Migrációs helyzet Nagy-Britanniában és migráns körkép a válság során

Ezúttal a projekt technikai megvalósításán túl jógyakorlatokat is cserélhettek a magyar, a brit, a román, a bolgár, a lengyel és az olasz résztvevők, valamint lehetőség nyílt arra is, hogy személyes eszmecserét folytassanak olyan, Londonban élő migráns munkavállalókkal, akik nap mint nap szembesülnek a munkaerőpiaci nehézségekkel egy idegen célországban.
Rosa Crawford, a projekt brit koordinátora elmondta, hogy mivel Nagy-Britannia fogadó ország, a migráns helyzettel nem csak olyan szinten kell a szakszervezeteknek foglalkozniuk, hogy a beáramló munkaerő megfelelő elosztását és az információ áramlását segítsék elő, hanem azzal is, hogy a migránsokkal kapcsolatos előítéletek csökkentését szorgalmazzák. Ez egy nagyon nehéz feladat, főleg a jelenlegi brit politikai környezetben. Bemutatta a TUC migrációs politikáját, elmondta, hogy az A8 nyelveken (a 2004-ben az EU-hoz csatlakozott országok nyelvein: cseh, észt, magyar, lett, litván, lengyel, szlovák, szlovén) elérhetővé tették azokat az információkat a honlapjukon, melyeket egy Nagy-Britanniában munkát vállaló nem brit állampolgárnak tudnia kell. A 2010-es brit kormányváltással azonban nehezebb lett a helyzet, az anyagi keretek csökkentek, így például nem tudtak több szórólapot nyomtatni, jelenleg online elérhetőek ezek az információk. Fontos tapasztalati forrás, hogy 2004 óta erős közösségek alakultak ki, melyek migráns munkavállalókból részben a szakszervezetek köré szerveződtek. A TUC együttműködési szerződéseket kötött bolgár és lengyel szakszervezetekkel, miszerint elismerik egymás tagjait.
Rosa Crawford elmondta, hogy fontos kihívás a TUC migrációs politikája számára, hogy a migráns munkavállalókkal szemben nagyon erős előítéletek vannak Nagy-Britanniában. Azok az elképzelések például, hogy a migráns munkavállalók maguk tehetnek arról, hogy kihasználják őket, nagyon károsak, ahelyett, hogy azon lenne a hangsúly, hogy a munkaadóknak ebben a folyamatban milyen felelősségük van. De vajon mi lehetne a megoldás? Nem a migrációt, a munkaerő mozgását kell megállítani, hanem befektetni a közfoglalkoztatás minőségébe, a minimálbért pedig kötelező erejűvé kellene tenni minden munkaadó számára.
Sonia McKay, a Working Lives Kutatóintézet kutató professzora mutatta be az általa készített országtanulmányt. Elmondta, hogy a tanulmány azon fejezetét, mely a javaslatokat tartalmazza, szándékosan hagyta üresen, mert számít a résztvevők tapasztalataira, javaslataira. Elmondta azt is, hogy a brit munkaerőpiac viszonylag szabályozatlan. Viszonylag magas a foglalkoztatottság, 71,1%. (Ez Magyarországon 59%). A munkanélküliség viszonylag alacsony, 7,4%; nem csoda tehát, hogy vonzó a munkaerőpiac, melyben az is közrejátszik, hogy az angol jelenleg a világkereskedelem nyelve, annak elsajátítása vagy aktív használatának lehetősége is vonzó lehet. Egyre nagyobb azonban a fizetések közti szakadék, és egyre több az atipikus foglalkoztatottság. Az önfoglalkoztatás is magas, és egyre magasabb, részben azért, mert jelenleg a bolgár és román munkavállalók csak önfoglalkoztatásban tudtak törvényesen dolgozni. Ennek a hosszú távú költségei nagyon magasak a munkavállalóra nézve, mert a munkaadó ilyenkor semmilyen felelőséget nem vállal (pl. építkezési alvállalkozó balesete esetén).
Az ifjúsági munkanélküliség viszonylag magas.
Sonia McKay elmondta azt is, hogy 2007 és 2012 között sok változás történt,a teljes munkaidős foglalkoztatás csökkent, a részmunkaidős nőtt, a munkanélküliség nőtt, a gazdaságilag inaktívak száma nőtt. A közszférában esett a foglalkoztatás, ami azért fontos,mert korábban ez volt a szakszervezetek bázisa, a részmunkaidős foglalkoztatás is nőtt, melynek az is lehet az oka, hogy a munkavállaló ezt választja, ám ez inkább kevéssé jellemző. Inkább jellemző, hogy nincs teljes munkaidős állás. A köz- és magánszférában egyaránt csökkent a fizetés, főleg az infláció miatt, a bevándorlók kevesebbet keresnek, mint a britek, ennek pedig a munkaadók az okai.
Ami a román és a magyar migránsokat illeti, a számuk a lengyelekhez képest pl. elenyésző. A regisztráció nehézkes, mert nem kötelező.
A szakszervezeti szervezettség mértéke és a tagság létszáma is csökkent, mivel a nyolcvanas években számos helyen csökkent a kollektív tárgyalás lehetősége. A jogérvényesítéssel is probléma van, hiszen nincs olyan szerv, mely képviselné őket. A másik oka ennek az, hogy jogi panasz esetén a panaszosnak letétet kell fizetnie a bíróságon, mely 400-tól 1000 fontig terjedhet, így csökkent a bejelentések száma. Ami még fontos, hogy a jelenlegi kormány erősen ellenséges a migránsokkal és az uniós törvényhozással szemben.
Jellemző, hogy a migránsok fiatalok, 18 és 34 év közöttiek, egészségesek, a tanulmányaikat lezárták. Ez ideális esetben tökéletes munkavállaló, kész dolgozni, adózni, egy szegényebb ország finanszírozta a tanulmányait és képzéseit, melyből a fogadó ország profitál.
Európán kívülről a hagyományosan küldő országokból (Banglades, Pakisztán, India, Kína) érkezők száma csökkent, mert jelenkeg mumkaválllaói engedélyhez kötött, mely nem engedi az alacsonyan végzettek bevándorlását. Ma meglepően magas az ausztrál és az amerikai bevándorlók száma. Fel kell tenni a kérdést, hogy az ausztrál, amerikai, kanadai munkaerő miért nem probléma a britek számára? Nem az a kérdés tehát, hogy hányan érkeznek, hanem inkább, hogy ki érkezik. Miért nem lehet ezzel kapcsolatos híreket olvasni? Miért nem probléma ez?
Ami a szakszervezeti politikákat illeti, létezik egy kutatás a sztereotipizálással kapcsolatban, mely nagyon fontos, mert fel kell tenni a kérdéseket, melyeket sokan nem tesznek fel, azaz miért értékes az egyik és miért nem a másik kultúra, legyen ez akár munkaügyi szempontból? A szakszervezeti finanszírozással az a baj, hogy a projekt-pénzek elfogynak. Olyan eredményeket kell hozni, melyek fenntarthatóak.
A politikusok arra hivatkoznak, hogy az integráció elsődleges eleme a nyelv beszélése, ám ugyanazzal a mozdulattal megszüntetik az angol nyelvkurzusokat.
A szakszervezeteknek szembe kell nézniük a kihívásokkal. Számos kultúrában idegen lehet a szervezés jelensége. A szakszervezetek általában nagyobb cégeknél szerveznek, kis munkahelyeken, kisvárosokban dolgozókat gyakran nem is keresik meg. Másik nehézség a nyelv problémája, ám a másik oldalról kell megközelíteni: a szakszervezeti tagoknak, képviselőknek kellene beszélni nyelveket és nem csak azt elvárni, hogy mindenki beszéljen angolul. A migránsokat eleve nehéz szervezni, vélik a brit szakszervezetek. Ezt a felfogást is meg kell változtatni, és inkább a szervezési gyakorlatot fejleszteni.
A válság időszakában a feszültségek nem csak a bevándorlók és a helyiek, hanem a munkavállalók és munkanélküliek között is feszül. A dolgozó emberek kihasználva érzik magukat, míg a munkanélküliek a juttatásokból élnek. Szükség van egy tárgyalási tervezetre, mely érinti a migránsok helyzetét.
Azonban fontos azt is elmondani, hogy milyen lehetőségei vannak a szakszervezeteknek. A visszajelzések során számos gyakorlat hangzott el, többek között a migráns munkavállalók nyelvoktatásával kapcsolatban, melynek segítségével számos tagot tudtak szervezni. Elhangzott az is, hogy a küldő országok szervezettsége is befolyásolja a migránsok szervezhetőségét. Ha jók a szakszervezetek, a munkavállalók felismerik fontosságukat, tudnak róluk. Így könnyebben lehetne őket szervezni.

A CGIL képviselője Olaszországból beszélt a migránsokkal foglalkozó részlegükről, melyet részben az állam a Munkaügyi Minisztériumon keresztül finanszíroz. A hetvenes évektől kezdve a szakszervezetek felvették a kapcsolatot a külföldi szakszervezetekkel, és kialakult egy egyedülálló világszerte működő szakszervezeti hálózat, mely az elvándorlóknak segítette. Később kiterjedt a szolgáltatás mindenkire, akinek valamilyen köze lett Olaszországhoz - szociális és politikai integrációról volt főleg szó. Londonban 1975 óta jelen vannak. A szervezet 2014. április végén nyitja meg irodáját Romániában. A tervek szerint információkat adnak majd azoknak, akik Olaszországba költöznek, de azoknak is, akik visszatérnek. Európán kívül is léteznek ilyen irodák, azokban az országokban, ahova jelentős volt az emigráció a háború után, mint pl. Brazíliában. Az ezekben az irodákban dolgozó emberek olyan szakszervezeti képviselők, akiket kiképeztek a területen, általában olyan embert keresnek, aki beszéli a helyi nyelvet.

A TUC elnöke, Mohammad Taj az első ázsiai származású elnökként saját, a bevándorlásával kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta, valamint a TUC migrációs politikájáról is beszélt.

A workshop második napján a munkacsoportok beszámolójával kezdődött a program. Az első csoport beszámolója kiemelte, hogy az internetes anyagoknál fontosabb a személyes kapcsolat, olyan képviselőkkel való kapcsolatteremtés lehetősége, akik beszélik az adott nyelvet.
A második csoport kitért arra, hogy a tanárokra például külön figyelmet kellene fordítani. Létezik egy protokoll Angliában, mely a migráns tanárokkal foglalkozik. A szakszervezetek képzéseket szerveznek azoknak a tanároknak, akik a tengeren túlról érkeznek, ahol az oktatási rendszer teljesen máshogy néz ki. Érdemes ezekre stratégiát kidolgozni. Az információcsere nagyon fontos lenne, a küldő országok általában nem rendelkeznek olyan hagyományokkal, hogy a szakszervezetek foglalkoznának migráns ügyekkel. Kiemelték azt is, hogy például az áramszolgáltató ugyanaz Romániában, Lengyelországban és Angliában is. Egy ekkora méretű multinacionális vállalatból ki lehet indulni, hiszen a munkaerőmozgás jelentős.
A harmadik csoport kiemelte,hogy mennyire fontos lenne a szakszervezeti útlevél, hiszen az is nagy vonzerő lehetne a jövőbeni tagok számára. Rengeteg állás szűnik meg, és ilyenkor az ember gyakran választja az alacsonyabb végzettségűeknek való munkát. A szakszervezetek abban is segíthetnének, hogy a munkavállaló megtalálja a végzettségének megfelelő munkát.

A workshop lezárásaként Galgóczi Béla, az ETUI kutatója beszélt a munkaerőpiaci áramlásokról. Elmondta, hogy a gazdasági válság idejében ezek a mozgások pozitívan foghatóak fel. Ennek ellenére Angliában, Franciaországban vagy Hollandiában például erős visszatetszést vált ki a jelenség. Fel kell tenni a kérdést, hogy a munkaerő áramlása hogyan értéklehető azokban az időkben, amikor az emberek szabad mozgása nem megkérdőjelezhető. A szabad letelepedés is alapjog. Ez sajnos nem ad automatikusan munkát az embereknek. A mostani munkaerő-mozgás teljesen más, mint bármelyik a történelemben. 2004-ben a bérek 10-szerese volt a briteknél, mint a kelet európai államokban.
Ahogyan megnyíltak a munkaerőpiacok, négy mobilitási csatorna alakult ki: ezek az ingázás, a foglalkoztatás, a kiküldött munkaerő és az önfoglalkoztatás. Mind a négy formát máshogyan szabályozták, melynek eltérő hatásai voltak. Anglia, Írország és Svédország azonnal megnyitotta a munkaerőpiacát, Németország és Ausztria csak 2011-ben, a bolgár és román munkaerő felé csak 2014-ben. A munkaerőpiac folyamatos változásban volt, egyrészt megindultak a vándorlások, másrészt a válság minden országban máshogyan fejtette ki a hatását. Az aszimmetrikus munkaerőpiaci nyitások egyenlőtlen kiáramlásokat okoztak, ilyen például földrajzi szempontból a lengyelmunkaerő-áramlás. 2005 és 2011 között Angliába például 200 ezerről majdnem egymillióra nőtt az EU 15 országokból érkezők száma. Az EU2 országok tekintetében (Románia és Bulgária) a célországok inkább Olaszország és Spanyolország voltak, ám ez változott, főleg Spanyolország tekintetében.
Alapvetően elmondható, hogy a válság a migránsokat jobban érintette munkavállalás szempontjából 2008 és 2010 között. Mivel a migránsok kevésbé védettek, ez logikus is, hiszen ők voltak az elsők, akiket kirúgtak a munkahelyükről.
Jóllehet a migránsokat, azaz az EU migránsokat jobban érintette a válság, annak során folyamatosan nőtt a bevándorlók száma (kivéve Írországba). A helyiek azt látták, hogy egyre több a bevándorló és egyre kevesebb a munka, így csak tovább nőttek a feszültségek.
Ami a készségeket illeti, a képzettség és a munka típusa között nagyon nagy lehet a szakadék, ám a produktivitás akkor is magasabb, mert a munkavállaló a fogadó országban többszörösét keresheti az otthoni fizetésének, miközben ugyanakkor készség-veszteségről beszélhetünk.
Az új, délről északra áramló munkaerőpiaci mozgás természetét még nem ismerjük. Kérdés, hogy fog-e hasonlítani a keletről nyugatra irányuló mozgáshoz.
Szembetűnő, hogy a román és bolgár munkavállalók között Angliában háromszor akkora az önfoglalkoztatottak száma, mint a helyieké vagy akár az EU 10 országoké.
Galgóczi Béla zárásként elmondta, hogy egy nagyon dinamikus jelenségről beszélünk tehát, melyben sok hiba található, melyek főként a migrációs politikára vezethetők vissza, ilyen például a készségek és a munka típusának összehangoltsága.

---

Képek: