Nemzetközi szervezetek

etucA LIGA Szakszervezetek két nemzetközi szervezet tagja, ezek az ETUC (itucEurópai Szakszervezeti Szövetség), az ITUC (Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség).


 A LIGA Szakszervezetek részt vesz az ETUC és az ITUC-PERC (Pán-Európai Regionális Tanács) nemzetközi Végrehajtó Bizottsági ülésein. A Női és Ifjúsági Bizottsági üléseken, valamint az ETUC több szakmai munkacsoportjában kollégáink aktív munkát végeztek a 2016-os esztendőben is.

A LIGA részt vesz az ETUC munkacsoportjai tevékenységében is, ilyenek az ETUC sajtó és kommunikációs-, munkavállalói részvétel és vállalati politikák-, oktatási és képzési-, valamint nemzetközi kereskedelem és fejlesztés bizottságai.

Az ETUC Végrehajtó Bizottsága évente négyszer ülésezik, a PERC Végrehajtó Bizottsága pedig évente egyszer.

Az ITUC 2014-2018 közötti periódusában Doszpolyné dr Mészáros Melinda az MASZSZ képviselőjével rotációban látja el az ITUC Főtanácsának tagságát.

Az ETUC és ITUC-PERC Női Bizottságok ülésein a LIGA Szakszervezetek esélyegyenlőségi tagozatának képviseletében Szabó- Zsura Brigitta látta el a nemzetközi feladatokat, akit a 2016. októberben megrendezésre kerülő PERC Női Konferencián a PERC Női Bizottság alelnökévé választottak a 2016-2020-as időszakra. Az ETUC Ifjúsági Bizottságának munkájában Hangonyi Adrienn vállalt aktív szerepet.

Az Európai Unió ügynökségeinek munkájában Kelemen Melinda az Eurofound-ban (Európai Alapítvány az Élet-és Munkakörülmények Javításáért), illetve az alapítvány foglalkoztatás és változás tanácsadó bizottságában is részt vesz. Kozák László szakértő pedig a CEDEFOP (Európai Szakképzés-fejlesztési Központ) és az ESZA (Európai Szociális Alap) szervezetek ülésein képviseli a magyar munkavállalói oldalt.

Az Európai Szociális és Gazdasági Bizottságban a LIGA Szakszervezetek képviselője dr. Kállay Piroska.

2016-ban dr. Kéri Ádám képviselte a LIGÁ-t az ILO évente megrendezésre kerülő szakmai konferenciáján Genfben, illetve annak előkészítő ülésein. A tripartit rendszerű ILO a nemzeti szintű szociális dialógusnak nagy szerepet tulajdonít a válságkezelés kapcsán.

Kelemen Melinda szakértőként a munkavállalói oldal delegáltja az Európai Bizottság Munkavállalók Szabad Mozgásának Bizottságában.

Az ETUC Végrehajtó Bizottsági üléseken születnek döntések az európai szakszervezeti oldal prioritásairól, kampányairól, az Európai Szociális Párbeszéd témáiról, valamint a bizottság rendszeresen véleményezi az Európai Bizottság dokumentumait és az európai munkavállalókat érintő fontos témákat vet fel. 2016 elején is folytatódott az ETUC kampánya, „Új utat Európának” címmel, mely a válságból való kilábalásra válaszul egy 10 éves fenntartható fejlődésen alapuló beruházási tervet helyezte kilátásba, az Európai Unió GDP-je 2%-ának megfelelő befektetési iránycéllal.

A 2016-os esztendőben az ETUC nagy lendületet vett a 2015-ös Kongresszus által megalapozott akcióterv megvalósítására, mely 12 prioritásra épül. Kampányt folytatott a szakszervezeti jogokért, illetve előkészítette a 2017 januárjában kezdődő nagy volumenű európai ETUC bérkampányát is. A versenyszféra adatai azt mutatják, hogy míg a termelékenység mértéke Nyugat- és Kelet-Európai viszonylatban kis eltérést mutat, a Kelet-Európai bérek ezzel szemben jóval elmaradnak a két régió bérei között. Az egyenlő munkáért egyenlő bért Európa egészére kellene értelmezni a multinacionális cégek különböző országokban dolgozó munkavállalóira is! Az ETUC átfogó bérkampányának egyik fontos eleme a bérkonvergencia lesz. Az ETUC főtitkára nagyobb koordinációt kezdeményezett a kollektív szerződések területén, hiszen az erős ágazati tárgyalások előfeltételei a bérolló bezárásának.

A Szociális Jogok Európai Pillérével (továbbiakban SZJEP) kapcsolatos tárgyalásokat az Európai Bizottság indította el és az ETUC egész évben napirenden tartotta az ügyet koordinálva a tárgyalásokat a tagországokban. Cél, hogy az Európai Szemeszter és az mellé társuló ország specifikus gazdasági ajánlások mellett a szociális dimenzió is hasonló súllyal teret kapjon és kötelező érvényű garanciákkal biztosítsa az európaiak jogait. Az ETUC olyan szociális garanciákat támogat, melyek szemmel látható valódi különbséget jelentenek az emberek számára. A minimális sztenderdek különböző területeken valósulnak meg, mint pl. a nyugdíj és a szociális ellátás területén. A szegénység leküzdése érdekében pedig megvizsgálják a minimálbér mellett a minimális jövedelem/ bevétel kérdését is. A magyar résztvevők a tárgyalások alatt hangsúlyozták, hogy az SZJEP ne csak az eurózónára, hanem Európa egészére vonatkozzon.

A digitalizáció és a klímaváltozás témái szintén teret kaptak az prioritások között. Ezek ugyanis olyan folyamatokat vonnak maguk után, melyek lényegesen megváltoztatják a munkaerő-piaci körülményeket. A szakszervezetek feladata, hogy lépést tartsanak a változásokkal és úgy segítsék a „tisztességes átmenetet” az új munkahelyek irányába, hogy az a lehető legkevesebb negatív hatással legyen a munkavállalókra, melynek kapcsán a képzés és átképzés kiemelt szerephez jut, s emellett a szakszervezetek tagsági bázisuk megtartása és megerősítése végett új kapukat próbálnak nyitogatni, pl. az önfoglalkoztatók, az atipikus foglalkoztatásban részesülők tagszervezése irányába.

Az Európai Szociális Párbeszéd keretein belül új autonóm megállapodás született 2016-ban „Aktív Idősödés és a generációk között megközelítés” címmel, emellett az ETUC elkötelezett segíteni tagszervezeteit az eddigi megállapodások implementációját illetően, mellyel kapcsolatban konkrét lépéseket tervez.


Képek: