Háztartási alkalmazottak - a láthatatlan munkaerő
A háztartások számára végzett szolgáltatásokat (háztartási munkát) túlnyomórészt feketepiaci keretek között adják-veszik, nemcsak Magyarországon, de Európa sok, más országában is. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság célul tűzte ki a szektor fejlesztését, és jó, külföldi gyakorlatok is léteznek ezen a területen, Magyarországon a szektor szabályozására tett kísérletként a szakpolitikai intézkedések egyelőre csak egy jóval általánosabb szinten, a feketemunka visszaszorítására tett intézkedések keretében jelennek meg (alkalmi munkavállalói könyv, egyszerűsített foglalkoztatás).
Annak érdekében, hogy a szektort láthatóvá tegye, a kormány bevezette a háztartási alkalmazottak és foglalkoztatók kötelező regisztrációját. A számok egyelőre a szabályozás korlátozott sikerét mutatják. A háztartási alkalmazottak munkaszerződéssel, legális keretek között való foglalkoztatása egyébként is kérdőjeles Magyarországon, mivel jelentősen megdrágítaná a szolgáltatást a háztartások számára, csökkentené az „alkalmazott” bevételét, és jelentős anyagi terheket róna az állami költségvetésre. Így a szakpolitikai eszközök (szolgáltatási utalvány) bevezetését alapos mérlegelésnek kell megelőznie.
A tanulmány célja egy eddig Magyarországon szakpolitikailag és kutatási szempontból is elhanyagolt csoport, a fizetett háztartási alkalmazottak helyzetének, valamint a témakör komplexitásának bemutatása. A téma apropója, hogy az Európai Bizottság az Európa 2020 növekedési stratégiáján belül kiemelt figyelmet fordít a foglalkoztatási szint emelésére (cél a 20-64 évesek között a foglalkoztatási szint 75 százalékra növelése), éspedig olyan területek és szektorok ösztönzésével, amelyek vélhetőleg jelentős foglalkoztatás-bővítési potenciállal bírnak. Európa-szerte aktuális felvetés, hogy van-e a személyes és háztartási szolgáltatás „szektorában” potenciál, és ha igen, akkor a szektor fejlesztése milyen eszközökkel ösztönözhető, a különböző támogatási formák milyen terheket rónak a közfinanszírozásra, és vajon a legális foglalkoztatás javítja-e a szolgáltatások színvonalát. Gazdasági és foglalkoztatáspolitikai szempontból az egyik legnagyobb kihívás, hogy miképp szorítható vissza a szolgáltatások feketepiaci igénybevétele, illetve a szektorban széleskörűen elterjedt illegális foglalkoztatás.
Szemben Franciaországgal, Belgiummal vagy Németországgal, ahol a háztartási alkalmazottak helyzetének rendezése, legális foglalkoztatásának támogatása, a szektor ösztönzése gazdaság- és szakpolitikai eszközökkel évtizedes múltra nyúlik vissza, Magyarországon a téma „árva gyermek”-nek számít, szakpolitikai diskurzusoknak nem képezi tárgyát és a gyakorlatban egy igen keskeny keresztmetszetre, az ún. cselédkérdésre, illetve a feketemunka kifehérítésének problémakörére szűkül le. Kutatási szempontból is gazdag lehetőségeket kínáló terep, mivel ha túllendülünk a feketemunka kifehérítésének kérdésén, akkor egy jóval szerteágazóbb és összetettebb problémakörbe ütközünk. Ismert, hogy a feketemunkának és a szolgáltatások számla nélküli megvásárlásának társadalmi elfogadottsága több okból is (a hazai viszonyok között leginkább a magas társadalombiztosítási és adóterhek miatt) igen magas. Ugyanakkor azonban amíg egy szektor főként illegális elemekből épül fel, addig „láthatatlan”, statisztikailag nem mérhető, tanulmányozható, illetve érdemben nem fejleszthető. Amint a foglalkoztatás láthatóvá és legálissá válik, úgy általában a foglalkoztatás tartalma is felértékelődik. A formális munkaviszonnyal számos előny jár - a munkavállalónak legális jövedelme van, társadalombiztosítási ellátásra jogosul, legális keretek között képezheti magát, érdekeit akár szervezett formában is érvényesítheti, és általában véve biztosabb helyet foglalhat el a társadalomban. Amennyiben a legális foglalkoztatás által a háztartási szféra mint foglalkoztató (kereslet) a nemzetgazdaság számára gazdasági értelemben véve láthatóvá növi ki magát, a szektor maga is fejleszthetővé válik, ami pedig számos következménnyel jár. Egyrészt ez által nemcsak a foglalkoztatás növelése érhető el, direktben, hanem az indirekt hatása is jelentős. Például a háztartási szolgáltatások bővített fejlesztése magába foglalhatja a szociális ellátórendszer infrastruktúra fejlesztését, aminek elsősorban a gyermek- és idősgondozás területén van jelentősége. Ennek további indirekt hatása, hogy lehetővé teszi, hogy a nő, aki infrastruktúra és így választási lehetőség hiányában egyébként otthon maradna e feladatok ellátására, a szolgáltatások igénybevételével felszabaduló idejét egy jóval produktívabb feladatra, keresőmunkára fordítsa. De ilyen indirekt hatás lehet, hogy a munkanélküliből - akinek az ellátása az állami kasszát nagy mértékben terheli - aktív munkavállalóvá váló állampolgár a legális jövedelmét többletfogyasztásra költi, ezáltal a piacot ösztönzi. Tágabb értelemben véve végső soron a háztartási alkalmazottak legális foglalkoztatásának, illetve a háztartási szolgáltatásoknak a fejlesztése szerepet játszhat az európai idősödő társadalmak hamarosan egyik leginkább égető problémájának a kezelésében, vagyis abban, hogy miként lesz képes eltartani vagy gondozni az arányaiban növekvő inaktív korosztályokat az egyre zsugorodó aktív réteg. Tehát könnyen belátható, hogy a háztartási alkalmazottak foglalkoztatása elsősorban nem szociális kérdés, hanem sokkal komplexebb témakör, és kemény gazdasági vonatkozással bír.
Kutatási szempontból további, érdekes aspektusai lehetnek ezeknek a szolgáltatásoknak. A definíció már eleve problémás: egyáltalán mit értünk háztartási és személyi szolgáltatásokon, illetve mi alapján különítjük el ezeket? Nyitott kérdés az ápolási-gondozási jellegű szolgáltatások, illetve a mindennapi életvitelt segítő, ámde nem rászorultsági okból igényelt szolgáltatások egymástól való elhatárolhatósága. Közgazdasági szempontból nem mindegy, hogy milyen piaci modellekről beszélünk.
Háztartási szolgáltatások esetében alapvetően két (piaci) szereplő van jelen: a háztartás mint kereslet, és az alkalmazott, adott esetben munkanélküli, aki a kínálatot képviseli mint egymással közvetlen, direkt kapcsolatban álló felek. Európában ez a modell az elterjedtebb, szemben a tripartid, vagyis háromoldalú modellel, ahol egy harmadik szereplő, gyakorlatilag egy közvetítő, a szolgáltató (állam) is belép a rendszerbe. Hogy a felek milyen kapcsolatban állnak egymással, szintén rendkívül érdekes kérdés. A foglalkoztatás tárgyalható az illegális és legális, formális és informális választóvonal mentén, azonban ennél is mélyebbre mehetünk: a legális foglalkoztatásnak is több lehetősége van. A felek különböző formában állhatnak közvetlenül vagy közvetett módon (szol-gáltató cégen keresztül) kapcsolatban egymással. A foglalkoztatás lehet alkalmi vagy rendszeres, a felek köthetnek munkaszerződést egymással, vagy választhatják az alkalmi munkavállalás legális lehetőségeit.
Ebben a tanulmányban ezekre az aspektusokra részletesen nincs lehetőség kitérni, azonban hiánypótló és összefoglaló jelleggel, a rendelkezésünkre álló, meglehetősen szűkös adatok és információk tükrében kísérletet teszünk a szűk keresztmetszet, vagyis a hazai háztartási alkalmazottak foglalkoztatásának bemutatására, valamint kitérünk a fekete-foglalkoztatás főbb jellemzőinek és nemzetközi példáknak bemutatására is. A tanulmány remélhetőleg több olyan kérdést is felvet, amely kiindulópontot adhat a jövőbeli, a hazai háztartási alkalmazottak helyzetét a téma komplexitásának tükrében mélyebben feltáró kutatásokhoz. Az ilyen kutatások eredményeire alapozva már átgondolt és összehangolt szakpolitikai lépéseket lehet meghozni, amelyek végső soron nemcsak a háztartásban alkalmazott feketemunka legalább részleges kifehérítéséhez és a foglalkoztatottsági szint növeléséhez, hanem hosszú távon ennél jóval komplexebb problémakör kezeléséhez vezetnek.
