A szociális partnerek szerepe a szerkezetátalakítás folyamatában

Három fázisban került sor a projekt lebonyolítására, kezdődött 2005. évben az újonnan csatlakozó országok helyzetének felmérésével, majd folytatódott (2007-2008) tíz régebbi tagországban. A harmadik fázis (Belgium, Németország, Finnország, Luxembourg, Portugália és Románia) már a kialakult globális pénzügyi válság időszakával esett egybe.  

A szociális párbeszéd egyik lényeges kérdése a változások előrejelzése, az ezekre való felkészülés, illetve ezek hatásainak, következményeinek kezelése. Ennek a folyamatnak számos gyenge pontja van, aminek egyik bizonyítékául éppen a mai globális válság szolgál.
Az elmúl két évtized folyamatai elsősorban a globalizációval, a liberalizációval és - az új tagállamokban - a privatizációval vannak összefüggésben. Míg az első időszakban elsősorban a telephely kihelyezések jelentettek különleges kihívást - elsősorban - a szakszervezeteknek, addig a közelmúlt megrázkódtatásai a globális verseny fokozódásával, majd a kereslet drasztikus és hirtelen visszaesésével függenek össze. Mindeközben a kis- középvállalati szektorban is folyamatosak voltak a változásoknak, ami „csendes szerkezetváltásként” fogalmazódott meg a konferencián.
Bármennyire is negatív folyamatok ezek, kétségtelenül együtt jártak alkalmazkodási kényszerekkel, amik összességében a szociális párbeszéd fejődését is eredményezték.

A konferencián számos olyan esettanulmány, illetve ún. „jógyakorlat” bemutatására került sor, amik a hazai viszonyokhoz szokott szakszervezeti tisztségviselő számára legalább is elgondolkodtatóak voltak. Ugyan az új tagállamok érdekképviseletei a csatlakozást megelőző időszakban számos lehetőséget kaptak a szociális párbeszéd intézményeinek megismerésére (ilyen volt többek között a dán projekt) azt látnunk kell, hogy az eltérő hagyományok és - gyakran - az érdekeltség hiánya nem, vagy csak részben biztosította ezeknek a kultúráknak és intézményeknek átvételét, hatékony adaptációját.  

Visszatérve a konferenciára, illetve az azt megelőző nemzeti konzultációkra néhány általános tanulság mindenképen megfogalmazható:


•    A szerkezetátalakítás legnagyobb kihívása az elmúlt húsz évben a vasfüggöny lebontását követő piaci és munkaerő-piaci expanzió volt, hiszen 1.4 milliárd új munkavállaló (Kelet-Európa és Kína, India) kapcsolódott be a globalizációba
•    A struktúraváltás problémái legnagyobb mértékben ezzel összefüggésben azokat a tagállamokat érintették, akik leginkább integrálódtak a globalizált piacgazdaságba
•    A szakszervezetek - elsősorban a versenyszférában - ezeket a folyamatokat legtöbbször szenvedő félként élték meg
•    Bár nincs egységes szociális párbeszéd modell Európában, az jól látszik, hogy a régi tagállamok nagy részében különböző mechanizmusok alakultak ki abból a célból, hogy a szerkezetváltással, az átszervezésekkel együtt járó negatív hatásokat enyhítsék, illetve az ún. „visszapattanási” effektust erősítsék
•    A sikeresen alkalmazkodó országokban mindenütt megfigyelhető, hogy kiépült a középszintű (ágazati) kollektív együttműködés intézményrendszere, ami leginkább alkalmas a szerkezetváltással együtt járó problémák kezelésére (ez annál is inkább indokolt, miután egyes ágazatokban, illetve a kkv szektorban vállalati szinten minimális a munkavállalói érdekképviseletek jelenléte)
•    A megoldások egy része továbbra is elsősorban arra szorítkozik, hogy miként lehet kompenzálni a munkájukat elvesztőket, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy növekvő hangsúlyt kap a munkavállalók felkészítése, képzése-átképzése (az egész életen át tartó tanulás kérdése), illetve a flexicurity kérdése
•    Több országban a változások előrejelzése érdekében az iparban megfigyelő intézeteket (obszervatóriumokat) hoztak létre
•    A változások előrejelzése legfontosabb az oktatási-képzési rendszer fejlesztése során, hiszen az itt jelentkező feszültségek jelentős társadalmi költséget jelentenek, amire sajnos legjobb példát Magyarország mutatja (a konferencián az egyik szekció előadója Czuglerné dr. Ivány Judit volt, aki részletesen szólt erről, de megemlítette - mint pozitív példát - az RFKB-k működését elősegítő szakképzési projektet is).  
   
Mindazon által a szerkezetváltozások kezelésére vonatkozó társadalmi párbeszéd európai uniós gyakorlata nem tekinthető eredménytelennek, hiszen  pontosan a jelenlegi válság bizonyította, hogy a munkahelyek védelme, megtartása olyan prioritásban részesült, aminek következtében a gazdasági hanyatlás mértékét a foglalkoztatás csökkenése arányosan nem követte (ez jellemző Magyarországra is).


Dr. Szabó Imre