A szólásszabadság utolsó napján (?)
A kormányárt(ok) - kihasználva a választási rendszer sajátosságai adta helyzetet, hogy kétharmados többségbe kerültek az Országgyűlésben - az elmúlt fél évben sok olyan törvényt hoztak, amelyek kifejezetten rossz hatással voltak/lesznek a munkavállalók helyzetére. A leginkább azonban szinte csak olyan törvényt hoztak, amit egy vagy két képviselő kigondolt, papírra skiccelt, majd nagy egyetértésben, a párt támogatásával az Országgyűlés viharos gyorsasággal elfogadott.
Ami kimaradt, az a szakmai és társadalmi egyeztetés. Rendben, társadalmi egyeztetés a kormánypártok érvelése szerint nem is kell, hisz a kétharmados választási győzelem maga a társadalmi egyetértés, együttműködés. No de hogy szakmai egyeztetések sem voltak, az azért komoly probléma, mert még a legjobban képzett politikus is lehet egy kicsit járatlan bizonyos szakmai kérdésekben. Így aztán olyan törvények születtek az elmúlt fél évben, amelyek - politikai tartalomelemzéstől függetlenül - rosszak. Rosszak a szónak abban az értelmében, hogy egyszerűen nem, vagy nem megfelelően alkalmazhatóak, mert gyakorlati kivitelezésük nem átgondolt. Két kiváló példa erre a sztrájktörvény módosítása, és az új médiatörvény. Mindkettő tartalmaz ugyanis egy-egy olyan gumiszabályt, amelyből látszik, hogy a törvény szövegét megálmodó képviselő is érezte, hogy ugyan volna még itt mit finomítani, konkretizálni, de hát aztán mégse. Mintha legalábbis teljesítménybérben mérnék a tiszteletdíjukat.
A sztrájktörvénybe így kerülhetett bele, hogy a vasúti, villamosenergia-ipari, városi tömegközlekedési vagy éppen távközlési ágazatban egy a paragrafusok konkrét értelmezésére felkent bíró kell, hogy szakmai döntést hozzon: hány busz induljon BKV sztrájk idején a Pasaréti tér - Moszkva tér viszonylaton, vagy hány vonat közlekedjen Bátaszék és Kunfehértó között egy februári hétvégén, vasúti sztrájk idején.
Ugyanígy kerülhetett bele a sztrájktörvénybe az a körkörös hivatkozás, hogy jogellenes a sztrájk ha visszaélnek a sztrájkjoggal. Az sajnos ugyanakkor kimaradt a sztrájktörvény összesen hét darab paragrafusából, hogy mi is számít visszaélésnek a sztrájkjoggal. Ezt megint a bírónak kell majd eldöntenie, aki pártatlan ugyan, de lehet, hogy másnap épp Bátaszékre utazna, ha menne a vonat.
A médiatörvénybe pedig - helyenként borzalmasan aprólékos szabályok részletes leírása mellett - így kerülhetett az a gumiszabály, amely arról rendelkezik, hogy a „médiaigazgatási szabályok” megsértése esetén a kizárólag egyetlen párt által delegált tagokból álló testület, hatóságként eljárva büntetést rójon ki, feldúlja a szerkesztő íróasztalát, ad abszurdum letiltsa a szolgáltatást. Hogy mik is ezek a médiaigazgatási szabályok, az egyelőre nem világos. Vannak persze vélemények, meg elgondolások, sőt szándékok is. De biztosat senki nem tud.
A helyzet az, hogy megint csak az amúgy is túlterhelt bíróságoknak kell majd egy olyan feladatot felvállalniuk, ami nem az ő dolguk volna. A törvény szövegének értelmezése helyett - annak hiányában - véleményt kell majd mondaniuk médiaszakmai, fejlődés-lélektani, távközlés-technikai témákban.
Még egyszer hangsúlyozom, ezek most pusztán jogalkotási szakmai problémák, amelyek abból látszanak leginkább, hogy nincs az a magára valamit is adó szakszervezet vagy újságírói szövetség, amely ne tiltakozna az említett törvények ellen.
Hogy miért ezt a két témát emeltük ma ki? Mert mindkettő alapvető alkotmányos jogokat érint, és mert mindkettő alapvető tiltakozási lehetőséget szűkít. Ha nem tetszik, se leírni, se tenni nem lehet ellene. De legalábbis óvatosságra int a törvény szövegében rejlő - a mindenkori hatalomtól függő - értelmezés szabadsága.
Ma, 2010. december 31-én még szabad ezt leírni. Holnap életbe lép az új médiatörvény, és csak reméljük, hogy nem lesz ez is visszaható hatályú.
Fiedler Péter
