LIGA álláspont a Kormány legújabb (adó) elképzeléseiről

A Kormány közzétette elképzeléseit a „munkabarát adórendszerről”.
A miniszterelnök ezeket a terveket reformértékűnek tekinti, továbbá olyan átalakításnak, ami a válságot követően a foglalkoztatás ösztönzését fogja biztosítani. Mindezen túl a Kormány más területen is változásokat tervez, így - többek között - a szociális ellátórendszert, a nyugdíjrendszert, továbbá magát a közjogi rendszert (államigazgatás, politikai intézményrendszer, önkormányzati rendszer) illetően is számos elképzelést nyilvánosságra hozott.

Az eddig megismert elképzelésekről konföderációnk véleménye az alábbi:

  1. a Kormány tervezett intézkedéseit sem reformértékűnek, sem a válság kezelésére alkalmas eszköznek nem tartjuk.
  2. bár a miniszterelnök egy korábbi OÉT konzultáción a társadalmi-gazdasági megállapodás szükségességét szorgalmazta, a tervezetben ennek szándékát nem találjuk. A Kormány mind a kompetenciáján (a közjogi kérdéseket illetően feltétlen), mind jelenlegi időbeni mandátumán túlnyúló (nyugdíjrendszer, ingatlanadó) intézkedéseket helyez kilátásba. Ezek megvalósíthatóságát ma nem látjuk reálisnak, ennek megfelelően nem is gondoljuk ezeket vitára alkalmas kérdéseknek. Ami a konkrét (2009. évre vonatkozó) nyugdíjintézkedést illeti, azt diszkriminációnak tartjuk, véleményünk szerint egyébként is egy újabb feszültséget vinne a rendszerbe, ami várhatóan előrevetíti a későbbi korrekciók szükségességét. Egyértelmű továbbá az is, hogy a 13. havi nyugdíj „beépítése” kedvezőtlenül érinti azokat is, akik átmenetileg (a 62. életév betöltéséig) kerültek ki ebből a juttatásból.
  3. az adórendszer átalakítására vonatkozó szándékot megkésettnek tartjuk, míg az évközi adóváltozásokat (július és szeptember) elhibázottnak.
  4. ami az átalakítások irányait illeti, azokat részben indokoltnak látjuk. Azt, hogy a fogyasztási adók, és a vagyoni adók (nem csak ingatlanadó!) súlya növekedjen, ebből, pedig a jövedelmi típusú adókat lehessen mérsékelni, támogatjuk. Vitatjuk ugyanakkor azt, hogy ez szinte kizárólag a munkáltatók terheinek csökkentése által történjen.
  5. fenntartásokkal fogadjuk továbbá azt a szándékot, ami az adómértékek „tologatása” mögött kirajzolódni látszik. Ez pedig az egykulcsos adórendszer irányába történő elmozdulás (19 százalékra emelkedik, és szélesebb alapra helyeződik a társasági nyereségadó, egyúttal 19 százalék lesz az alsó személyijövedelemadó-kulcs is). Továbbra is az a véleményünk, hogy a progresszív jövedelemadó a társadalmi szolidaritás egyik alapintézménye. Nem az adókulcsok csökkentése, hanem sokkal inkább ezek differenciálása lenne méltányos (persze nem úgy, mint most, hogy már az átlagkereset is a legmagasabb adósávban adózik), és fejezné ki jobban a közteherviselés elvét.
  6. a Kormány szerint az alacsony foglalkoztatottság az oka - de legalább részben következménye is - a munkára rakodó magas bérterheknek. A megállapítás első részével egyetértünk, alacsony a (legális) foglalkoztatás mértéke, kevesen fizetnek sok adót, torz a közteherviselés. Ennek beismerése mindazon által nem csökkenti a kormányzat felelősségét a kialakult helyzetért. Az eddigi kormányok a rendszerváltás óta nem voltak képesek ezt a kérdést kezelni, ennek következtében a legális munkavégzés értéke és szerepe leértékelődött. Ez ma már nem csak jelentős versenyképességi hátrány, de súlyos társadalmi probléma is. Ez az oka részben a szociális ellátórendszer anomáliáinak is. A Kormány jelenlegi elképzelései ezen a téren most sem ígérnek áttörést.
  7. kétségeink vannak ugyanakkor a tekintetben, hogy az alacsony foglalkoztatás a magas bérterhek miatt lenne. Sem a nemzetközi összehasonlítások (hiszen léteznek magas adószint mellett is országok kiemelkedő foglalkoztatási rátával, míg ennek az ellenkezőjére is van példa), sem a magyar helyzet sajátosságai nem igazolják ezt a sommás megállapítást. A probléma ettől jóval összetettebb, az okok között számos ennél fontosabb tényező (a képzetlen munkaerő nagy tömege, a szociális-, demográfiai-, egészségi-, területi- stb. hátrányok, illetve ezek halmozódása és egyéb okok) miatt alakult ki ez a kedvezőtlen foglalkoztatási szint. Ezért nem látjuk egyáltalán megalapozottnak azt az összefüggést, amit a politikai elit, illetve az üzleti körök sugallnak, azaz, ha a munkaadói terheket csökkentjük, nő a foglalkoztatás. Különösen nem a mai helyzetben, ahol ez teljesen inadekvát válasz lenne.
  8. ezzel szemben azt gondoljuk, hogy a célzott járulékcsökkentés már kimondottan foglalkoztatás ösztönző lehet. Nem értjük, hogy a nagy hozzáadott értéket előállító vállalkozásokat (nem beszélve a bankokról, a monopol szolgáltatókról stb.) miért kell járulékcsökkentéssel támogatni, miközben számos területen a magas közterhek (és az alacsony hozzáadott érték teremtési lehetőségek) egyszerűen gátat szabnak a legális foglalkoztatásnak. Elsősorban azokon a területen kellene egy célzott köztehermérsékléssel támogatni a foglalkoztatást, ahol az alacsony képzettségűek munkába állását segíthetnénk ezzel az eszközzel. Ez egyben a szociális ellátórendszerre nehezedő nyomást is enyhítené.
  9. megismerve a munkaadói közterhek mérséklésének konkrét forrásait (egészségbiztosítási- és munkaadói járulék), az további aggodalomra ad okot ezek pénzügyi alapjait illetően. Az elmúlt években a kormányzat a biztosítás elvet kívánta erősíteni, most úgy tűnik, ezzel szembe megy, hiszen a fogyasztási adók növeléséből keletkező (?) forrásokból (adókból) tervezi pótolni nyilván ezeknek az alapoknak a - törvényszerűen beálló - veszteségét. Az, pedig nyilvánvalóan nem lehet kérdés, hogy mind az aktív-, mind a passzív munkaerő-piaci eszközök a növekvő munkanélküliség miatt többletforrásokat feltételeznek a közeljövőben (Munkaerőpiaci Alap).

Az adó-átalakítás konkrét részleteit illetően a közvélemény még mindig csak egyes tételeket ismerhetett meg. A tervezet intézkedéseket folyamatosan „csöpögtetik”. Nem látjuk pontosan - többek között -  a természetbeni juttatásokat érintő részleteket. Egyelőre azt látjuk, hogy a Kormány - a felhasználási lehetőségek jelentős túlburjánzása miatt - kvázi egyszerű fizetőeszközként funkcionáló juttatásokat (üdülési csekk, étkezési utalvány) kíván járulékkal sújtani (11%), illetve adóztatni (szja). Ez megint elsősorban a legális foglalkoztatottakat sújtaná, hiszen ebben a körben terjedtek el ezek leginkább (lásd cafetéria) sőt az idei évre még a korábbi (400.000.-ft) felső határ is eltörlésre került. Azt már csak remélni tudjuk, hogy ebbe a sorba a különböző pénztári befizetések véletlenül sem kerültek be. Az öngondoskodás támogatása - különösen a mai helyzetben, ahol a pénztári veszteségek amúgy is ellene hatnak az ilyen típusú befektetéseknek - most különösen fontos, tehát rendkívül rossz üzenet lenne magának a kérdésnek a felvetése is.
Várhatóan megszűnne a legtöbb (hogy pontosan melyek ezt nem lehet tudni) adókedvezmény is, így több olyan társadalmi preferencia kerülne a süllyesztőbe, ami korábban beépült az adórendszerbe. Kétségtelen, hogy általában az adórendszer egyszerűsítése (az adókedvezmények megszüntetése ezt is jelentené) támogatható törekvés, de ez esetben is félő, hogy a mosdóvízzel együtt a gyereket is kiöntenék. Mindazon által az sem „elegáns”, hogy mindezek a változások évközben és minden átmenet nélkül következnének be (pl. a lakhatás-szerzéshez nyújtott lakásépítési és otthonteremtési támogatások adóterhet nem viselő járandóságként adókötelessé válnának).
Tartalmilag ugyanakkor elvárásként fogalmazzuk meg a család- és az otthonteremtési támogatások esetleges „adóztatásával” szemben, hogy az az alsó jövedelemadó-sávba tartozóknál ne jelentsen veszteséget.

Az OÉT részére megküldött kormányzati anyag a fentieken kívül még számos intézkedés tervezetét felsorolja. Ezek az „ötletek”, mint színes léggömbök (Az elővárosi vasúti közlekedés minőségének javítása; a HÉV és a MÁV elővárosi vonalainak összevonása, közös menetrend. Szigorítjuk az új község alapításához szükséges feltételeket. 1000 fő alatt erre nem lesz lehetőség……) legkevésbé a Kormány átgondolt stratégiáját igazolják, sokkal inkább jellemzik a jelenlegi helyzetet.

Összefoglalva megismételjük azt az álláspontunkat, hogy a fenti elképzeléseket semmiképpen nem tartjuk sem a válság kezelésére, sem a magyar gazdaság fellendítésére alkalmas programnak, ugyanakkor egyes elemeit, vagy akár a főbb törekvéseit vitaalapként megfontolandónak tartjuk.
Továbbra is úgy gondoljuk, hogy elsősorban egy társadalmi párbeszéd eredményeként előálló megegyezés alapján állhat elő egy hiteles és megvalósítható kilábalási program.

Ami pedig konkrétan a válságkezelést illeti, abban elsősorban olyan intézkedéseket várunk a Kormánytól, amik a kialakult helyzet kezelését, a szociális válság elmélyülésének megakadályozását szolgálják.
Kiemelten fontosnak tartanánk - többek között - egy olyan jogintézmény meghonosítását, ami a - különösen a mai helyzetben - kilátástalan helyzetbe került adósok védelmét szolgálná. Ennek megfelelően javasoljuk a magáncsőd jogintézményének soron kívüli kodifikálását. (a kormányjavaslat egyébként is szól a csődtörvényről:…módosítjuk a csődtörvényt, hogy az a mainál hatékonyabban szolgálja a reorganizációt.)

Végezetül a válságkezeléshez véleményünk szerint az is hozzátartozna, hogy a kormány saját eszközeivel is mindent elkövet, hogy a válságban különösen érintett munkavállalók védelme érdekében fellép.
Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a válságra hivatkozva a munkáltatói érdekek képviselete ma minden korábbinál jobban érvényesül, és ez gyakran a munkajogi normák megsértéséhez is vezet.