszaélés, a kizsákmányolás és a tisztességtelen verseny együtt van jelen az építőiparban. Azokban az országokban, ahol bevezették az alvállalkozói felelősséget (Ausztria, Németország, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium), ott hatékony kényszerítő eszköz áll rendelkezésre. A különböző üzleti, pénzügyi szolgáltatásokban, közlekedésben, távközlésben és a mezőgazdaságban kevésbé alkalmaznak kiküldötteket.

 

Jogforrások és szabályozási tárgyak

A kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályok egyfajta hagyma-szerkezetben, egymásra rétegződnek, ahogy a 4. Táblázat összegzi. Fontos üzenetük, hogy a fogadó országban a kedvezőbb szabályokat kell alkalmazni, továbbá tiszteltben kell tartani az egyenlő bánásmódot és a foglalkoztatási környezetet.

4. Táblázat: A szabályozás terjedelme

	A küldő országban	A fogadó országban	Megjegyzés
EU jogi normák			EU-n kívül is alkalmazandók
A gazdasági szabadságokról	X	X
A kiküldött dolgozókról	X	X	X
A szociális koordinációról	X	X
Nemzetközi magánjog	X	X	Kétoldalú egyezmények (nem-EU országokkal is), ILO egyezmények
Munkajogi ügyek	X	X
Polgári jogi ügyek	X	X
Nemzetközi közjog			OECD modell-egyezmény adózásról, ILO és kétoldalú egyezmények
Adózási ügyek	X	X
Társadalombiztosítási ügyek	X	X
Nemzeti jog			Kivételek, előnyök a nemzeti jogban a nemzetközi kötelezettségekre és a küldő ország szabályaira tekintettel
Idegenrendészet		X
Munkajog	X	X
Adózási ügyek	X	X
Társadalombiztosítási ügyek	X
Kollektív szerződések			Preferenciák és minimális garanciák meghatározása
Szektorális		X
Intézményi		X
Munkáltatói belső szabályok
Kiküldetési szabályzat	X	X
Cégcsoporton belüli mobilitási rendszer és felkészítés	X

 

Ad EU jogi normák

A cégeknek az a joga, hogy szolgáltatást nyújtsanak egy másik uniós tagállam területén, és ezt ideiglenesen kiküldött dolgozókkal végezzék, az EUMSZ 56. cikkén alapul, amelynek érvényesítését a Kiküldöttekről szóló Irányelv (96/71/EK)[17]részletezi, három nemzetközi esetkörre bontva:

• Szerződést kötnek üzletfelek bizonyos szolgáltatás nyújtásáról, amelynek teljesítését kiküldött munkavállalóval kívánják megoldani (vállalkozó/alvállalkozó kiküldöttje);
• Egy cégcsoporton belüli kiküldés, amikor egy másik állam területén kell munkát végezni, mivel a vállalt tulajdoni, üzleti szempontból széttagolt egységekből áll (cégen belüli áthelyezés);
• Egy másik tagállamban alapított vagy működő ideiglenes munkaerő kölcsönző vagy közvetítő cég segítségével toborzott munkaerővel gazdasági tevékenység végzése.

 

Az Irányelv alkalmazási körébe azon kiküldetés tartozik, amelyben a foglalkoztatási jogviszony fennmarad a vállalkozással, amely kiküldi a dolgozót, amennyiben ennek időtartama korlátozott. Az Irányelv a kiküldöttek szociális jogait védelmezi és azt, hogy ne alkalmazzanak szociális dömpinget. Ezért alkalmazzák a fogadó ország jogszabályait és igazgatási intézkedéseit hét garanciális tárgykörben.

Ezek a tárgykörök a következők: maximális munkaidő és minimális pihenőidők; minimális fizetett évi szabadság, szabadnapok; minimálbér, ide értve a túlóradíjat; munkaerő kölcsönzés szabályai, különösen a határozott idejű kölcsönzött munkaerő alkalmazását;  munkaegészségügy, munkabiztonság követelményei; védő intézkedések a terhes és kisgyermekes anyák foglalkoztatásánál, valamint a fiatalkorúak alkalmazására; az egyenlő bánásmódra a férfiak és a nők, valamint az egyéb diszkriminációs tilalmakra vonatkozó jogszabályok. Például, ha A. asszony egy németországi takarító cégnél dolgozik, és 6,5 eurós órabért kap, de kiküldetéssel Strasbourgba kerül, ám a bére változatlan. Értesül a helyi kollégáktól, hogy legalább 8,82 eurós órabér illetné, mert ennyi a francia minimálbér. A munkáltatója köteles tehát megemelni a bérét erre a szintre, sőt még számos további egyéb jogot is a kiküldetés alatt biztosítani kell neki.

Az Irányelv értelmében, a dolgozónak biztosítani kell egy másik tagállam területén végzett szolgáltatást nyújtva az adott ország szerinti munka-és fizetési feltételeket, ha a küldő ország szerinti feltételek (a szokásos munkavégzés helyén lévő feltételek) számára nem kedvezőbbek. A kihelyezés, az áthelyezés vagy a kölcsönzés nem változtat azon, hogy a dolgozó a küldő ország joghatósága alá tartozik, azaz abban az országban marad biztosított, jogosult a társadalom/biztosítási szolgáltatásokra

Kihelyezés: egy munkáltató (cég) magánjogi szerződés alapján, amelyet a szolgáltatás igénybe vevőjével köt, tevékenykedik az egyik tagállamban, kiküldi egyik alkalmazottját, hogy a nevében, irányítása alatt, munkajogi viszonyban dolgozzon, és a kihelyezés/kiküldetés teljes ideje alatt ez a jogviszony a munkáltatójával fennmarad.

Azok a cégek, amelyek kiküldik a szerződéses vállalkozás országába a dolgozójukat, kötelesek betartani annak szociális jogszabályait, kivéve, ha a küldő ország jogszabályai a dolgozók számára sokkal előnyösebbek. A szabályok kemény magját az Unión kívüli harmadik országból az EU tagállamába kiküldöttekre is alkalmazni kell. A szociális biztonsági koordinációról a 883/2004/EK rendelet szól (12. cikk), miszerint a fő szabály alóli kivételként a kiküldött, ha a kiküldetése nem hosszabb 24 hónapnál, nem a munkavégzés helyén fizet hozzájárulást, hanem a kiküldő országban, azaz amelyben rendszeresen végzi munkáját. Persze bizonyítania kell, hogy otthon befizette a (társadalombiztosítási) hozzájárulását, és ennek igazolására szolgál az A1 nyomtatvány (korábban E101-es igazolás). Nyilván ez a szociális rendszerhez tartozás megőrzése azoknak a kiküldő államok cégeinek előnyös, amelyekben viszonylag alacsony a munkaerő költség.

2010 májusa óta a tagállamok a szociális koordinációt rögzítő rendeletet, valamint annak végrehajtási szabályait (987/2009/EK rendelet) kötelesek alkalmazni. Ezek hatálya kiterjed az EU tagállamokon kívül az EGT országok polgáraira is (Norvégia, Izland, Liechtenstein polgáraira 2012 júniusától), valamint Svájc polgáraira (2012 áprilisától), ha e négy ország valamelyikébe szóló kiküldetés nem haladja meg a 12 hónapot.

A rövid idejű (2 évnél nem hosszabb) kiküldetés alatt, akár egy cég, akár önfoglalkoztatóként saját maga vállal egy feladatot egy másik uniós tagállamban, a dolgozó származási (saját) országa szociális biztonsági rendszerén belül marad, és egész kinti tartózkodása alatt ezt bármikor köteles kérésre az A1-es érvényes nyomtatvánnyal igazolni. Ezt a kiküldetés országában el kell fogadni. Ellenőrzéskor - főleg az engedély nélkül alkalmazott uniós polgárnak, ide nem értve az átmeneti korlátozás alá esőket, így például a horvát munkavállalók Németországban vagy Ausztriában egyes szektorokban nem dolgozhatnak engedély nélkül - ezt be kell mutatni. A szociális biztonsági szabályoktól eltérően, nincs arra közös uniós szabály, hol kell adót fizetni a kiküldetéskor. Ezt az egyes tagállami jog vagy az adózással kapcsolatos egyezmények rögzítik, eléggé változatosan és csak egyes esetekre összpontosítva.    

Ha egyértelmű, hogy a kiküldetés nem ér véget két éven belül, úgy kérelmezhető a meghosszabbítás, azaz hogy továbbra is a kiküldő országban fizessenek (társadalombiztosítási/szociális) hozzájárulás a kiküldetés alatt. Ez tehát a kivétel az alól, hogy nem a munkavégzés helyén fizetnek. Igaz, tagállamonként eltérő, hogyan történik a kivétel engedélyezése, milyen hatósági eljárásban, jóváhagyással, határidővel. Ha a kivételt nem engedélyezik, akkor is dolgozhat tovább a kiküldetésben, de át kell térnie a helyi szociális rendszerre és annak befizetésére. Ha pedig ezt nem akarja, a munkát és a kiküldetést fel kell függesztenie (megszakítás, szünetelés) legalább 2 hónapra, hogy azt követően megint elindulhasson a 2 éves terminus. Amennyiben előre nem látható okokból (pl. betegség, időjárási extremitás, szállítói késedelem) húzódik a kiküldetés ideje, a munkáltató kérheti az illetékes hatóságtól a meghosszabbítást a kiküldetéssel érintett munka befejezéséig, a 2 hónapos szünetelés nélkül.

Ad nemzetközi jog

A tagállamok kötelesek betartani a munkajogi követelményeket, így az ILO két ide tartozó egyezményét, azaz a szervezkedési szabadságról szólót 1948-ból (No.87) és a közszerződésekről szólót 1949-ből (No.94). Ezekkel nem igazán van összhangban a kiküldöttekről szóló Irányelv, mivel a szakszervezet nem tudja szabadon képviselni a kiküldött dolgozókat, nem vehetnek részt minden munkavállalóra kiterjedő kollektív alkuban, vagy nem indíthatnak akciókat, sztrájkot a külföldi cég munkáltatók ellen, azok semmibe sem veszik őket. Svédországban a Laval törvény miatti vita, a szakszervezeti jogok az akciók indítására igen szűk értelmet nyert az Irányelv 3. cikke alapján, tehát gyakorlati jelentősége van az ILO és az EU szabályok konfliktusának. Másfelől a szociális dömping és a tisztességes verseny elve befolyásolja a közbeszerzési tenderek tartalmát. Az Európai Szakszervezeti Konföderáció (ETUC) nyítan beszélt az érdek-különbségekről a közszerződések, a közbeszerzési irányelvek és a külföldi munkavállalók bérgaranciája összeütközése miatt.[18]Az Európai Bíróságon több ítéletben is vitatta a nemzeti és a nemzetközi szabályok közti ellentmondásokat (pl. a britekkel kapcsolatosan).[19]

A jövedelem-és tőke adózásával kapcsolatos OECD Modell-Egyezmény (2010.július 22-i változat) a közös kiindulópont a tagállamok kétoldalú egyezményeinél, amelyekben a kettős adózás elkerülését rendezik, valamint szabályozzák az adóügyi együttműködést. A nemzeti szabályozásban és hatósági gyakorlatban a tagállamok nyomon követik az OECD fejlődő jogértelmezését, hiszen ma már egyre nagyobb kört ölel fel a mobil munkavállalás és több országban szerzett jövedelem.   

A kétoldalú egyezmények másik nagy témaköre a küldő és a fogadó ország bevonásával a migráns munkavállalók szociális biztonsága. A következő táblázatban a kettős adózást, az adóügyi együttműködést, valamint a szociális ellátásokhoz hozzáférést rögzítő egyezményeket soroljuk fel.

5. Táblázat: Magyarország releváns kétoldalú egyezményei 2014-ben

Ország	Adóügyi (kettős adózás kizárásáról)	Szociális, szociálpolitikai együttműködésről
Albania	X
Armenia	X
Australia	X	X
Austria	X
Azerbaijan	X
Belgium	X
Belorussia	X
Bosnia-Herzegovina	X	X
Brazilia	X
Bulgaria	X
Canada	X	X
China	X
Croatia	X
Cyprus	X
Czech Republic	X
Denmark	X
Egypt	X
Estonia	X
Filip-Islands	X
Finland	X
France	X
Georgia	X
Germany	X
Greece	X
Hongkong	X
Iceland	X
India	X	X
Indonesia	X
Ireland	X
Israel	X
Italy	X
Japan	X	X
Kazakstan	X
Kosovo		X
Kuvait	X	X
Latvia	X
Lithuania	X
Luxemburg	X
Macedonia	X	X
Malaysia	X
Malta	X
Marocco	X
Mexico	X
Moldova	X
Mongolia	X	X
Montenegro	X	X
Norway	X
Pakistan	X
Poland	X
Portugal	X
Quatar	X
Quebeck - Canada		X
Romania	X
Russia	X	X
San Marino	X
Serbia	X	X
Singapur	X
Slovakia	X
Slovenia	X
South-Africa	X
South-Korea	X	X
Spain	X
Sweden	X
Switzerland	X
Tajpej	X
Thailand	X
The Netherlands	X
Tunesia	X
Turkey	X
Ukraine	X	X
United Kingdom	X
Uruguay	X
USA	X
Uzbeghistan	X
Vietnam	X

 

Ad nemzeti jog

Mindenki, aki nem tartozik a kedvezményezett uniós munkavállalók és családtagjaik körébe, ide értve az önfoglalkoztatókat is, meg kell felelni a beutazási és tartózkodási szabályoknak (vízum, tartózkodási engedély), valamint a munkavállalási engedélyezésnek. Magyarországon ezt a harmadik országok polgárinak belépéséről, tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény szabályozza a végrehajtási rendeletekkel (Korm.r., BM r., KüM r.) együtt, valamint a foglalkoztatásról szóló 1991. évi IV. törvény. Az uniós polgárok szabadon utaznak, vállalnak munkát Magyarországon is, de hosszabb itteni tartózkodásukról és munkába lépésükről regisztrációt vezetnek, így lakcímükről, továbbá a beutazást követő 93.napig kötelesek tartózkodásukról egy regisztrációs igazolást beszerezni. A foglalkoztatásuk kezdetéről a kormányhivatal munkaügyi központjánál kell bejelentést tennie a munkáltatónak, ahogy a 335/2007.(XII.23.) Korm.rendelet előírja. A kiküldötteket nem kell bejelenteni, akár munkaerő kölcsönzéssel nyújtják a határokon átnyúló szolgáltatást. Ezen kivételeket a 445/2013.(XI.28.) Korm.rendelet rendezi, tehát azok, akik a 96/71/EK  Irányelv alá tartozóknak nem kell sem munkavállalási engedély, sem kötelező bejelentés a munkaügyi központban. Ezért számukat a már említett biztosítási igazolás (A1) alapján lehet valahogyan meghatározni, a munkaügyi statisztikában nem szerepelnek.

A nemzetközi magánjogról szóló 1979.évi 13.törvényerejű rendelet (61.§) szerint a magyar bíróságnak van joghatósága a munkajogi jogvitákban, amelyet a munkavállaló indít a munkáltatóval szemben, ha a szokásos munkavégzés helye Magyarországon van vagy legutóbb itt volt, és/vagy a ténylegesen végzett munka helyszíne Magyarország volt, ám a rendszeres munkavégzés sohasem volt/van ugyanabban az országban.

A Munka Törvénykönyve 2012. július 1-jén lépett hatályba, és egy rövid átmeneti időszak után 2013.január 1-től szabályait alkalmazni kell a kihelyezésre, áthelyezésre és munkaerő kölcsönzésre. Az Mtv-t kell alkalmazni, ha a munka vagy a foglalkoztatás rendszeres helye Magyarország (3.§) hacsak az Mtv.másként nem fogalmaz (ld. a 295-297.§-t). Így a kiküldött/ki/áthelyezett dolgozókra, ha külföldi munkáltatója őket Magyarországon (cégcsoport esetében itteni egységénél) alkalmazza, rájuk az Mtv.szabályai vonatkoznak,[20]valamint a kollektív szerződés, amennyiben az kedvezőbb a saját foglalkoztatása szerinti állam szabályainál, így a maximális munkaidő, minimálisan járó pihenőidő, a minimális fizetett szabadság, a jogszerű bruttó minimálbér, ide értve a túlóradíjat, valamint a munkaerő kölcsönzésre vonatkozó feltételeket (214-222.§), különösen a munkavállaló ideiglenes átengedését,[21]a munkaegészségügyi-és biztonsági szabályokat, a védelmi intézkedéseket (terhes, kisgyermekes anya, fiatal munkavállaló érdekében), valamint az egyenlő bánásmód követelményeit. Ezeket a kollektív szerződésekben foglaltakkal kell együtt alkalmazni az építőiparban. A foglalkoztatási környezet megóvása érdekében a felsorolt munkajogi „kemény magot” (295.§) nem lehet érvényesen kizárni, tilos mellőzni.[22]Mégis kivételt jelent a „kemény mag” alkalmazásánál, ha például olyan munkavállalóról van szó, aki a kereskedelmi hajózási tevékenységet folytató munkáltató tengerjáró hajón foglalkoztatott személyzetéhez tartozik vagy a magyarországi munkavégzés időtartama nem haladja meg a 8 napot. Fontos, hogy a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötését megelőzően a jogszerű hazai foglalkoztatási szabályoktól (295.§) írásban tájékoztatni kell a külföldi munkáltatót, és a tájékoztatás elmulasztása esetén a jogosult készfizető kezesként felel a munkavállaló „kemény magba” tartozó követeléseiért. (297.§)

A külföldi munkavállalóra is kiterjed az 1997. évi LXXX. törvény, amely a társadalombiztosítási kötelező rendszerről szól, kivéve az EU  jogi normák (ld. a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendeletet) vagy a különböző szociális ellátásokkal összefüggő  kétoldalú egyezmények alá tartozó eseteket, amelyeket nem lehet az uniós és EGT polgárokra alkalmazni. Ebből a szempontból a kiküldöttek három csoportba sorolhatók. A Tbj.végrehajtási szabálya (195/1997.(XI.5.) Korm. rendelet) rögzíti, hogy a releváns uniós jogi normák a Magyarországról egy másik tagállamba kiküldött munkavállalóra hogyan érvényesülnek, miként jár el a magyar hatóság és a munkáltató. Három alapelvet célszerű kiemelni e téren - nem részletezve itt az egyenlő bánásmód szabályait:

• Az egyik tagállam jogszabályait kell alkalmazni a társadalom/biztosítási és szociális biztonsági ühgyekben, így a magyar kiküldöttre, ha a kiküldetés nem hosszabb 24 hónapnál, akkor a Tbj-t, és
  • a kiküldő munkáltató érdekében végez munkát, amelynek során a munkáltató utasításadási joggal rendelkezik;  
  • élő kapcsolat van a kiküldött dolgozó és munkáltatója között;
  • a munkáltató a kiküldő országban valóságos, jelentős gazdasági tevékeny
    Megosztom Facebookon

    Link másolása