Az Európai Unió és a munkajogi szabályozás

Ennek az az oka, hogy az áruk, szolgáltatások, személyek szabad mozgásának az az egyik alapfeltétele, hogy a tagállamok, és a tagállami vállalkozások tisztességesen versengjenek egymással, azaz ne a munkajogi szabályozás gyengítése legyen a vonzerejük. Az egységes piacon mintegy 240.000.000 munkavállaló dolgozik. Ezen személyek jogviszonyait két területen érinti a közösségi jog: a munkakörülmények vonatkozásában (munkaidő, részmunkaidő, határozott idejű munkaszerződés, kiküldetés etc.), valamint a dolgozók tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció vonatkozásában (csoportos létszámcsökkentés, jogutódlás). A szabályozás un. minimumkövetelményeket állít fel, melynek minden tagállam meg kell, hogy feleljen. Ez természetesen nem képezi akadályát annak, hogy az egyes tagállamok magasabb szintű védelmet biztosítsanak. Az Unió eszköze az irányelvek kibocsátása, melyeknek jogi alapja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 153. cikke. Az irányelveket a tagállamoknak az implementálásra nyitva álló határidőn belül be kell építeni a nemzeti jogba, illetve azt a tagállami hatóságoknak (munkaügyi hivatal), valamint a bíróságoknak is alkalmazni kell. A Bizottság feladata annak ellenőrzése, hogy az átültetés megtörtént-e, illetve megfelelően történt-e meg. Amennyiben nem, abban az esetben kötelezettségszegési eljárás indítható az egyes tagállammal szemben. Amennyiben pedig egy bírósági eljárás során merül fel kérdés az uniós joggal kapcsolatban, a bíróság az Európai Unió Bíróságától kérhet előzetes döntést.  

A közösségi jogi szabályozásra az egyik legjobb példa a munkaidő-szervezésről szóló un. alapirányelv (2003/88/EK irányelv), mely 2003. november 4. napján lett kibocsátva. Az irányelv nevesített céljai között szerepel egyrészt a munkavállalók egészségének és biztonságának a fokozott szem előtt tartása, másrészt pedig a versenyképesség növelése. Alapfogalomként meghatározza a munkaidőt, mely az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően. Ezt követően kimondja, hogy bizonyos alapjogok minden munkavállalót megilletnek:

• 24 óra időtartamonként 11 összefüggő óra pihenőidő
• 6 órát meghaladó tartamú munkavégzés esetén pihenőidő
• hetente átlagban legalább 24 óra, megszakítás nélküli pihenőidő
• maximálisan heti 48 óra átlagos munkaidő (beleértve a túlórákat is)
• valamint minimum 4 hét fizetett szabadság.

Az átlagok vonatkozásában referencia időszakot határoz meg. Úgy rendelkezik, hogy a heti pihenőidő tekintetében a referencia időszak maximum 14 nap, a maximális heti munkaidő vonatkozásában pedig 4 hónap. Külön kiemeli, hogy az éjszakai munkavégzésre speciális szabályok vonatkoznak. Ebben az esetben a munkavégzés átlagosan nem haladhatja meg a 8 órát 24 órás időszakonként. Az ilyen munkavállalóknak ingyenes egészségügyi vizsgálaton kell részt venniük, alkalmatlanságuk esetén pedig őket nappali munkavégzésre kell áthelyezni. Arra is rámutat, hogy a munkát a munkát végző emberhez kell igazítani.

A munkajogi szabályozás nagy teret enged a szociális partnerek közötti megállapodásoknak, valamint a kollektív szerződéseknek. Számos irányelv ugyanis csupán ezeken keresztül enged a rendelkezéseitől eltérést. Eltérés különösen a személy és vagyonvédelem, hullámzó jellegű tevékenység (idénymunka), egyenértékű kompenzáló időt biztosító munkavégzés, a megszakítás nélküli tevékenység, valamint távoli munkavégzések (tengeri munkavégzés) területén lehetséges. Ezen esetekben a heti munkaidő kiszámításánál a referencia időszak maximálisan 6 hónap, kollektív szerződés esetén pedig 12 hónap lehet.

Az európai szociális partnerek a közösségi jog felhatalmazása alapján egymással keret-megállapodásokat is köthetnek, melyre az EU működéséről szóló szerződés 154-155. cikkei adnak felhatalmazást. Ezeket a megállapodásokat vagy maguk hajtják végre a részes felek nemzeti, szektorális, vállalati szinten, amelyeket autonóm megállapodásoknak hívunk, vagy pedig az unió jogalkotásán keresztül irányelvek formájában vállnak a közösségi jog részévé. Jelenleg a következő megállapodások léteznek:

Szülői szabadság (irányelv):Council Directive 96/34/EC of 3 June 1996 on the framework agreement on parental leave concluded by UNICE, CEEP and ETUC. Ez később módosításra került.

Részmunkaidő (irányelv): Council Directive 97/81/EC of 15 December 1997 concerning the framework agreement on part-time work concluded by UNICE, CEEP and ETUC.

Határozott idő (irányelv): Council Directive 1999/70/EC of 28 June 1999 concerning the framework agreement on fixed-term work concluded by ETUC, UNICE and CEEP.

Távmunka Framework agreement on telework (2002)  

Munkahelyi stressz: Framework agreement on work-related stress (2004)

Munkahelyi zaklatás és erőszak: A framework agreement on harassment and violence at work (2007).

Befogadó munkaerő-piac: A framework agreement on inclusive labour markets (2010).

Ezen keret-megállapodások általános jellegűek, túlzottan mélyreható szabályozást nem tartalmaznak. Példaként a munkahelyi stresszre vonatkozó szabályozást említeném, amelynek a központi gondolata az, hogy a stressz káros hatású, így annak megelőzésére kell törekedni. Ettől függetlenül a szociális partnerek közötti megállapodásokat nem szabad lebecsülni, a munkaerőpiac autonóm szabályozás ugyanis a területnek tényleges stabilitást adhat.

Dr. Kéri Ádám
jogi szakértő