Nem támogatjuk a jövedelemcsökkenést
2018. július 2-án ülésezett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács. A napirendjén egy téma szerepelt, a Tájékoztatás és konzultáció az adótörvények 2019. évi módosításáról. A munkavállalói oldal több kritikát is megfogalmazott az adótörvények 2019. évi tervezett módosításával kapcsolatban.
A kormányzati részről ez alkalommal is Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár adott tájékoztatást, aki kifejtette, hogy az adórendszer módosításának a fő szempontja az egyszerűsítés, majd részletesen ismertette a tervezett változtatásokat. A béren kívüli juttatások szűkítésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy kezelhetetlenül bonyolulttá vált a rendszer, ez tette szükségessé a SZÉP kártya kivételével a többi támogatott juttatás megszüntetését.
Ezt követően Kordás László, a munkavállalói oldal szóvivője ismertette az oldal közös véleményét, amely a honlapunkon is olvasható, közös közleményen alapul. Kordás kifejtette, a javaslat egyik veszélye, hogy jövedelemcsökkenést okoz azoknál a munkavállalóknál, akik olyan cafetéria elemet választottak, amely kikerül a kedvezményes körből. Elmondta, a javaslat magával hordozza azt a következményt, hogy át kell majd alakítani a bérmegállapodásokat és a kollektív szerződéseket is. Hangsúlyozta, a szakszervezetek szeretnék megőrizni a munkaerő mobilitás, a család és az öngondoskodás elemeit. Továbbá nehezményezte az közszférára vonatkozó 200 ezer forintos korlátozást, és kérte, hogy a három oldal a teljes kormányzati ciklus időtartamára állapodjon meg arról, mely elemek nem változnak a rendszerben. (A kormány nem reagált erre a fölvetésre.)
Ezt követően a kormányzati képviselők megismételték az adórendszer egyszerűsítésének igényét, és vitatták azt, hogy a béren kívüli juttatások szociális célokat szolgálnának, mivel ezeket a támogatásokat döntően a jobb helyzetű munkavállalók kapják.
A szakszervezetek kifogásolták a munkahelyi étkeztetés támogatásának megszüntetését, ami lehetetlen helyzetbe hozná azokat az óvodákat és szociális intézményeket, ahol a munkavállalók számára kötelező igénybevenni az étkezési szolgáltatást. Az önkormányzati oldal a normatívák emelését kérte és egyetértett a munkahelyi étkeztetés támogatásának megőrzésével.
A szakszervezeti oldal továbbá felvetette az 55 év felettiek megszűnő foglalkoztatási támogatásnak problémáját - mivel az 55 év felettiek nem homogén csoportot képeznek - esetenként a támogatás megszűnése a foglalkoztatás megszűnését is jelentheti.
Az egyebek napirendi pont során a szakszervezetek jelezték azt a problémát, hogy négyezer kulturális közalkalmazottnak lejár a foglalkoztatása, és a kormány ezt nem kívánja megújítani; ezzel félő, hogy nem csak a munkanélküliek száma növekszik, hanem az ellátás is megszűnhet.
A munkavállalói oldal javasolta továbbá a korhatár előtti ellátásban részesülő foglalkoztatottak 18 havi kereseti korlátjának, illetve a közszférából nyugdíjba ment munkavállalók közszférában való visszafoglalkoztatása tilalmának eltörlését. Erre dr. Simon Attila István úgy reagált, hogy jelenleg ezt a két elképzelést nem támogatja a kormány, de ez nem jelenti azt, hogy véglegesen lekerülnek a napirendről.
h.l.