Domján Optika - Hódmezővásárhely, Szentes, Szeged.
Domján Optika A LIGA Szakszervezeteinek tagjai és azok családtagjai részére Hódmezővásárhelyen (Andrássy út 4-6) Szentesen (Ady Endre u. 5.) és Szegeden (Kölcsey utca 13.) 20% vásárlási kedvezményt biztosít. (A kedvezmény nem terjed ki a szemészeti vizsgálatok árára és a kapcsolódó szolgáltatásokra).
Kik vagyunk?
Kik vagyunk?
A kezdőcsapat És a víziónk 2018-ban…
Domján Ilona vagyok, a Domján Látásközpontok megálmodója, tulajdonosa, ügyvezetője, progresszív lencse szakértő. 2001-től közel 20 évig üzletvezetőként dolgoztam egy magyar tulajdonú optikai láncnál, ahol 2010-ben bevezettem egy mára országosan nagy sikerrel működő munkahelyi szűrőprogramot cégek, önkormányzatok, rendvédelmi szervek, iskolák és nyugdíjas otthonok részvételével. Első saját üzletemet 2018-ban nyitottam Szentesen. Kezdetektől a magas szintű szakértelmet és precizitást tűztem ki célul. Hogy ne csupán szemüveget kínáljunk, hanem az éleslátás komplex élményét, a megbízhatóságot és a kényelmet a szemüveg vagy kontaktlencse viselése során. Megoldásokat minden problémára, minden élethelyzetben
![Demján.jpg [md-600]](/images/a11941/g/Demján_1_sm.jpg)
Kollégáimmal összeforrott csapatot alkottunk, és lelkesedésünk, kitartásunk, elszántságunk eredményeként 2021-ben "2. gyermekünk is megszületett", méghozzá egy 170 m2 alapterületű, országosan is egyedülálló nagyságú és felszereltségű, exkluzív látásközpont Hódmezővásárhelyen. Méltán viseli évről évre a megkülönböztető Zeiss Vision Expert minősítést. 2022. júniusa óta a szentesi üzlet is új helyen, már kiemelt Seiko Vision Specialistaként áll a lakosság rendelkezésére, és egy hónapon belül megnyílik Szeged szívében a Kölcsey utcán 440 m2 en Optika Palotánk, az Optika S-Class. Vásárlókörünk Firenzétől Innsbruckon át Münchenig, Helgolandtól Kaliforniáig terjed, amire nagyon büszkék vagyunk.
Munkatársaim szemészek, optometristák, látszerészek, a szakma kiváló képviselői, elhívatott szakemberek, akikkel rendszeresen részt veszünk minden olyan szakmai továbbképzésen, amivel tudásunkat gyarapítva még többet nyújthatunk. Ez a naprakészség a mai változó életformánk miatt elkerülhetetlen, hiszen az optikai piac folyamatosan követi a változásokat, de az újdonságokat a látszerészeknek kell közvetítenie a felhasználók felé. A 2020-as év nem várt nehézségei megerősítették vállalkozásomat, nekem csak egy út létezett: előre. Nem az akadályokat látni, nem veszíteni el a hitet, igazi vállalkozóként, felelősen gondolkodó munkaadóként befektetni sok mindent, energiát, tudást, erős lélekkel továbbra is kiérdemelni a bizalmat, és élni vele!
Kollégáimmal összeforrott csapatot alkottunk, és lelkesedésünk, kitartásunk, elszántságunk eredményeként 2021-ben "2. gyermekünk is megszületett", méghozzá egy 170 m2 alapterületű, országosan is egyedülálló nagyságú és felszereltségű, exkluzív látásközpont Hódmezővásárhelyen. Méltán viselte évről évre a megkülönböztető Zeiss Vision Expert minősítést. 2022. júniusa óta a szentesi üzlet is új helyen, már kiemelt Seiko Vision Specialistaként állt a lakosság rendelkezésére, 2025. február 1-étől pedig ismét nagyot álmodtunk és Zeiss Ecosystem műszerparkunk átköltözött szentesi Központunkba. Ezzel Csongrád-Csanád- és a szomszédos Vármegyék lakosságának szemészeti ellátásában nagy szerepet vállalunk. 2025. október 10-én megnyílt Szeged szívében a Kölcsey utcán 440 m2 en Optika Palotánk, az Optika S-Class Seiko Vision Specialista minősítéssel.Vásárlókörünk Firenzétől Innsbruckon át Münchenig, Helgolandtól Kaliforniáig terjed, amire nagyon büszkék vagyunk.
Miért más?
Mivel a Domján Optikák neve mára egyet jelent a precízióval, műszerparkunkkal is megalapoztuk a minőségi látásvizsgálatot, a legkorszerűbb eszközökkel történő diagnosztizálást, a legrövidebb határidővel elkészülő, magas minőségű gyógyászati segédeszközök forgalmazását. Szentesi Látásközpontunkban egy országosan is egyedülálló, egymással kommunikáló komplett ZEISS vizsgálati – és illesztőparkot hoztunk létre. Ez a Zeiss Ecosystem. A berendezések összekapcsolásával az egész vizsgálati és értékesítési folyamat az érkezéstől a távozásig egyszerű, egységes és kényelmes élménnyé válik az ügyfelek számára. Az érintésmentes vizsgálati módszer mellőzi a közvetlen kontaktust és lehetőséget ad az egyedi szemprofil készítésére. A 3D centráláshoz használt 9 db kalibrált kamera 180°-os nézetet ad a páciens arcáról, melynek segítségével a lencse tervezése teljesen személyre szabottá válik így még tökéletesebb látásélményt téve lehetővé. Szegedi szalonunk vizsgálóparkja az egyedülálló japán Nidek eszközök széles skáláját vonultatja fel, valamint a népbetegségnek számító szárazszem kezeléshez, a könnyszervek vizsgálatához és a kisgyermekek miópia progresziójának lassításához és megállításához szükséges Myah multifunkciós szemtengelyhossz mérővel felszerelt.
Tíz lépésből álló komplett vizsgálatunkat Domján Georgina, fénytörési hibákra szakosodott látásjavító szakember végzi, akik diplomás optomethrysta, kontaktológus és binokuláris látásszakértő, myocare-myosmart szakértő is. A látásélesség megállapítása és a dioptria felírása mellett elvégzünk egy átfogó, teljeskörű szemészeti szűrővizsgálatot is, mely a szemfelszín, a szemizmok, a könnyszervek, és a szem belsejének vizsgálatát, a szürke- és zöldhályog szűrését is magában foglalja és lehetőséget ad az esetleges szembetegségek feltárására. Vállalati szűrőprogramunkban nagy szerepet vállal Dr. habil Végh Mihály MD, PhD, FEBO, ny. egyetemi docens, főiskolai tanár, Országos Szakfelügyelő Főorvos, a szegedi Kontaktlencse Labor ny. vezetője.
Céges szűrőprogramunk
„Dolgozni csak gyorsan és szépen”… de ehhez szükséges a minőségi éleslátás.
Azt cégvezetőként és tulajdonosként tudjuk, hogy dolgozóink eredményessége, munkavégzésének hatékonysága és minősége nagyban függ az egészségi állapotától, így az éleslátás is kiemelt fontosságú.
![Demján_1.jpg [md-600]](/images/a11941/g/domján_md.jpg)
Ahhoz, hogy a már sikeresen elindított vállalati szűrőprogramunk párhuzamosan működhessen az optikáink és rendelőink mellett, kapacitásbővítésre volt szükség. Ezért kezdetektől rendelkezésünkre áll a teljes műszerpark mozgatható változata is, ennek segítségével az ország területén bárhol lehetőségünk van kitelepülni kollégáinkkal olyan cégekhez, ahol képernyő előtti munkavédelemre vagy ipari védőszemüvegre, speciális megoldásokra van szükség. A kis-és középvállalatoktól a nagylétszámú üzemekig, irodaházakig vállaljuk a látásvizsgálatot és a szemüvegkészítést magas minőségben, rövid határidővel. A helyszíni kitelepülések alkalmával a vizsgálat után kényelmesen, többszáz szemüvegkeretből választhatnak a dolgozók szakembereink segítségével. A vizsgálatok időtartama kb. 20-25 perc (ennek előzetes beosztásában segítünk), így a dolgozók számára gördülékeny és gyors a folyamat, a munkaidő kiesés minimális. Lencséink beszállítói a Carl Zeiss Vision és a Seiko Optical Vision a prémium lencséket képviselik hazánkban és a világon. Termékpalettájuk a hagyományos kékfény szűrés mellett számos más, igen fontos funkcióhoz kínál megoldást. Egyfókuszú,- progresszív- és munkalencséik felületkezelései, speciális színezései és alapanyagai révén hatalmas paletta áll látszerészeink rendelkezésére, hogy minden munkafolyamathoz a megfelelő megoldást adhassák.
Érvek még:
A Zeiss és a Seiko nem csak szemüveglencséket, hanem távbecsiszoló- és mérőrendszereket is tervez és gyárt, valamint a látásjavítás színvonalát folyamatosan emelő szolgáltatásokat kínál.
A pontos illesztésnek döntő szerepe van a szemüveg készítéskor, hiszen az illesztési hibákból adódóan a lencse akár 40%-ot is veszíthet teljesítményéből. Sokszor okozza a multifokális vagy munkaszemüveg lencséknél a megszokási problémát, hogy az illesztés nem megfelelő, de egy egyszerű távoli vagy olvasószemüveg viselése is lehet hosszútávon kényelmetlen, a rossz jelölés vagy becsiszolás miatt. A Zeiss i.Terminal2 és Visufit1000 valamint a Seiko Xperience jelölőrendszer egy gombnyomásra rögzíti az ügyfél egyéni paramétereit század milliméter pontossággal, és ezt a fotót továbbítja a megrendelő rendszerbe. Felméri a pupilla helyét, a keret viselés közbeni távolságát, ívét, dőlését, amelyek lehetővé teszik a lencse egyedi gyártását. Itt az optika munkatársai átveszik az irányítást és személyre szabják az élet,- munkastílusnak, a választott keretnek és az arc anatómiájának megfelelően a konstrukciót.
Ennek eredményeként nő a vásárlói elégedettség. Kékfény védelem: Zeiss Duravision BlueProtect UV, Zeiss BlueGuard Duravision Platinum UV, és Seiko Super Resistant Blue UV rétegekkel, akár 3 év garanciával, Munkavédelem: Törhetetlen alapanyagok, karc, -tükröződés - és páramentesítés, vízlepergetés, teljes UV védelem nagy szilárdságú Zeiss Trivex alapanyag, Seiko Curved Tribrid magas bázisgörbületű íves szemüvegekhez, Seiko Drive Tribrid vezetéshez, Optiguard szemüvegkeretek fém illetve polikarbonát kivitelben, oldalzárással, több színben és méretben, EN166 szabvány (EC Medical Devices Directive 93/42/EEC vizsgálata alapján, a 89/686/EGK tanácsi irányelv követelményei szerint. "Személyi védőfelszerelések" 10. cikk, EK-típusvizsgálat . A brit szabványügyi intézet nevében a fenti irányelvhez tartozó bejelentett szervezet /Notified Body Number 0086).
Partnerségi kapcsolat
A munkavállalók megtartása, motiválása, teljesítményének fokozása fontos kérdés a cégek életében. Dolgozóik számára a megfelelő javadalmazás mellett fontos az emberi tényező, hogy érezzék, a munkaadó támogatja egészségüket akár rendszeres szűrővizsgálatokkal, akár egészségmegőrző, látásjavító eszközökkel. A céges támogatás mértéke és formája eltérő lehet, támogatásra adott pénzösszeg vagy/és Szépkártya, egészségpénztári kártya. A bennünket választó cégek motiválása pedig a mi feladatunk. Programunkban partnereinknek és dolgozóiknak további kedvezményeket is biztosítunk. Állandó 20% partnerkedvezményt biztosítunk termékeinkből és a céges szűrővizsgálatok árából. Lehetőség van szemészeti javaslat kiállítására, melyet az üzemorvosnak szükséges továbbítani, valamint minden egészségpénztárral kapcsolatban vagyunk, tehát a dolgozóknak a fennmaradó összegről lehetősége van egészségpénztári számlát kérni, ez további 20% adókedvezményt biztosít számunkra. Ezen felül a részükre kiállított kártya családtagjaikat is 20% folyamatos kedvezményre jogosítja üzleteinkben. A bennünket választó partnerek tehát nem csupán dolgozóik megfelelő látásáról gondoskodnak, hanem családjaikról is.
Szeretettel, szakértelemmel!
