Szűkíti a járvány a mozgásteret a közelgő bértágyalásokon

2020. szeptember 15-én Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta, szerint jó lenne már látni a gazdaság harmadik negyedéves számait ahhoz, hogy le tudjanak ülni tárgyalni.

Szűkíti a járvány a mozgásteret a közelgő bértágyalásokon

Az országos érdekegyeztetés keretében a jövő évi minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenleg érvényes kétéves megállapodás 2020 végéig tart.

Hogy milyen módon kerül sor az első egyeztetésekre, arról a Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda beszélt az InfoRádióban.

"Sajnálatosan a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet megnehezíti a 2021-es évre vonatkozó bértárgyalásokat, először is a munkavállalói oldalnak ki kell alakítania azt az egységes álláspontot, amelyet képviselni fog.

A gyakorlatban a vállalkozásoknál megkezdődő bértárgyalásokon jellemzően alapként tekintenek a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére, ezt követően kezdik meg a helyi, illetve ágazati szintű egyeztetéseket."

Érdemi egyeztetés csak a harmadik negyedéves mutatók ismerete alapján lehetséges.

A szakszervezeti vezető viszont a válság ellenére sem tartja lehetségesnek, hogy jövőre megtörik a bérek emelkedése.

"A miniszterelnök úr is reményét fejezte ki arra, hogy tovább emelkedhetnek a bérek, ez egyfajta sugallást is jelent, azt gondolom, minden szereplő számára. A felzárkózási folyamatot nem lehet megszakítani, hiszen a gazdaságban és a fogyasztás területén is ez komoly visszaesést eredményezhetne" - hívta fel a figyelmet.
Az emelés lehetséges mértékéről egyelőre nem mondott számot Mészáros Melinda.

A KSH által közzétett statisztikai adatok szerint 2020 júniusában a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, ami 15,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A kiugró növekedést jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott egyszeri, rendkívüli, 500 ezer forintos juttatás okozta.

A teljes interjú meghallgatható itt.