„A betegek jogai is jelentősen csorbulhatnak”

A Magyar Orvosok Szakszervezete 2022. november 17-én közleményt adott ki, amelyben tiltakozott a kormány újabb szabályozása ellen, sérelmezve, hogy a törvényalkotó azt kellő idő és előzetes társadalmi vitára bocsátás nélkül, az orvosok széles szakmai vélemény-nyilvánítását mellőzve akarja véghez vinni. Dr. Szabad Zoltánt, a szakszervezet elnökét kérdeztük a részletekről.

„A betegek jogai is jelentősen csorbulhatnak”

- A Magyar Orvosok Szakszervezete a közleményében (lásd a mellékletünket) többek között azt írta, jogbizonytalanság alakulhat ki a törvényjavaslat elfogadása után. Mit ért jogbizonytalanság alatt a szakszervezet?

Dr. Szabad Zoltán: - Korábbról kell kezdenem. 2020-ban született egy újabb, sok jogfosztást tartalmazó, alapvető munkavállalói jogokat, kötelezettségeket csak részben és érintőlegesen szabályozó kerettörvény, amelyet az illetékesek csak jóval később töltöttek meg “kusza” módon, sokszor ellentmondásosan kormányrendeletekkel, OKFŐ utasításokkal. A munkavállalók csak kapkodták a fejüket, pld. az Eszjtv. nem teljesen egyértelmű rendelkezése okán is, amely miatt országosan eltérő gyakorlat alakult ki, hogy ki mikor léphet magasabb fizetési osztályba. Ahelyett, hogy a kormány a törvényt módosította volna, kormányrendeletekben és OKFŐ utasításban rendelkezett - a törvény szövegével ellentétesen - a törvényben foglaltaktól kedvezőtlenebb szabályozást bevezetve, míg mára már módosult a törvény ide vonatkozó rendelkezése is.

- Ez volt a 2020. évi C. törvény az egészségügyi szolgálati jogviszonyról (Eszjtv). Mi a helyzet a mostani törvényjavaslattal?

- Az egészségügy mostani tervezett átalakításával csak folytatódik az a kedvezőtlen tendencia, amely az Eszjtv-el kezdetét vette. A jogbizonytalanságot az teremti meg, hogy egy újabb olyan törvényt akarnak bevezetni, amely csak keretet ad, de nem bontja ki a tartalmat alapvető munkavállalói jog és kötelezettség kérdésében, mint pld. a kirendelés kérdésköre, a munkáltatás, a munkahely fogalmának megváltoztatása, a minősítési rendszer bevezetése - 20 %-os bérelvonással. Mindezeket a törvény nem szabályozza, tehát a törvényjavaslat elfogadásával fogalma sincs sem a törvényalkotónak, sem a szabályozatlanság következményeit viselő munkavállalóknak, hogy mi vár rájuk.

Nem világos, ki lesz a munkáltató, és ha a vármegye területe lesz megjelölve munkahelyként, akkor a munkáltatás pontosan hogyan történik majd az egyes munkavállaló számára. Milyen gyakorisággal, milyen távolságra osztható be a munkavállaló munkavégzésre? Mennyi utazási időt jelent, hogyan kerül díjazásra a kirendelés, és mennyire veszik figyelembe az egyéni élethelyzeteket a munkaidő beosztása során? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, amely bizonytalanságot, jogbizonytalanságot és egzisztenciális bizonytalanságot is rejt magában.

Egy másik példa a jogbizonytalanságra: az Eszjtv. bevezetése óta meglévő jogbizonytalanság az egészségügyben az, hogy a törvényben 2 év kirendelési idő van, a végrehajtási rendeletekben - amely egy alacsonyabb szintű jogszabály - csupán 4 hónap. Amennyiben a munkáltató a törvénynek megfelelően, a rendeletekben lefektetett időtartamon túl rendeli ki a munkavállalót, akkor egy esetleges jogvita során nagy valószínűséggel a jogforrási hierarchia magasabb fokán álló törvényi rendelkezést venné figyelembe a bíróság. Mindez kedvezőtlen és frusztráló a munkavállalók számára. Ráadásul a jelen törvényjavaslatban még csak kirendelésre sem kell sort keríteni, mert eszerint a megyében szabadon, bárhova beosztható a munkavállaló! Ez teljességgel elfogadhatatlan, hiszen az egészségügyben dolgozó édesanyák és édesapák helyzetét teszi bizonytalanná, a saját gyermekük nevelését, gondozását felügyeletét lehetetlenítené el sok esetben. A megítélésünk szerint az egész koncepció hibás!

- Milyen következményekkel járhat a törvény elfogadása?

A MOSZ közleményében megfogalmaztuk, a törvénynek melyek a leginkább elhibázott rendelkezései (akár 3 órás munkába járásra kötelezés, szakellátás államosítása és kórházak alá rendelése, a 20 %-os illetmény megvonás lehetősége, a praxisjog megcsonkítása, valamint az alapellátó orvosok kötelező ügyeltetése). Mindezek azonban nem csak az egészségügyi ágazat munkavállalóira nézve jelentenek hátrányt, hanem az egész társadalomra, mert súlyos ellátási problémákhoz vezethetnek. Úgy látjuk, hogy ezzel a törvényjavaslattal mind a munkavállalók, és végső soron a betegek jogai is jelentősen csorbulnak.

- A MOSZ közleményében azt is olvashatjuk, hogy a szabályozás átláthatatlan.

Az egészségügyi munkavállalókra jelenleg legalább 8 jogszabály vonatkozik és seregnyi kormányrendelet. Ez a szabályozás minden, csak nem átlátható. A példák, amelyeket említettem, a szabályozás átláthatatlanságát és ellentmondásosságát igazán megalapozzák.

- A vármegye minden egészségügyi intézményére vonatkozó foglalkoztatás ellentmondásosságára már hallottunk példákat. De pontosan mit szabályoz a napi 3 órás munkába járás, amelyet szintén sarkalatos pontként azonosított a szakszervezet?  

A szabályozás szorosan kapcsolódik az előző kérdéshez. A tervezet szerint napi maximum 3 órás munkába járásra kötelezhető bármely egészségügyi dolgozó. Azaz, ha a telephely, ahová időkorlát nélkül (akár évekre is) kirendelik a munkavállalót, könnyen lehet, hogy tömegközlekedéssel napi 3 órányi utazást vesz igénybe. Arról nem szól a tervezet, hogy a jogalkotó a menetrendet figyelembe veszi-e. A jelenlegi fosszilis energiahordozó-árak mellett a tömegközlekedés egyre nehezebben fenntartható, ez ellen járatritkításokkal próbálnak a fenntartók fellépni. Mivel a tervezet nem szól erről, feltételezhető, hogy a menetrend nem számít bele a 3 órába, azaz a 3 óra csupán a menetidőt jelenti, ez szerencsétlen esetben akár 5 órára is növelheti a munkába és onnan hazautazás időtartamát naponta.

Az egészségügyi munkavállalók többségben nők, és köztük is sok a gyermekeit egyedül nevelő nő. Ezeknek a munkavállalóknak mindez megoldhatatlan problémát jelenthet.

- Miért vonhatják meg a munkavállalóktól az illetmény 20 százalékát?

- A Eszjtv. eredeti szövegében az szerepelt, hogy a munkáltató minden évben minősíti a munkavállalót, és a minősítés alapján az alapilletményét felfelé és lefelé is eltérítheti 20%-kal. Ez 2020-ban a MOK érveire, és a MOK-kal lévő jó munkakapcsolatra való hivatkozással kikerült a törvényből. 2021-ben minden egészségügyi munkavállaló úgy írta alá Eszjtv. munkaszerződését, hogy ez a 20%-os alapbér megvonás lekerült a napirendről, a kormány elfogadta az érveket: a törvényben ez az “ösztönző” nem jelent meg.

2022-ben a kormány módosítani igyekszik az Eszjtv-t a fent említett 20% illetmény megvonás visszahelyezésével, miközben a felfelé emelés mértékét 40%-ra emeli, ugyanakkor emellé forrást nem rendel, - azaz a több milliárdos veszteséget felhalmozó kórházaknak kellene ezt az emelést kigazdálkodni.

 Az elv és a végrehajtás is több ponton problémás. Egyrészt a negatív motiváció olyanokat próbál félelemben tartani, akik munkáján emberéletek múlnak, akiknek nagyon kicsi a vesztenivalójuk (szakdolgozók jelentős része), vagy egyszerűen hozzászoktak a mindennapi nehéz döntésekkel járó egyszemélyi felelősséghez (orvosok).  Másrészt a rendelkezés jelenleg végrehajthatatlan: jelenleg teljességgel ismeretlen a munkavállalói minősítés kritériumrendszere, módszertana, tehát nem tudni mi alapján vonnak majd meg egyesektől 20% bért. Tegyük hozzá: bár a kormány bérlevonással fenyegeti a szakdolgozókat, érdemi szakdolgozói béremelés nem szerepel a törvényjavaslatban.

- A praxisjogot hogyan csonkítja meg a törvény?

- A praxisjog egy személyes vagyoni jog, melyet a tervezet - a betöltetlen praxisokkal “ügyeskedő” önkormányzatok elleni fellépés nevében - kiüresíteni igyekszik. Ha tehát a piaci értéken megvásárolt praxisjogot a háziorvos el szeretné adni, először az önkormányzat jelölhet meg a praxisjogot megvásárolni kívánó orvost, ha ez fél éven belül nem történik meg, akkor a praxiskezelő - azaz az OKFŐ - , és ha végül az OKFŐ sem jelöl meg senki abban az esetben a háziorvos a praxisjogot eladhatja annak, akinek ő szeretné.

Véleményünk szerint ez a praxisjog mint vagyoni jog súlyos csonkítása visszamenő jogalkotást foglal magába. 2010. évi CXXX. tv a jogalkotásról 2.§ (2) ”jogszabály hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.”

- Az alapellátó orvosok kötelező ügyeletet látnának el a törvény szerint.

- Az orvosi ügyelet az orvosi munka sok esetben elengedhetetlen, és nem kellemes része. A munkavállaló havonta többször, hétvégén is, több alkalommal kényszerül arra, hogy családjától, otthonától távol legyen, valamint az éjszakai ügyeletben végzett munka egészségkárosító hatásainak széleskörű szakirodalma van.

Az alapellátásban - bár eddig volt ügyeleti ellátás - sok helyen lehetett olyan feladatellátási szerződést kötni az önkormányzattal, melyben nem szerepelt az ügyeleti ellátásra kötelezés, ez azon okok egyike, amely miatt egy orvos a háziorvosi hivatást választja. A tervezet szerint háromoldalú feladatellátási szerződések fognak köttetni a praxisjogot birtokló orvos, az önkormányzat és praxiskezelő (OKFŐ) között, melyben ügyeleti ellátásra kötelezik az orvost.

Azok az orvosok, aki akik abban a biztos tudatban dolgoztak eddig, hogy nem kell ügyelniük, most jelentősen megváltozott munkakörülmények között fogják magukat találni.

Mindemellett érdemes figyelembe venni, hogy a háziorvosok átlagéletkora kb 60 év. Az alapellátásban nagyon sok a 65-70 év feletti, régóta nem ügyelő háziorvos. Abban bízni, hogy ezek a nyugdíjas kollégák a magas fizetésekért – amelyeket a praxisban kapnak - vállalni fogják a hozzácsapott kötelező ügyeleteket mérhetetlenül cinikus gondolat. Ez végső soron veszélybe sodorhatja a nappali ellátást és az ügyeleti rendszer összeomlásához is vezethet.

- A szakellátást államosítaná és a kórházak alá rendelné a törvénytervezet.

- A járóbeteg szakrendelések üzemeltetését túlnyomórészt az önkormányzat látja el önkormányzati költségvetési szerv, vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság segítségével. Ezekben járóbeteg szakrendelőkben túlnyomórészt idős, nyugdíjas orvosok dolgoznak, kisebb szakmai stressz és kihívások mellett. Nagy előnye a rendszernek, hogy nagy tapasztalatú, rutinos orvosok viszik el a szakellátást a betegek lakóhelyének közelébe.

A törvényjavaslat ezt a rendszert helyezi át az önkormányzatoktól a megyei kórházhoz. Könnyen belátható, hogy ez potenciálisan hova fog vezetni: megnyúló döntési láncokhoz, HR problémákhoz, és ezeknek az idős orvosoknak a megyei kórház szakambulanciáin való “újrahasznosításához”. Ennek következtében a betegek lakóhely közeli szakellátáshoz való hozzáférése drámaian lecsökkenhet.

- A fentiek fényében mi a következő lépés, miben gondolkodik a Magyar Orvosok Szakszervezete?

- Teljes ágazati érdekvédelmi összefogást kezdeményeztünk és szorgalmazunk, ez alatt értjük a kamarák, szakszervezetek, szakmai és érdekvédelmi szervezetek bevonását. Elsődleges célunk újraindítani az egyeztetési folyamatot, annak érdekében, hogy egy valóban minden szempontot figyelembe vevő a munkavállalói érdekeket is szem előtt tartó törvény születhessen.

A jelen viszonyok között azonban könnyen lehet, hogy már csak a törvény megszavazása után fogunk tudni elérni eredményeket a részletszabályok kialakítása kapcsán, csak remélni tudjuk, hogy addigra nem lesz késő.

l-


Letölthető dokumentumok:

MOSZ közlemény.pdf
MOSZ levél TP nek.pdf