Plenáris ülést tartott az OKÉT

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács 2014. november 24-én tartotta plenáris ülését. A Nemzetgazdasági Minisztériumot Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár és Dr. Modori László munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár, a Belügyminisztériumot Kovácsné Szekér Enikő főosztályvezető, a Honvédelmi Minisztériumot Lázár-Takács Katalin HÉF titkár képviselte az ülésen…

Az OKÉT hétfői plenáris ülésén a szakszervezeti jogokról, a 2015. évi költségvetésről, valamint a közszolgálati életpályáról egyeztettek. A munkavállalói oldal ügyvivője Fehér József volt. Napirend előtt szó esett a közszféra általános béremelésének mielőbbi megvalósításáról.

Ennek kapcsán az oldalügyvivő jelezte, hogy a minimálbér kialakításáért felelős munkabizottságba szeretne az OKÉT munkavállalói oldal tagot delegálni. Ezt követően a közszolgálati dolgozók bérproblémáival kapcsolatosan tájékoztatta a kormányoldalt, majd kérte a közszolgálati életpálya-modell kiterjesztését a jelenleginél szélesebb körben. Kérte, hogy a kormány vizsgálja meg a több évre szóló bérmegállapodás kötésének lehetőségét.

A napirend előtti kérdések után Kovácsné Szekér Enikő a BM főosztályvezetője tájékoztatott a közszolgálati életpálya-modell koncepciójának helyzetéről és a kormányhatározat tervezetről. A főosztályvezető asszony jelezte, hogy a tervezet legutolsó kidolgozott formája már az ott megjelent tisztségviselők birtokában van, melyről a véleményét mindenki kialakíthatja a napokban. A további menetrend szerint november 28-án kerül az anyag az Államreform Bizottság elé, a kormány pedig december 10-én tárgyalja a közszolgálati életpálya-modellt.

Modori László helyettes államtitkár jelezte, hogy a tervek szerint az életpálya-modellek bevezetése tovább folytatódik, a kormány elkötelezett szándéka a rendszer teljes közszolgálatra történő kiterjesztése.

Napirend szerint a munkavállalói oldal kezdeményezésére a szakszervezeti jogokról született beterjesztés. A téma arra irányította a figyelmet, hogy a szolgálati törvényekben még a Munka Törvénykönyvéhez képest is korlátozott jogokat kaptak a szakszervezetek.

Az államtitkár írásos választ ígért a beterjesztett anyagra, egyben jelezte, hogy hasonló témájú előterjesztés már a Munka Törvénykönyvének kialakítása során is felvetésre került. Akkor a kért javaslatok nem épültek be a szolgálati törvényekbe. Ezek után jelezte, hogy álláspontja szerint a hivatkozott ILO ajánlásoknak a jelenlegi szabályozás maradéktalanul eleget tesz. A korábbi szakszervezeti jogokat a nemzetközi egyezmények elveihez képest jóval kedvezőbbnek minősítette.

A második napirendi pontot Banai Péter Benő államtitkár terjesztette be. Tájékoztatott a 2015 évi költségvetés közszolgálatot érintő kedvező változásairól. Kiemelte, hogy a bruttó 200 ezer forintos kafetéria keret adómértéke továbbra sem változik. A közszolgálati életpálya-modell fegyveres- és rendvédelmi ágazatban történő bevezetésére 44 milliárd forint került elkülönítésre, amely biztosítja az érintettek részére, hogy 2015. július 1-től megvalósulhasson az érintettek számára az átlagos 30%-os béremelés. A szociális- és bölcsődei dolgozók bérfejlesztésére 2016. évben kerülhet sor. Jelezte, hogy a jövőben a pedagógusok bérének kialakítása során nem kívánják a minimálbér változását figyelembe venni és a közszférában nincs tervezett létszámcsökkentés.

Több ágazati szakszervezeti vezető elismerően nyilatkozott a honvédek által elért illetményemelésről, egyben jelezték, hogy saját szektorukban több éve nem került sor béremelésre. Az OKÉT munkavállalói oldala közös igényt fogalmazott meg a kormány felé, amelynek eredményeképpen egységesen a bérfejlesztésből eddig kimaradt ágazatok számára 2015. évben 5%-os béremelésre kerüljön sor.

A munkaadói oldal a kérésre a következő kormányülés után ígért választ.

Fehér József oldalügyvivő kérte, hogy amint lehetséges az OKÉT újra üljön össze és folytatódjon a 2015. évi bértárgyalás.

Szöveg: Szendrei Zoltán