38 százalékos béremelés

A fluktuáció már-már a nyolcvan százalékot is elérte, ezért a szakszervezetek kidolgozták azt a bérrendszert, amely ezt megállítja. 2019. május 6-án meglepően nagymértékű bérmegállapodást írt alá a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete.

38 százalékos béremelés

Vámos Piroskát, a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) elnökét kérdezzük, hogyan alakultak a bértárgyalások a Syncreon Hungary Kft-nél.

- A tárgyalásokat már tavaly novemberben elkezdtük, és megállapodtunk, hogy január elsejétől 10 százalékos béremelésben részesülnek a dolgozóink. Azonban, már akkor is jelezte a szakszervezetünk, hogy ez nem lesz elég, nagyon nagy a fluktuáció, néhány hónapban a 80 százalékot is eléri. Mindez nem meglepő, hiszen a bérek csak kicsivel voltak magasabbak, mint a minimálbér.


- Mikorra tervezte a szakszervezet a további bértárgyalásokat?

- A megállapodásban abban egyeztünk meg, hogy májusban felülbíráljuk a béreket, de ezt nem lehetett kivárni: március elején már tárgyalásokat sürgettünk, mert láttuk, hogy ilyen bérekkel még a régi embereket sem tudjuk megtartani. Az újabb tárgyalások két hónapig tartottak, a megállapodást ma, május 6-án írtuk alá.

- Mit ért el az LDFSZ?

- A januári 10 százalékhoz további 10 százalék alapbéremelés jön, továbbá egy pénzügyi csomag, amelyben olyan elemeket is sikerült beletenni, amelyek soha nem voltak Synkreonnál. Egyrészt az eddigi 5 százalékos prémium 15 százalékos lesz, másrészt a dolgozók 13. havi fizetést kapnak, amely összege az adott munkavállaló havi bruttó alapbére. Továbbá 2020. január 1-től törzsgárda prémium kerül bevezetésre.

- Ezek nagyon nagy számok.

- Ez igaz, de ne felejtsük el, hogy a bruttó alapbérünk 195 ezer forint volt, ami nagyon kevés. Ráadásul a plusz juttatások egy részéhez szigorú feltételeket kell teljesíteni. Nem lehet igazolatlan hiányzás, és ha nincs betegállomány, csak akkor jár a prémium.

- Mennyire volt nehéz elérni ezeket az eredményeket, mennyit kellett engednetek az általatok megfogalmazott javaslatokból?

- A követeléseinkből jottányit sem engedtünk, a múlt héten már kihirdettük a sztrájkkészültséget is. Feszült tárgyalási időszak után tudtuk aláírni a megállapodást. Tudni kell, hogy a Syncreonnak lejár az Audi-beszállítói tendere november elsején, és ha nem tudunk bért emeltetni, akkor kiesik egy évünk. Ugyanis, ha egy másik cég veszi át a dolgozókat, ott nem lehet bértárgyalással kezdeni. Másrészt viszont a cégnek azt is jeleztük, hogy ha nem emel bért, akkor egy idő múlva nem lett volna ember, aki dolgozik. Úgy érzem a mostani megállapodás, a cég megtartó erejének növelése mind a munkáltató, mind a dolgozók érdekét szolgálja.

- Mennyire differenciált a megvalósult béremelés?

- A második 10 százalékos emelés differenciált: Van, aki 10 százalékot, van, aki 7-et kap, de senki nem kap 6%-nál kevesebbet. (Vagyis a korábbi 10 százalékkal számolva 16 százaléknál kevesebbet.) Így a béremelés a januárit is beleszámolva (továbbá a 13. havi fizetést és a 15 százalékos prémiumot) a tavalyihoz képest 38 százalékos lett.

k.l.