Kevésbé fizetnék meg a szakképzettséget
A garantált bérminimum esetében ilyen mértékű emelésre ugyanakkor nem törekszik a kormány. A szerdai egyeztetésen bruttó 250 ezer forintos garantált bérminimumra tett javaslatot – mondta el lapunknak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Ez csak 14 százalékos emelést jelentene. A szakszervezetek viszont azt szeretnék, ha a jelenleg bruttó 219 ezer forintos garantált bérminimum a minimálbérrel megegyező mértékben, azaz 20 százalékkal emelkedne. Ez pedig bruttó 262 ezer forintot jelentene. Azt gyakorlatilag „le lehet ütni”, hogy a minimálbér jövő januártól bruttó 200 ezer forintra emelkedik, a garantált bérminimum összegét és a munkáltatói járulékcsökkentés mértékét illetően viszont vannak még nézetkülönbségek – összegezte a helyzetet Mészáros Melinda. Ezzel együtt a kormányoldal, a szakszervezetek és a munkaadók is úgy értékeltek, hogy a szerdai egyeztetésen jelentősen közeledtek az álláspontok, és november közepére meg is születhet a jövő évi bérmegállapodás. Ennek érdekében fel is gyorsították a tárgyalási ütemet, és a továbbiakban heti rendszerességgel ülnek le a felek egyeztetni. Mészáros Melinda azt is elmondta: szeretnék, ha a bérmegállapodás része lenne egy, a minimálbérnél többet keresőkre vonatkozó bérajánlás is. Ennek mértékét a GDP-növekedés és az infláció összege plusz 2 százalékban határoznák meg. A megállapodásban ezen felül azt is szeretnék rögzíteni, hogy egy hosszabb távú, több éves bérmegállapodásról is kezdjenek el tárgyalni. Ennek része lenne többek között egy 2023-tól bevezetendő személyi jövedelemadó csökkentés is. A szakszervezetek szerint nem elég ugyanis csupán a bruttót emelni, a bérek vásárlóerejét, azaz a nettót is növelni kell, hiszen ezen a téren is jelentősen le van maradva a hazai minimálbér a környező országoktól. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége ezért közös javaslatában szja-csökkentéssel emelné meg a nettó összeget. Három forgatókönyvet vázoltak fel „tárgyalási alapként”: vagy a garantált bérminimum mértékéig legyen minden dolgozónak szja-mentes a jövedelme, vagy a garantált bérminimum mértékéig fokozatosan csökkentsék le három év alatt az szja-t, vagy az összes dolgozó esetében vezessenek be egy alacsonyabb adókulcsot.
https://nepszava.hu/3135006_kevesbe-fizetnek-meg-a-szakkepzettseget