Hogy többre vigye a gyerek

Az Eurofound és az OECD közös konferenciája a társadalmi mobilitás és az egyenlő esélyek kérdéskörét tárgyalta meg. Pl.: Mennyire indulnak egyenlő esélyekkel az emberek az életben? Mi a szerepe az oktatásnak a társadalmi felemelkedésben? Hogyan lehet a munkaerőpiacot befogadóbbá tenni? Mennyire határozza meg a születési és lakóhelyünk az esélyeinket? Milyen szerepe van a szakpolitikai eszközöknek az életesélyek növelésében?

Gabriela Ramos az OECD humánerőforrás igazgatója nyitóbeszédében az oktatás fontosságára, a szülői-családi háttér az egyén hosszútávú boldogulására és egészségi állapotára gyakorolt hatására tért ki.

Juan Menéndez-Valdes, az Eurofound igazgatója pedig inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi mobilitás azért fontos, hogy az, hogy hova születünk, ne determinálja az életben való esélyeinket.

Richard V. Reeves a Brookings Alapítványtól elmondta, hogy gyakorlatilag nincs ok arra, hogy valaki ne érjen el többet, mint amit a szülei értek el ugyanabban az életkorban. Ugyanakkor, ahogy létezik felfelé mobilitás, esély van arra is, hogy szüleihez képest lefelé mozogjon a társadalom rendszerében az egyén. Kutatások alapján Amerikában például az emberek nagyobb része hajlamos úgy gondolni, hogy a saját gyereke többre fogja vinni az életben, mint mások gyereke. Az előadó a társadalmi mobilitást úgy írta le, mint az autópályán a sebességhatárt - az ember kiválasztja, vagy beleszületik egy adott ország rendszerébe, Németországban például nincs sebességhatár, Amerikában viszont 50 mérföld per órával lehet haladni csak, és mindkét esetben vannak olyan tényezők, amelyek forgalmi dugókat okoznak és ez az autó mozgását is lelassítja vagy blokkolja. Amerikában, ha szegény családba születik valaki és nem fejezi be a középiskolát, gyakorlatilag nincs esélye kikerülni a szegénységből. Az esélyek javulnak a középfokú végzettség megszerzésével, a felsőfokú végzettség pedig egyértelmű előnyt előrelépést jelent. Befolyásolja az egyén esélyeit például a bőrszíne, lakóhely, a szülők iskolai végzettsége, az egyén iskolai végzettsége (40 éves korban), a család szerkezete és nagysága, az iskolai oktatás minősége. A munkaerőpiac annál inkább szolgál a jóléthez „létraként”, minél magasabb az egyén iskolai végzettsége.

Maria Joao Rodrigues az Európai Bizottság képviseletében a szociális jogok európai pillérjének felelőse a relatív és az abszolút mobilitással kezdte beszédét. Valóban jobb esélyei vannak a gyermekeinknek, mint nekünk voltak? Nem feltétlenül. A ma Európájában a gazdasági válság megrengette a gazdaságot, és ennek társadalmi következményei is voltak. Hogyan javíthatóak a kilátások? Erre az egyik válasz, hogy erősíteni kell a hagyományos mobilitási csatornákat, például az oktatást. A célzott társadalmi befektetések is pl. a bölcsődei ellátás fejlesztése hozzájárul a család egyensúlyához és hosszú távon megtérül. Helyes és hatékony szakpolitikai intézkedések sokat lendíthetnek a helyzeten és javíthatják az egyes egyének életminőségét.

Dirk Van Damme az OECD oktatási és készségek igazgatóságának vezetője az első panel felvezetésében szintén az oktatás erejét emelte ki. Fontos, hogy ne azokról a tényezőkről beszéljünk, amik meghatározzák (vagy adott esetben korlátozzák) a lehetőségeket, hanem azokról, amik segítik. Érdekes jelenség, hogy a klasszikus középosztálynak általában véve nagyon erősek a lefelé való mobilitástól való félelmei.

Anna Vignoles a Cambridge Egyetem kutatási igazgatója kezdésként feltette a kérdést: megengedhetjük-e magunknak, hogy a gyerekeinket elengedjük az adott körülmények között lehető legmagasabb végzettség nélkül az életbe? A családi háttér befolyásoló ereje jól ismert, az iskola képes kompenzálni az otthonról hozott hátrányokat, de csak bizonyos határok között. Ezért fontos a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásába az államnak már korán befektetni, még iskolakezdés előtt.
Mart Laidmets oktatási igazgató Észtországból megerősítette a korábbi felszólaló szavait: egyik ország sem engedheti meg magának a minőségi és ingyenes oktatás elhanyagolását illetve kiemelte, hogy napjainkban a digitális készségek fejlesztését is komolyan kell venni.

Abigail McKnight LSE egyetem társadalmi kirekesztés elemzőintézet igazgatója hasonló témakörben fejtette ki a gondolatait: a család meghatározó szerepéről, a felnőttkorban folytatott színvonalas oktatás fontosságáról, a mentális egészség fenntartásáról.

A panelbeszélgetésben felmerült az idősebb emberek oktatás által elérhető szociális mobilitása és a későbbi életkorban formális oktatásban résztvevő felnőttek gyermekeire gyakorolt pozitív hatás, nemzeti alaptantervek, a korai oktatás minősége (3 éves korig), valamint a minőségi korai oktatás majd pl. egy szegregált iskolába való bekerülés kapcsolata.
A második panelt, ami a befogadó munkaerőpiacra fókuszált, Stefano Scarpetta, az OECD foglalkoztatási és társadalmi ügyekért felelős igazgatója vezette fel és beszédében az oktatás és a munkaerőpiac, valamint a nemek közötti, elsősorban a gyermekvállalásból származó munkaerő-piaci különbségekre mutatott rá.

Margaret Kidd ausztráliai foglalkoztatási miniszter felszólalásában a szakpolitikák szerepét emelte ki a társadalmi mobilitásban, különösen hátrányos helyzetűek esetében. Lényeges időben beavatkozni megfelelő profil előállítással az esélyek javítása érdekében. A generációs minták öröklődnek, munkanélküli szülők gyermekei nagyobb eséllyel lesznek munkanélküliek önmaguk is - készségek, motiváció és munkatapasztalat hiánya miatt. A fiatalok esetében működő eszköz a „tanonc-képzés”, amikor egyszerre van lehetőség tanulni és gyakorlatot szerezni egy szakmában. A felnőttoktatás, vagyis az élethosszig tartó tanulás szerepét sem szabad lebecsülni.

Barbara Kauffmann az Európai Bizottság foglalkoztatási és társadalmi kormányzás igazgatója az előzőekben elmondottakat erősített meg. Megemlítette, hogy a tagállamok ajánlásokat kaptak, hogyan lehet a nők munkaerő-piaci részvételét javítani és egyéb szakpolitikai intézkedések is léteznek. Fontosnak tartotta, hogy a múlt héten nyilvánosságra hozott európai szociális jogok pillérjében a 20 főbb elv között szerepet kapott a munka és a magánélet egyensúlyának témaköre is. A helyzet ugyan javult Európában általában véve, de még mindig 21 millió a munkanélküliek száma, idősödik a társadalom és egyéb problémák is tapasztalhatóak.

Selma Mahfouz a francia DARES kutatóintézet igazgatója beszédében a társadalmi mobilitás egyes meghatározó elemeiről beszélt: egyrészt, hol születtek a szülők, másrészt hol él az egyén (nagyvárosban vagy vidéken), illetve milyenek az egyén társas készségei, milyen kapcsolathálózattal rendelkezik, és azt hogy tudja hasznosítani.
Tito Boeri az olaszországi Bocconi Egyetem közgazdásza az olaszországi tapasztalatokról számolt be. Olaszországban a generációk között megfigyelhető a változás, hogy minél később lép be valaki a munkaerőpiacra, annál kevesebb lesz a várható kezdő fizetése és ez fokozottan érvényes a nők esetében. Szakpolitikai kezdeményezések vannak arra nézve, hogy a munkaadók támogassák a munkavállalót a munkaerőpiacon maradásban, szakmai képzés alatt nyújtott szolgáltatásokkal. Probléma a nők fizetésének kb. 20 %-os csökkenése, amikor visszatérnek a munkaerőpiacra a gyermekszülés követően (erre megoldás lehet a részmunkaidős munkavállalás a gyermek fiatal korától).

A panelbeszélgetésben a panelben résztvevők kifejtették a véleményüket például az egyes költséges ugyanakkor eredménytelen foglalkoztatáspolitikai eszközről, a szociális jogok európai pillérjéről, a hátrányos helyzetű fiatalok ifjúsági garanciához való hozzájutásáról vagy a tartósan beteg hozzátartozókat ápoló hozzátartozók helyzetéről.
A harmadik panelben Robert Anderson az Eurofound szociálpolitikai kutatási egységének vezetője azt a kérdést tette fel, hogyan befolyásolja a lakóhely az életben való esélyeket és hogyan növelhetőek egy jobb életre az egyén esélyei elmaradott térségekben.

Lamla Kamal-Chaoul az OECD helyi fejlesztésekért és vállalkozásokért felelős vezetője földrajzi fejlettségi területekből fakadó esélyegyenlőtlenségekről beszélt. Az, hogy ezeket a különbségeket hogyan lehet csökkenteni, az előadó elmondta, hogy az OECD elsősorban megbízható adatokat gyűjt és azokra alapozva szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg az országok részére. Ha alacsony keresetű családból származik valaki, az esélyeit növeli, ha megfelelő a lakáshelyzete és elérhető a tömegközlekedés a számára. Az integráció is segíthet, azonban gyakran nehéz szegényebb sorból származó egyéneket, családokat jobb környékre költöztetni, mivel a jobb helyzetű emberek nem feltétlenül nyitottak az együttélésre.

Emile Klep Rotterdam város várostervezési vezetője kezdésként a szociális alapú lakhatásról beszélt. Rotterdam vonzza a magas végzettségű, jól képzett szakembereket, ugyanakkor a város szeretne egy bizonyos egyensúlyt teremteni a mindenki számára jó környék megteremtésével. A város agglomerációjának a lakossága számára megfelelő tömegközlekedéssel igyekeznek egyenlő esélyeket teremteni. A rosszabb környéken élők helyzetét különböző befektetésekkel próbálják élhetővé tenni, például a lakóhely környékén parkosítással.

Bryna Lipper a Rockefeller Központ által finanszírozott „100 Resilient Cities” képviseletében arról beszélt, hogy az egyik legnagyobb kihívást a városokban a mindenki számára elérhető egészségügyi ellátórendszer kiépítése és működtetése jelenti, másrészt a minőségi oktatás elérhetősége a kevésbé jó helyzetben lévők számára, harmadrészt a megfelelő munkahelyek biztosítása és fenntartása, negyedrészt a szociális háló fenntartása. A városok gyakran dinamikusan változó helyek, amelyeknek lépést kell tartani a technológiai fejlődéssel is. New Orleans példáját hozta fel, amelyet 11 évvel ezelőtt gyakorlatilag elpusztított a hurrikán, azóta folyamatos kihívásokkal kell megküzdenie a városnak, ezek nagy része a lakók hátrányos helyzetéből adódik.

Rakesh Kochhar a PEW Kutatási Központ társelnöke a középosztály méretét tekintve a kontinensek közötti különbségeket hozta fel példának. Nyugat-Európa és Észak-Európa 11 leggazdagabb országából három országban csökken a jövedelem szempontjából középosztálynak számító réteg. Amerikában jelentősek a társadalmi különbségek, hatalmas a szakadék a gazdagok és a szegények között. A gazdasági értelemben vett jövőképbe vetett pozitív hit is nagymértékben különbözik az országok között.

A panelbeszélgetésben az OECD életminőség indexe, a Gini-együttható (jövedelmi különbségek mérésére szolgáló együttható) és az életminőségre vonatkozó felmérések kerültek szóba.

A zárópanelben Henning Mayer az LSE egyetem kutatási munkatársa azzal vezette be a szakpolitikai beavatkozások az egyén életútja során elnevezésű témakört, hogy elmesélte, ő Londonban egy olyan utcában él, ahol az utca két végén annyira különböző helyzetű és így esélyű emberek élnek, akiknek ebből következően 10 év a várható élettartamuk közötti különbség.

Shamina Singh a Mastercard Befogadó Növekedés Központ igazgatója a technológia szerepéről beszél például az oktatásban és egészségügyben. Szerinte a köz- és versenyszféra együttműködése (PPP) jelentős szerepet játszhat az egyének jobb esélyeinek kialakításában.

David Willetts az angol „Resolution Foundation” vezetője a generációk és a családok szerepéről beszélt, például milyen fontos a szülőknek a gyermekeik életkornak megfelelő baráti társaság megtalálása vagy például egy olyan egygyerekes családban, ahol összesen 6 felnőtt segíti a gyereket (szülők, nagyszülők) az nem ugyanaz a helyzet, mintha például egy gondos, de egyszülős családban élne a gyerek. Angliában a felsőoktatás az a szint, ahol a hátrányos helyzetből érkező fiatalok felülteljesítik a kedvezőbb háttérből származó társaikat. Viszont az egyetem befejezésével az egyenlőtlenség megint megerősödik, mert az előnyösebb helyzetből származó fiatalok könnyebben kapnak jobban fizető munkahelyet. Érdekes eredmény az is, hogy például negyvenévesen már nehezebb tanulni család és munka mellett csupán részmunkaidőben dolgozva, ilyenkor nő meg az online kurzusok jelentősége. Megfelelő szakpolitikai intézkedésekkel és PPP jellegű tevékenységekkel több kedvező változást is el lehet érni.

Az utolsó előadó Pawel Swleboda az Európai Bizottság Európai Politikai Stratégiai Központ (EPSC) igazgató helyettese volt, aki a globalizáció és a technológiai fejlődésről, valamint a törvényhozás, iránymutatás (guidance), finanszírozás és együttműködés (társadalmi partnerek) összehangolásról beszélt.

A záró panelbeszélgetés kitért a jó gyakorlatokra, például a Világbank Afrikában futtatott projektjére, amely projekt a leghátrányosabb helyzetűek számára is lehetővé tette online bankolás / bankkártya használatát. Néhány országban az egyénnek még egy személyi azonosító igazolványhoz is nehéz hozzájutnia, így még ha jogosult is lenne például bármilyen támogatásra, az számára elérhetetlen a személyi azonosítás hiánya miatt. Angliában a szociális alapon lakáshoz jutás egyik legnagyobb akadálya, hogy ahhoz be kell mutatni egy saját névre szóló háztartási számlát. A hallgatóság szintén feltett kérdéseket a szociális rendszeren belül az újraelosztás kérdéskörére és a gyerekszegénység megelőzése kapcsán.

Az Eurofound részéről Juan Menéndez-Valdés és Anna Ludwinek zárta a konferenciát.
A kutatási jelentés és a kapcsolódó háttérdokumentum letölthető angol nyelven az Eurofound honlapjáról:

Kelemen Melinda 

---

Képek: